37 – On the run

Shy először nem is igazán értette, hogy mit akart a két férfi. Felváltva, de olykor egymás szavába vágva magyarázták, hogy mit várnak el tőle.

Tom kétségbeesetten, Bill pedig meglehetősen higgadtan közelítette meg a dolgokat. Hiába szólt rá többször is testvérére, hogy nyughasson, majd ő elmagyarázza Shy-nak, Tom csak nem akarta befogni a száját, és ott szólt közbe, ahol csak tudott.

Billt annyira bosszantotta a helyzet, hogy már az is megfordult a fejében, hogy leüti bátyját csak, hogy egy kicsit csöndben maradjon az.

Shy megszeppenve kapkodta tekintetét egyik férfiról a másikra, és láthatóan zavarban volt, miközben próbálta kihámozni a lényeges információkat.

– Szóval – szólalt meg bizonytalanul, mire a két testvér elhallgatott, és feszülten figyelni kezdte őt – az lenne a dolgom, hogy a reptéren biztosítsam az ellátásotokat, majd repüljek Amerikába veletek, és ott is juttassalak biztonságba titeket? – tette fel a habozó kérdést.

– Pontosan – bólintott Bill komoran, és reménykedett benne, hogy a lány elfogadja a nem egészen meghívásnak tűnő invitálást.

– Kérlek, Shy – pillantott rá könyörgően Tom. – ha nem teszed meg, engem egy életre lecsuknak! – kiáltotta rémülten, ami látható megrökönyödésre késztett Shy-t, aki utána tanácstalanul Billre sandított. Bill nem akarta befolyásolni a lányt, de képtelen volt nem reménykedve nézni őt.

– Legyen – sóhajtotta Shy megadva magát, mire Tom ujjongva ugrott fel a karosszékből.

 Fogalma sem volt Shy-nak, hogy majd Amerikában mihez kezd, de egy új ország egyenlő volt számára egy új élettel. Ráadásul Amerikában nem volt elterjedt a rabszolgatartás, sőt, nem is igazán érdekelte őket a dolog.

– Köszönöm – pillantott rá Bill hálásan, mire Shy-ban felderengett valami kellemesen meleg, bizsergető érzés.

– Nincs mit – felelte kissé elmosolyodva. Ekkor Bill önkéntelenül is mozdult, és megfogta a lány kezét, majd csókot lehelt rá. Shy zavartan pislogott, és érezte, hogy egy enyhe pír kúszik az orcájára.

– Jut is eszembe – szólalt meg Tom hirtelen, mire megtörte a pillanatuk varázsát –, vettem neked néhány ruhát, hogy kényelmesen utazhass a repülőn – vett fel egy kimondott nagy szatyrot a padlóról, majd átnyújtotta Shy-nak. – Remélem, tetszeni fog és jó lesz – tette hozzá barátságosan mosolyogva.

– Köszönöm – bólintott Shy aprót, majd elvette tőle a felé nyújtott hatalmas papírzacskót, és kinyitotta, hogy megnézze tartalmát.

Egy kockás kabátot tartalmazott farmerral, szürke csizmával és egy barna táskával. Shy érdeklődve emelte ki a farmernadrágot, és vele együtt kiesett még valami: egy sapka.

– Tudom, hogy kicsit túlzásnak tűnik, de szeretném, ha kissé álcáznád magad – magyarázta Tom bocsánatkérően mosolyogva. – A táskában lesz a pénz, amivel Amerikában szállást találunk magunknak, úgyhogy arra nagyon vigyázz – figyelmeztette a lányt gyorsan.

– Szeretnéd őket felpróbálni? – mosolygott Bill Shy-ra, aki erre félénken bólintott. – Menj csak és kapd magadra a fürdőben! – biztatta a lányt.

Shy visszanyomta a sapkát és farmert is a szatyorba, majd felpattant és elsietett a betört ajtajú fürdőbe. Még szerencse, hogy be lehetett hajtani az ajtót, ha már kulcsra zárni nem is.

