Talán barátság?

Anemone felettébb ideges volt a találkozás miatt. Még ha nem is randinak minősült, hanem csak francia korrepetálásnak, ő szerette volna a legjobb formáját mutatni Ryuu előtt. Összesen kilenc alkalommal öltözött át, de egyik szerelést sem találta elég jónak. Amit nem tudott, az az volt, hogy Ryuu is legalább ennyire izgatott volt.

A fiú tudta, hogy a lány csak azért állt le vele beszélni is egyáltalán, mert jól megy neki a francia nyelv. Egyáltalán nem bánta, hogy ez volt az egyetlen oka kettejük találkozásának. Sőt, meglehetősen örült, hogy megadatott neki a lehetőség a lánnyal eltölteni kettesben néhány órát.

Mindig is figyelte Anemone-t matekórán és francián is. Lenyűgözte a lány figyelemreméltó kedvessége, természetes bájossága és az esze is. Tökéletesnek tűnt a szemében minden oldalról. Tökéletes ellentéte volt Ryuu-nak.

Remekül kijött az emberekkel, míg Ryuu-nak nem is voltak barátai szinte. Csinos és szép volt, míg Ryuu-t gyakran bántották egzotikus külseje miatt. Ha az ember félig japán és félig amerikai, akkor nem sok toleranciára számíthat. Talán ezért is tűnt lehetetlennek, hogy az amerikai álomlány szóba állt a magafajta torz szörnnyel. Vagy legalábbis ennek szokták nevezni őt.

Mone végül úgy döntött, hogy feladja a harcot, és egy farmer-póló összeállítást választott. Egyszerű, kényelmes, és nem fogja feszengve érezni magát benne. Éppen elég feszélyező lesz Ryuu közelsége számára. Egyáltalán nem találta Ryuu-t csodabogárnak vagy torzszülöttnek, ahogyan többen is hívták az iskolájukban. Abban a sznob, elit iskolában, ahonnan a jövő beképzelt sztárjai, vezetői és politikusai kerültek ki. Gyűlölte azt a helyet, de mégis a lehető legjobb ajánlólevél volt az egyetemekre és főiskolákra, ha valaki onnan jött. Ez volt az egyetlen oka, hogy elviselte.

Mikor belépett a cukrászdába, amit a találkozó helyéül választottak, idegessége csak fokozódott. Még amikor megpillantotta Ryuu-t az egyik hátsóasztalnál várakozni! Egyből odasietett hozzá.

– Késtem? – tette fel egyből a kérdést. – Nagyon sajnálom – szabadkozott Mone gyorsan.

– Nem, dehogyis. Én jöttem túl korán – ellenkezett Ryuu zavartan.

A lány még szebb volt, mint amilyen az iskolában szokott lenni. Még ránézni is félt, mert attól tartott, hogy eltűnik és kiderül, hogy csak egy délibábot látott.

– Hála az égnek! – sóhajtotta megkönnyebbülten Mone, majd lehuppant a Ryuu-val szemben lévő székre. – Már rendeltél? – vette el az étlapot.

– Még nem. Gondoltam, megvárlak – válaszolta Ryuu szemlesütve.

Hiába szidta magát érte, képtelen volt a lányra nézni.

– Um, Ryuu – szólalt meg Mone bizonytalanul –, van valami bajod velem, hogy nem nézel rám?

– Nem, dehogyis! – kapta fel a fejét a srác hevesen tiltakozva. A feltételezés, hogy a lánnyal bármi baja is lehet, elfeledtette vele a zavarát.

– Akkor jó – mosolygott rá Mone félénken.

Annyira nem tudott kiigazodni ezen a fiú, hogy egyszerre volt fájdalmas és felüdítő számára. A legtöbb srác, aki megkörnyékezte őt, unalmas, könnyen kiszámítható alak volt. Ezzel szemben Ryuu szöges ellentétük volt. A külseje ellenére egyáltalán nem volt olyan furcsa, mint amennyire a többiek ezt állították. Mone mindig is azt hallotta a barátaitól, hogy ne is nézzen a csodabogárra, mert csak rosszat tesz. Anemone pedig volt annyira naiv, hogy megfogadja azt a „jó” tanácsot. Utólag persze már bután érezte magát, hogy hagyta, hogy befolyásolják őt.

