35 – Vida preciosa

Bill egyszerre érzett mérhetetlen dühöt és keserűséget. Hiába állt meg a szoba közepén és nézett körbe újra és újra, a lányt sehol sem látta. Ekkor észrevett egy másik lehetséges opciót: a fürdőszobát.

Mérgesen rohant az ajtóhoz, és szinte feltépte azt. Mégis a kongó üresség fogadta ott is őt, ugyanis Shy-nak nyoma sem volt a helyiségben.

Felbőszülten indult vissza lefelé, hogy felkutassa az egyetlen személyt, aki látta a lányt az elmúlt időben: Aprilt.

A konyhában talált rá, ahol éppen Tom ült az asztalnál és vacsorázott, amíg April az eltakarítással bíbelődött. Amint észrevette Billt, kényszeredetten elmosolyodott.

– Jó estét, uram – köszönt neki alázatosan, de Billnek a legkevésbé az udvariasságára volt szüksége.

– Hol van? – sziszegte ingerülten, és a nő arcára értetlenséggel vegyes döbbenet ült ki.

– Tessék? – kérdezett vissza.

– Hol van Shy? – tette fel újra a kérdést felemelve a hangját, amire Tomnak is megállt a kezében a villa, és a jelenetet kezdte figyelni feszülten.

– A szobájában – felelte a nő rémülten.

– Ott nincsen! – csattant fel Bill idegesen, és látszott Aprilen, hogy teljesen elsápadt a tény hallatán.

– Én… én – makogta zavartan – láttam őt! – kiáltotta elkeseredetten. – Ott volt – tette hozzá halkan, majd szinte pityeregni kezdett rémültségében.

Bill megelégelte a semmitmondó kifogásokat, ezért hirtelen ott termett April mellett, majd elkapta a haját, és hátrarántotta fejét, aminek következében a nő felnyögött fájdalmában. Bill, figyelmen kívül hagyva a szenvedését, közel hajolt a füléhez, majd alig hallhatóan belesuttogott.

– Még egyszer felteszem a kérdést, hol van? – A hangja komor és vészjósló volt azt sugallva, ha April nem azt mondja, amit hallani akart, akkor rossz vége lesz.

Tom nem igazán akart belefolyni a vitába addig a pontig, de valamiért úgy érezte, hogy meg kell védenie a nőt, elvégre az védtelen volt Bill-lel szemben.

– Bill, szerintem elveted a sulykot – állt fel asztaltól lassan, majd elindult feléjük.

– Te maradj ott, ha jót akarsz magadnak! – pillantott rá Bill hűvösen, mire Tom rettenve megtorpant.

Az öngyilkosság nem szerepelt rövidtávú tervei között, azért úgy tett, ahogy Bill parancsolta neki. Feszülten nézte a remegő és halálosan félő nőt, aki nyöszörögve próbálta tompítani a fájdalmát a fejének fogdosásával.

– Fogalmam sincs – bömbölte April elcsukló hangon, miközben szipogott, akár egy kislány.

– Hazudsz – lehelte Bill határozottan, és a nő ledermedt.

– Én csak azt tettem, amire kért – jegyezte meg színtelen hangon végül.

– És mi lenne az? – faggatta tovább Bill, de nem eresztette el.

– Azt mondta, hogy nem bírja ezt tovább – ködösített April. – Azt is mondta, hogy nem tudná egyedül véghezvinni, így könyörgött, hogy segítsek neki – folytatta közönyösen.

Tom nagyokat pislogott a történet hallatán.

Beszélgetett Aprillel Shy-ról, de azt nem említette, hogy a lány ilyen súlyos állapotban lett volna. Amikor utoljára találkozott vele, akkor kissé beteg volt, de láthatóan örült, hogy jól volt. Tom ekkor ráébredt, hogy csak és kizárólag testvére keze lehetett a dologban.