Lekapta magáról a véres ruháját – vérfoltok okát még mindig nem tudta –, majd gyorsan belebújt a frissekbe. A kabát nem tette magára, csak a sapkát, és úgy vonult a két férfihez, akik mindaddig élénken beszélgettek, amíg meg nem pillantották Shy-t. akkor mindketten elhallgattak, és döbbenten bámulták a lányt, aki kezdett teljesen zavarba jönni.

– Va-valamit nem jól vettem fel? – kérdezte ijedten, és Bill ekkor eszmélt rá igazán, hogy a lány mennyire gyönyörű is volt, és az övé.

– De tökéletes – állt fel Tom, majd odasétált hozzá. – Már csak egy dolgot kell eligazítani – jegyezte meg, majd Billre pillantott. – Szabad? – Bill csak bólintott, mert továbbra sem tudott megszólalni a meglepettségtől.

Ha nem ilyen körülmények között történt volna, biztos volt benne, hogy a lányra vetette volna magát. Ezért is volt hálás, hogy az adott szituáció ezt nem hozta meg, és vissza tudta tartani önmagát, noha érezte az izmai feszülését, amelyek ugráshoz készülődtek.

Tom finoman a sapka alá tűrte a lány haját, hogy ne látszódjanak ki szőkésbarna loknijai. Így már egyáltalán nem volt felismerhető pont, ahogyan akarták. Tom maga is rendesen ledöbbent azon, hogy a megfelelő ruhával a lány mennyire csinos lett.

– Így már tökéletes – mosolyodott el Tom elégedetten, majd arrébb lépett, hogy Bill is megcsodálhassa az eredményt. Annyira nem nyerte el tetszését, mint amikor Shy kilépett a fürdőből, de erre volt szükségük, és a célnak teljesen megfelelt.

– Jó lesz – sóhajtotta megviselten.

– A-akkor mi is lesz pontosan a dolgom? – kérdezte bizonytalanul, mert nem akarta bevallani, hogy sosem járt még reptéren.

– Hát átveszed a jegyet és… – kezdett bele Bill, mintha teljesen nyilvánvaló lett volna, amit magyarázott, mikor rádöbbent. – Várjunk csak, te még sosem repültél? – vonta kérdőre a lányt meglepetten, mire Shy félénken bólintott egy aprót.

– Ajaj – nyögte ki Tom elsápadva, mert ez egy nem várt fejlemény volt, ami az egész tervüket boríthatta.

Nem küldhették Shy-t úgy oda, hogy semmit sem tudott a dolgokról, elvégre a lány természetéből fakadóan vonzotta a bajt, és most a legkisebb probléma is hatalmas károkat okozhatott.

Fél órán keresztül magyarázták neki, hogy mit hogyan és merre kell majd csinálnia, de Bill érezte, hogy reménytelen az egész.

– A francba – ütött a falba Tom frusztráltan, mire Shy összerezzent –, mégis akkor most mi legyen? – fordult Billhez teljesen tanácstalanul.

– Sa-sajnálom – hebegte Shy bűnbánóan, de a férfiak figyelmen kívül hagyták őt.

– Nézd, mindketten tudjuk, hogy nem Shy hibája a kialakult helyzet és a felmerülő gondok – kezdte Bill higgadtan. – Ő minden tőle telhetőt meg fog tenni. Ha valami félresiklik, azon már senki sem tud változtatni – zárta le részéről a témát.

– Te most komolyan elengeded így egyedül? – kiáltotta Tom döbbenten.

– Megbízom benne – felelte Bill határozottan, mire Shy meglepetten pillantott rá.

Soha senkinek a bizalmát nem érdemelte ki azelőtt, nemhogy pont Billét. Abban a világban, ahol ő élt, a bizalom drága volt és halált hozhatott arra, aki könnyen adta. Shy pedig ilyen volt: ő mindenkinek odaadta ezt a féltenivaló kincset. Ahhoz is hozzászokott, hogy ő sosem kapta meg másoktól, hiszen ők óvatosabbak voltak, és jobban odafigyeltek arra, hogy mikor kinek mit mondtak.

– Köszönöm – nyögte ki rekedtesen, és majdnem elsírta magát a meghatottságtól.

