Az élet olyan, akár egy doboz csoki

- Tudtad, hogy egy ízetlen müzli szeletben, annyi kalória van, mint három kocka csokiban? – hallott Anemone egy hangot maga mellől.

Anemone abbahagyta a müzli szelet hátsóborítójának tanulmányozását, s felemelte fejét, majd egy zavart pillantás kíséretében a hang irányába nézett.

Semmi kétség, ő volt az.

- Ryuu? – képedt el a lány.

Az első beszélgetésük óta több, mint öt hónap telt el. Mone többször kereste a fiút matek órán, de az sorra kihagyta azokat, akárcsak a franciát.

- Megtisztelő, hogy még emlékszel a nevemre – mosolyodott el a fiú.

- Hát hogyne emlékeznék! – kiáltott fel Mone. – Kerestelek matekon sokszor, de te nem voltál – halkult el a végére, mintha szégyellné.

- Előre hozott vizsgát tettem belőle – vonta meg a vállát. – Unatkoztam órán.

Anemone gyanakvóan végigmérte Ryuut, gondolván, hogy valamit elhallgat a fiú.

- Mit szólnál, ha adnék neked pár kocka csokoládét, csak hogy letedd azt a borzalmat? – intett a fejével a lány keze felé.

Anemone önkéntelenül is a tenyerébe bámult.

- Az az igazság, hogy tejallergiám van, és épp azt vizsgáltam, hogy van-e benne.

Ryuu csak bólintott, majd így szólt:

- Fogadok, hogy van benne.

Mone csak biccentett. Ryuu erre eleresztett egy gyenge félmosolyt.

- Úgy látszik nincs szerencsém – felelte sóhajtva a lány.

- Akkor cseréljünk! – vonta meg a vállát a srác.

Anemone értetlenül pislogott rá, ő pedig előhúzott egy kis fehér zacskót a zsebéből.

- Ebbe biztos nincs – nyújtotta Mone felé.

- De nem fogadhatom el.

Erre Ryuu megforgatta a szemét, s odalépett a lányhoz, majd a kezébe nyomta a csomagot.

- Jönnek a barátaid.-jelentette ki szárazon, majd sarkon fordult, hogy elmenjen.

Anemone önkéntelenül is a keze után kapott. A fiú most kevésbé lepődött meg, mint első alkalommal. Számított rá elméletben, de így gyakorlatban mégis olyan érzése volt, mintha áramütés érte volna.

- Bemutatlak nekik – mosolygott rá a lány.

Ryuu elképedt arcot vágott, amit felváltott egy keserű.

- Sajnálom, de nekem mennem kell – szakította ki a kezét a lányéból.

- Mone! – ugrott egy lány a nyakába.

- Áh, Kaitlyn! – préselte ki a szavakat magából a lány.

- Hova lett a csodabogár? – nézett körbe Monica.

Anemone kérdő pillantást vetett barátnőjére, aztán hirtelen leesett neki. Monica Ryuu-ra gondolt.

- El kellett mennie valahova – vonta meg a vállát Mone.

Most igazán nem mondhatta, hogy azért lépett le, mert beijedt tőlük. Mone egy pillanatig ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy a fiú után rohanjon, és jól lehordja, de elhessegette a gondolatot. Nem tartoztak rá Ryuu szociális fóbiái.

Ráért később beszélni a fiúval. Már ha valaha fognak újra beszélni…