– Mit tettél vele? – suttogta elszörnyülködve, mire Bill odakapta a fejét a halk kérdés meghallva, és viszonozta egy kemény pillantással Tom rettegő tekintetét.

Látta, hogy Tom teljes mértékben meg volt győződve arról, hogy ő volt a hibás mindenben. És igazat is kellett, hogy adjon neki, akármennyire is fájt számára a beismerés.

 – Most nem alkalmas – zárta rövidre a témát Bill elejét véve a kellemetlen beszélgetésnek, majd újból Aprilre koncentrált. – Utoljára kérdezem: hol van? – morogta fenyegetően a kérdést.

– Hát nem érted? – csattant fel váratlanul April, ami még Billt is meglepte egy pillanatra. Nem csak az, hogy a nő letegezte őt, de a hang hordozása is. – Nem szeret téged! – kiáltotta elkeseredetten. – Csak meg akart végre szabadulni tőled! – vágta Bill arcába a kegyetlen igazságot.

– Te aztán tényleg meg akarsz halni – jegyezte meg Bill sötéten. – Mit csináltál Shy-jal? És most már valóban utolsó lehetőséged – tette hozzá komoran.

– Mi a francért kell hozzá ragaszkodnod? Mi olyan különleges benne?! Csak egy senki! – ordította már-már hisztérikusan.

Egyszerre érzett keserűséget, magatehetetlenséget és halálfélelmet. Úgy gondolta, hogy Bill majd megérti, hogy mit miért tett, és hogy csak az ő érdekeit tartotta szem előtt. Ám úgy látszott, hogy nagyon nagyot tévedett. Bill dühösebb volt rá, mint valaha, és nagyon úgy tűnt, hogy ölni is képes lett volna csak, hogy Shy-hoz jusson. Ez pedig Aprilt még jobban felmérgesíttette.

Az a kis fruska nem akarta Billt, nem akart semmit, csak eltűnni erről a helyről. Hálátlan és buta teremtés volt, amely nem érdemelt egyebet, csak büntetést.

Ezeknek tudatában akkor Bill miért ragaszkodott hozzá már-már ép ésszel felfoghatatlanul?

– Te nem értesz semmit! – vetette oda Bill morogva. – Akármit teszel, nem szakíthatsz el tőle, mert mi ketten összetartozunk még a halálon túl is – magyarázta meg hűvösen, ami April szívébe tőrként hasított bele.

– Még a halálon túl is – ismételte meg suttogva, majd könnyek szöktek a szemébe újból.

Mocskosul fájt neki a tény, hogy a szeretett férfi egy másik nőt választ, és még a túlvilágon is azt a libát preferálná vele szemben, aki mindvégig hűséges és odaadó volt. – A padláson van – nyögte ki végül megsemmisülten.

– Köszönöm – felelte Bill szenvtelenül, majd egy gyors mozdulattal a márvány konyhapultba verte a nő fejét, aki ájultan puffant a padlón.

Tom rettenve ugrott egyet, mikor szó szerint betörte a nő koponyáját. Kiguvadt szemmel és tátott szájjal figyelte a hűvös, nem emberi viselkedést, amit Bill tanúsított. Abban a pillanatban le tudta volna tagadni testvérét minden bűntudat és szemrebbenés nélkül, mert ez a vadállat nem lehetett az ő öccse. Bill tisztelte a nőket és még annál is jobban az emberi életet.

Bill Tomra ügyet sem vetve indult meg felfelé, és imádkozott Aborenhez, hogy ne legyen még késő számára. A lépcsőfokokat ötösével szedte, és az emeleteket szinte másodpercek alatt mászta meg, ami számára viszont óráknak tűnt. Mikor elérte a padlás ajtaját, jeges félelem lett úrrá rajta. Egy olyan mértékű félelem, amit azóta nem érzett, hogy átváltozott. A halál szagát érzékelte az ajtó mögül.

Behunyta a szemét, miközben a kilincsért nyúlt remegő kezével.