– Sajnálom, de én nem – ingatta meg a fejét Tom gondterhelten.

Bűnbánatot kellett volna éreznie, amiért ennyire haszontalannak tartotta a lányt, de képtelen volt, mert biztosra akart menni, elvégre ezen múlt élte vagy halála a későbbiekben.

– Tom, nincs mit tenni – próbálta meggyőzni őt Bill. – Az időnk vészesen fogy, és nemsokára indulnunk kell – emlékeztette testvérét komoran, mire Tom magatehetetlenül rogyott vissza a karosszékbe, majd nagyot sóhajtva hátradőlt.

– Én csak félek – lehelte alig hallhatóan.

– Teljesen megértem – vigasztalta Bill hűvösen. Hirtelen kopogás törte meg a beálló csendet. – Ki az? – szólt ki Bill gyanakvóan, majd az ajtóhoz osont.

A másik két szobában tartózkodó személy csak feszülten figyelte a jelenetet, mert tudták, hogy nem vártak látogatót, ami egyet jelentett azzal, hogy valaki megtalálta őket, és veszélyben voltak.

– Gustav vagyok – jött a halk válasz, ami megkönnyebbülést hozott mindannyiuk számára.

Bill egyetlen egy személy szívverését hallotta az ajtón túlról, így habozás nélkül tárta szélesre a bejáratot a férfinek.

– Hogy találtál ránk? – tette fel rögtön a legfontosabb kérdést.

– Tom részegen felhívott még tegnap – adta az egyszerű választ, mire Bill vetett egy rosszalló pillantást testvérére, aki lesütött szemmel ült csendben. – Amúgy nem szívesen vagyok a rosszhír hozója, de nem tudtok repülővel menni – húzta el a száját.

– Hogy mi? – csattant fel Tom idegesen.

– Lezárták a repteret – adta Gustav a legrosszabb választ, amit csak tudott jelen helyzetükben.

– M-miattam? – sápadt el Tom, és remegve tette össze két kezét. Ha valóban miatta zárták le a repteret, akkor esélye sem volt kijutni az országból.

– Nem – rázta meg a fejét a szőke férfi –, bombariadó miatt. Töröltek minden esti és reggeli járatot – tette hozzá szenvtelenül.

– De nem várhatunk tovább – jelentette ki sötéten Bill.

– Figyeljetek – sóhajtotta Gustav gondterhelten –, van egy ismerősöm, aki szállítmányozásokat végez Amerikába, hajóval – magyarázta nyugodtan. – Ma este is kiköt eggyel, és bérelt helyetek van az egyik dobozban – tette meg az ajánlatot bizalmasan.

Tom Billre nézett tanácstalanul, aki láthatóan elgondolkodott. Shy-nak a gyomra is összeszorult a hajó szó hallatán. Utoljára, mikor hajón volt, éppen Németországba hozták rabszolgának.

– Elfogadjuk – jelentette be Bill határozottan, mire Shy láthatóan elsápadt, de senki sem foglalkozott vele éppenséggel.

– Akkor menjünk most rögtön, mert kilenckor indulnak – indult el Gustav az ajtóhoz újból, és őt Tom követte rögvest. Bill is felemelkedett helyéről, hogy utánuk menjen, de feltűnt neki, hogy Shy egyáltalán nem mozdult.

– Mennünk kell – szólt neki finoman, nehogy megijessze őt. – Én… nem – rázta meg a fejét Shy kétségbeesetten.

– Hogy érted? – vonta össze a szemöldökét Bill értetlenkedve, és a legrosszabbtól tartott.

– Képtelen vagyok felszállni egy hajóra – lehelte rettegve.

Ha csak visszagondolt az ott eltöltött időre, a gyomra liftezni kezdett, és hányingere lett, noha a torkában egy jókora gombóc alakult ki. Ott kezdődött minden szenvedése, és nem akarta újból átélni azokat a sötét órákat, amelyek egy még sötétebb korszakba vezették aztán.

– Miért? – sétált oda hozzá Bill, majd sietve visszaült a lány mellé.

