Sajnálat

– Sajnálom.

– Még is miért? Azt hittem, hogy ártatlan vagy – néztem rá elkeseredetten.

– Nem tehetek mást. Meg kell halnod, hogy én élni tudjak – vette elő a kést.

Ezek szerint már felkészült rá. Hagytam, hogy elhitesse velem, hogy nem bűnös, hagytam, hogy az érzelmeim irányítsanak. Ez lett a vége…

Közelebb hajolt, és végigcsúsztatta a pengét a bőrömön. Megcsókolt, de ez nem olyan volt, mint régen.

– Ha befejezted volna a nyomozást, ha nem próbáltad volna annyira rám bizonyítani, nem tartanánk itt – suttogta a fülembe vészjóslóan.

– Előbb-utóbb úgyis nyilvánvalóvá vált volna mindenki számára, hogy te vagy Ő – válaszoltam rekedten.

Tudatában voltam a lehetőségnek, hogy így is végződhet az ügy, de most mégis annyira fájt. A szívem hevesen dobogott, és valami azt ordította a fejemben, hogy nem akarok meghalni.

– Menny vagy pokol? Vajon hova kerülsz majd? – elmélkedett szórakozottan.

Nem válaszoltam. Nem láttam értelmét, hisz nem is tőlem kérdezte. Az óra éjfélt ütött.

– Most már nem tudom meg, mi a véleményed. Ideje befejezni – emelte fel a kést.

Egy határozott mozdulattal belém döfte; felnyögtem a fájdalomtól. Minden olyan homályos lett hirtelen. A szemim lecsukódott, s csak távolról hallottam a hangot:

– Édes álmokat!

Felnyitotta szemét, s zihálva körbenézett, a mellette fekvő árny békésen szuszogott. Letörölte az izzadság cseppeket a homlokáról.

– Csak egy álom – suttogta fojtottan –, pedig milyen valóságosnak tűnt.

Remegve végigpörgette újra az eseményeket a fejében.

Sokkal óvatosabbnak kellett lennie mostantól, ha tényleg nem akart úgy járni.

– Jól vagy? – hallott egy lágy hangot.

Két kéz körbefonta a derekát. Oldalra nézett, s találkozott egy, még az éjszakában is csillogó, barna szempárral.

– Igen. Sajnálom, hogy felkeltettelek.

– Egy rossz álom? – kérdezte halkan.

Csak bólintott, tényleg nem szerette volna elmondani, miről is szólt az álom.

– Gyere – vonta még jobban a karja közé. – Nem kell félned, itt vagyok. Segítek elaludni.

Ő pedig lehunyta a szemét, szép álmokat remélve. Nem hallotta már a suttogást:

– Segítek elaludni örökre…