– Jó napot! Felvehetem a rendelést? – jött oda egy mosolygós pincérlány.

– Én egy forró csokit és egy szelet répatortát kérnék – adta le a rendelését Ryuu.

– A répatorta finom? – kérdezte Mone meglepetten.

– Én nagyon szeretem – mosolyodott el Ryuu. Mindig is az édességek voltak a gyengéi.

– Akkor én is egy olyat kérnék – tette le az étlapot Mone.

Mone és Ryuu csendben kezdtek falatozni, miután kihozták a tortákat.

– És akkor pontosan mit nem értesz franciából? – kezdeményezett beszélgetést Ryuu.

Zavarta a túlzott csend, és nem akarta, hogy Anemone kényelmetlenül érezze magát a társaságában.

– Hogy mi? – pislogott Mone értetlenül. – Ja, az! Képzeld, sikerült rájönnöm a dologra! – lelkendezett a lány.

Ryuu pedig érezte, hogy összeszorul a szíve. Mégis csak igaza volt. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen az egész.

– Ez remek – motyogta, majd lesütött szemmel kezdte piszkálni a maradék tortát a tányérján, mert az étvágya is elment.

– Mone, micsoda meglepetés! – kiáltott fel mellőlük hirtelen valaki.

– Francba! – nyögött fel Mone halkan, de Ryuu hallotta.

Ezek szerint nem akarta, hogy meglássák vele. Bizonyára szégyellte, hogy nyilvános együtt mutatkoznak.

– Szia, Matt, Ashley – köszönt a lány kelletlenül a hirtelen feltűnt ismerősöknek.

Nagyon jól tudta, hogy mennyire nem kedvelte Matt Ryuu-t annak ellenére, hogy még egy szót sem váltott a fiúval. Nem akarta, hogy esetlegesen megalázza Ryuu-t ott.

– Mondd csak, miért vagy ezzel? – vonta őt kérdőre Matt utálkozó hangnemben.

– Éppen egy beszélgetés közepén tartottunk, és…

– És te miről tudnál társalogni vele? Nehogy azt mondd, hogy megszántad, és azért most istápolod! – vágott a lány szavába Matt elborzadva. – Nézz már rá! Egyszerűen undorító! Egy hülye ázsiai, aki hiába próbálkozik, nem tud normális lenni! Szánalmas! – ócsárolta a fiút Matt, aki csendben tűrte a helyzetet, fel sem nézve a tányérjából.

– Ebből elég! – pattant fel Mone indulatosan. – Nagyon megköszönném, ha nem sértegetnéd a barátomat! Ugyanis Ryuu ezerszer többet ér, mint te valaha is fogsz! – vágott vissza kegyetlenül.

Matt döbbenten bámult rá.

– Hát, rendben. Elnézést, hogy megzavartuk a kis légyottotokat – válaszolta végül, majd Ashley-vel együtt továbbállt.

Ashley még mosolyogva integetett elköszönésképp Mone-nak.

– Sajnálom – sóhajtotta Mone.

– Semmi gond. Nem a te hibád volt – nyögte ki Ryuu.

Még teljesen a történtek hatása alatt állt. El sem hitte, hogy Anemone kiállt érte! Megvédte és értékesnek nevezte őt. Sőt, a barátjának!

– Jaj, már ennyi az idő? – kiáltott fel Mone az órájára pillantva. – Anyának megígértem, hogy elkísérem őt ma. Mit szólnál, ha máskor találkoznák újra? – kérdezte reménykedve.

– De nem kell segítség a franciához, nem? – értetlenkedett Ryuu.

– Nem, viszont sok más mindent is csinálhatnánk együtt, mint a tanulás – mosolygott rám Mone. – Majd még megbeszélünk! Szia! – állt fel.

– Szia – köszönt el tőle Ryuu.

Szóval Anemone még találkozni akart vele ezek után is. Talán a lány tényleg a barátja lett. A gondolat, hogy barátjának tekintheti Anemone-t, mosolyt csalt az arcára.