Meg kellett győznie valahogy Shy-t, mert biztos volt abban, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt. Akár még az erőszaktól sem riadt volna vissza csak, hogy maga mellett tudhassa a lányt.

– N-nem t-tudok – dadogta Shy remegve, miközben érezte, hogy könnyek csorognak végig az arcán.

Sötétség, bezártság, több tucat ember, éhezés, szomjúság, kiszolgáltatottság, reménytelenség – minden, amit átélt, felszínre tört egy jókora zokogással.

Bill döbbenten nézte a szívszorítóan bömbölő lányt, akinek látszólag nem volt oka a keserves sírásra jelen pillanatban. A vámpír tudta, hogy a probléma mélyebben gyökerezett ezúttal, és azzal is tisztában volt, ha nem cselekedik, akkor befuccsol a tervük.

– Shy – vonta a karja közé vigasztalóan –, nem lesz semmi baj – simogatta a lány haját óvatosan. – Ott leszünk veled, és megvédünk téged – biztosította határozottan. – Nem maradhatsz itt egyedül – tette hozzá komoran. – Ha bárki megtalál, akkor visszakerülsz a piacra – rémisztgette a lányt, ami úgy tűnt, hogy hatással volt Shy-ra.

Nem akart ilyen módszerekhez folyamodni, de attól tartott, hogy talán más már nem működött volna. És arra az életét tette volna, hogy Shy bárhová elmegy vele, csak ne kelljen visszakerülnie a rabszolgapiacra.

– Én akkor is félek – nyögte ki Shy könnyeitől fulladozva, és kétségbeesetten nézett fel a vámpír barna szemébe.

– Nincs mitől – mosolygott rá Bill biztatóan.

– Jöttök már? – toppant be Tom türelmetlenül, és mikor meglátta a jelenetet, az arcáról lerítt az aggodalom. – Ugye jöttök? – vonta őket kérdőre falfehér arccal, mire Bill kérdőn Shy-ra pillantott, aki némi habozás után egy aprót bólintott, majd kibontakozott Bill öleléséből, és felállt.

Végül sikeresen megérkeztek a kikötőbe, ahol rengeteg hajó és kamion tartózkodott. Emberek tucatja pakoltak, sürgölődtek, mintha legalább nappal lett volna. A helyszín bűze és mocska látszólag egyiküket sem zavarta, sőt talán már hiányolták is volna, annyira hozzászoktak.

Az épületek megviseltek és lepusztultak voltak, amiből tökéletesen lehetett következtetni arra, hogy nem éppen a legtisztességesebb üzletek folytak a helyen.

Gustav parkolás után odavezette őket a megfelelő hajóhoz, ahol a kapitány éppen a legénységet látta el instrukciókkal. Gustav türelmesen megvárta, míg végzett a férfi, majd figyelmét végre ráfordította.

– Claus, bemutatom Tom és Bill Kaulitzot – rázott vele kezet mosolyogva.

– Üdvözletem, fiaim – dörmögte az öreg barátságosan, mire az ikrek halkan elmotyogott egy-egy köszönést. Egy alacsony, köpcös, ötvenes éveiben járó férfi volt, akin tökéletesen látszott, hogy mivel foglalkozott. Mindezek ellenére felettébb megbízhatónak és kedvesnek tűnt. – És ki ez a leányzó? – pillantott Shy-ra mosolyogva, majd nyúlt a lány keze felé, hogy üdvözölje őt is, de Bill megállította rögvest, elkapva az öreg karját.

– Elnézést, de nem szereti, ha megérintik – magyarázta meg a lehető legtisztelettudóbban.

– Ó, értem – felelte az öreg Claus kissé sután és értetlenkedve.

– Jó estét kívánok, uram – hajolt meg előtte Shy megalázkodva, és ebből Claus egyből tudta, hogy egy rabszolgával volt dolga. Még ha a kinézete más volt, mint egy rabszolgáé, a viselkedése rögvest elárulta a lányt.

– Neked is, lányom – köszöntötte őt szívélyesen, ami egyáltalán nem tetszett Billnek.

– Akkor melyik a mi dobozunk? – nézett körbe Tom kíváncsian.

– Nos, nem szükséges dobozokba bújnotok, csak maradjatok a raktérben – sóhajtotta Claus megviselten. Nem először csinált már ilyet, de azok csak illegális bevándorlók voltak, és nem körözött bűnözők.

Ráadásul érezte, hogy azzal a fekete hajúval nem volt rendben valami. Még ő is hallotta a pletykákat egy éve, miszerint az egyik Kaulitz meghalt. Erre most mindkettő ott állt előtte teljes életnagyságban. Tudta, hogy az emberek terjesztettek sok minden badarságot, de ő sem volt annyira naiv, hogy ne higgyen el egyes dolgokat.

– Uraim, nemsokára indulunk – jelentette be Claus ünnepélyesen.

– Hát, azt hiszem, itt az ideje elköszönni – pillantott Tom Gustavra szomorúan, és a szőke hajú férfi is láthatóan bánatos volt.

– Köszönünk mindent, amit értünk tettél – szólalt meg Bill is, és hangja őszinte hálával volt teli, ami Gustavnak igazán jólesett.

– Csak azt tettem, amit egy barátnak tennie kell – vonta meg a vállát könnyedén, de tekintetében szinte könnyek bujkáltak, noha átkozottul próbálta tartani magát. Két legjobb barátjától készült elválni, talán örökre, ezért természetes volt, hogy elérzékenyült, mégsem szerette volna elsírni magát előttük.

– Öregem, hiányozni fogsz – ölelte meg őt Tom jó szorosan, majd megpaskolta a hátát.

– Te is nekem, te idióta – válaszolta Gustav halkan nevetve, majd kibontakoztak egymás karjaiból, és mosolyogtak. Gustav végül Bill felé fordult, aki nem is igazán találta a szavakat. – Bill, örülök, hogy újra találkoztunk, még ha nem is a legkellemesebb körülmények között történt a viszontlátás – vette a kezébe az irányítást Gustav látván barátja tanácstalanságát.

– Hasonlóképp érzek – bólintott Bill egy aprót, mire Gustav csak szomorkásan rámosolygott. – Vigyázz a gyönyörű családodra, és sok boldogságot kívánok nektek a továbbiakban! – tette hozzá a vámpír komolyan.

– Köszönöm, barátom – felelte Gustav meghatottan, majd váratlanul megölelte Billt, aki nem is igazán tudott mit reagálni.

Miután elengedte őt, Gustav még intett egyet Shy-nak, aki csak tátogva köszönt el tőle, majd elindult vissza kocsijához, hogy hazamenjen csodás feleségéhez és imádnivaló kisfiához, Billhez.

A jelenet után Claus felkísérte őket a hajóra, majd le a búvóhelyükre, és megosztotta velük a további információkat, miszerint az út jobb esetben három-négy napig tart majd, és éjszaka érkeznek majd New York kikötőjébe. Azt is elmondta nekik, hogy ellátja őket étellel-itallal, de fekvőhelyet nem tud biztosítani.

Bill észrevette, hogy Shy milyen idegesen tekintgetett körbe az ismeretlen, sötét, zárt térben. Sejtette, hogy bizonyára neki kell majd vigasztalnia őt, és tartani a lelket a lányban. Az ötlet persze egyáltalán nem volt ellenére, sőt szíve szerint még többet is tett volna érte… vagyis inkább vele.

– A kishölgy, ha szeretne, feljöhet a fedélzetre – ajánlotta fel a kapitány készségesen Shy-nak, mikor látta, hogy mennyire frusztrált a környezet miatt. Billnek egyáltalán nem tetszett az öreg jó akarása, főleg, hogy Shy láthatóan megkönnyebbült a dolog hallatán. – Ő nem körözött bűnöző tudtommal – tette hozzá játékosan, mire Shy félénken elmosolyodott.

– Köszönöm szépen – felelte illedelmesen, mire Bill már közbe akart vágni, hogy helyette is ellenkezzen –, de inkább maradnék idelent – fűzte hozzá szemlesütve, és most Billen volt a sor, hogy fellélegezzen.

Amíg folyt a beszélgetés, Tom már el is foglalta a helyét az egyik sarokban, és úgy tűnt, hogy elalváshoz készülődött.

– Megértem, lányom, hogy a párod mellett szeretnél maradni – nevetett a férfi vidáman, mire Shy lopva Billre pillantott, miközben mélyvörös pír kúszott orcájára. Ezzel szemben Bill egészen nyugodtnak tűnt, mintha a kijelentés teljesen helyénvaló lenne. Shy pedig kapiskálni kezdte, hogy talán valóban megfelelő volt a megnevezés.

A kapitány ezek után sietve visszavonult a fedélzetre, magukra hagyva bujdosó menekülőket. Tom már mély álomba szenderült, mire Shy és Bill is megtalálta a helyét – szorosan egymás mellett ültek, de mégsem értek a másikhoz.

Bill várta, hogy Shy tegye meg az első lépést felé, míg Shy túlságosan tartott Bill reakciójától ahhoz, hogy hozzáérjen a férfihez, noha annyira szerette volna megérinteni a vámpírt, és hozzábújni, hogy védhesse és oltalmazhassa őt a férfi, habár semmilyen veszély nem fenyegette jelen pillanatban.

Az ólomsúlyú fáradtság váratlanul telepedett rá, és mielőtt észbe kapott volna, már az ébrenlét és az álom határán egyensúlyozott. Testének tömegét már nem bírta megtartani, így rádőlt a mellette csendben üldögélő férfire, aki meglepetten pillantott a félálomba lévő lányra.

Bill megvárta, amíg Shy teljesen elaludt, és csak azután vonta karja közé a törékeny teremtést, az ölébe húzva őt. Ahogy óvatosan magához tartotta a vékony testet, hallgatta a lány halk szuszogását és ritmusos szívverését, amely olyan volt, mintha az ő mellkasában dobogott volna, ami teljességgel lehetetlen lett volna természetesen.

Shy minden volt, ami ő nem: kedves, ártatlan és élő. Bill pedig szerette volna, hogy a lány elfogadja őt, szeresse, és tekintsen rá társként, védelmezőként, barátként, szeretőként. Úgy érezte, hogy túlságosan mohó volt mindezt követelnie Shy-tól, de képtelen lett volna ennél kevesebbel beérni tőle.

És még ha hosszú is volt az út, Shy már elkezdte érezni, hogy igenis Billhez tartozik. A vámpír felettébb örült a fejleménynek, de kétségei azért továbbra is voltak főleg most, hogy Amerikába tartottak.

Új környezet, új problémák és új veszélyek. Fogalma sem volt arról, hogy Shy hogyan fogja venni az akadályt, és tartott attól, hogy talán megpróbál majd elszökni tőle. Ám jelen helyzetükben Billnek nem úgy tűnt, hogy Shy el akarna szabadulni tőle, sőt talán épp az ellenkezője.

Mindent egybevetve Billnek nem volt oka panaszra vagy aggodalomra abban a pillanatban. Tartozott valakihez, és tartoztak hozzá – egésszé vált végre.

Folyt. Köv.

A/N: Köszönöm szépen a visszajelzéseket! Elnézést a hosszas kimaradás miatt, de az élet folyik.

Lehet, hogy ez rövidebbnek tűnik, de amolyan átvezetőnek szántam a következő fázisba. Elvégre visszatérünk Amerikába. Ott sok mindenre fény derül, például arra is, hogy Shannával mi történt. Nem szeretném lelőni a jó részeket, de na… lesznek még itt meglepetések, úgy érzem!

Kérlek, hogy tartsatok ki a következő részig, és írjatok véleményt, hogy én is gyorsabb legyek!

Egy kérdés: Észrevette valaki, hogy általában amelyik történetben vámpír van, ott rögvest fel kell tűnnie egy vérfarkasnak is? Ez valami törvény vagy mi? Ti is szeretnétek egy vérfarkast ide? (Azért elárulom, hogy nem lesz benne!)