Ha Shy halott volt, akkor tudta, hogy April is az lesz, de előtte megmutatja neki, hogy vannak rosszabb dolgok is a halálnál, ami a nő számára maga a megváltás lesz.

Amint benyitott, szemhéja felpattant, és kétségbeesetten nézett körbe, de semmit sem látott. Beléhasított a felismerés, ha April hazudott neki, akkor értékes perceket vesztegetett el. Még csak újra kérdőre sem tudta volna vonni a nőt, így akár órákat is késhet amiatt.

– A jó kibaszott életbe! – morogta idegesen, majd elindult beljebb, hogy szemügyre vegye jobban a helyiséget. Ahogy egyre haladt, feltűnt neki egy lepellel letakart valami, ami a szoba túlsó felében hevert. – Csak ne az legyen, amire gondolok – fújta ki magát gondterhelten, majd határozott és gyors léptekkel sietett oda hozzá.

Egy hirtelen mozdulattal lerántotta a pongyolát, majd elhűlve szemrevételezte az ott heverő testet, ami a lányé volt. Térdre rogyott, mert elhagyta minden ereje, majd remegve érintette meg a lány holtsápadt arcát. Hűvös volt, akár ő, de a pulzusa még érződött. Az élet legparányibb szikrája még igenis Shy-ban volt.

– Shy – suttogta elcsukló hangon. – Hallasz? – kérdezte reménykedve, amire választ nem kapott. Alig érezhetően megvonaglott a lány arca, ami Billnek elég jel volt. Felpattant, majd felkapta a lányt is, akinek a teste pihekönnyű volt, akár egy csontváz. – Édes istenem, mit tettem – sóhajtott fel Bill elgyötörten, majd rohanó léptekkel indult le, hogy elmenjen az egyetlen emberhez, aki talán segíteni tudott neki – Jörghöz.

A hallban Tommal találkozott össze, akinek karjában pedig April volt. Ahogy álltak egymással szemben, szinte tükörképei voltak egymásnak, azonban Tomnak a tekintete keserűséget és dühöt sugallt, míg kivételesen Bill volt a kétségbeesett és tanácstalan fél. A két nő pedig egyformán elveszettnek és sebzettnek tűnt, ahogyan élettelenül lecsüngő fejjel, akár rongybabák, hevertek a karjaikban.

– Mindkettejüket megölted – suttogta Tom gyűlölködve. Igaznak nem volt igaz egyelőre, de Bill érezte a súlyát annak, amit testvére mondott.

– Menjünk Jörg klinikájára – jelentette ki sürgetően. – Ő biztos rendbe tudja ezt hozni. Ő orvos, és meggyógyítja – magyarázta zavartan és bizonytalanul, miközben az ajtóhoz indult.

Tom követte őt egészen az autóig, ahol Bill fél kézzel tartotta Shy-t, miközben kinyitotta az autó ajtaját. Nem tudta eldönteni, hogy öccse volt annyira erős, vagy a lány annyira könnyű. Igazából rájött, hogy talán mindkettő.

Shy újra ugyanaz a sovány, erőtlen kislány volt, aki akkor, mikor először találkoztak. Nézni is szörnyű volt számára, hát még tudni, hogy megakadályozhatta volna.

Bill óvatosan berakta Shy-t a hátsó ülésre, majd maga is beszállt a kocsiba. Tom is nagy nehezen behelyezte Aprilt Shy mellé, majd beült az anyósülésre, hogy indulhassanak.

Bill úgy száguldozott, mint egy ámokfutó. Senki és semmi nem érdekelte. Manőverezett a kocsik között, mintha csak illegális gyorsuláson lett volna vagy egy akciófilmben.

Tom úgy szorította a kesztyűtartót, hogy az ujjbegyei belefehéredtek. A pulzusa legalább százötven volt, és úgy érezte, hogy szíve majd’ kiugrik a helyéről. Rettegett, hogy balesetet szenvednek, mert tudta, hogy ilyen sebességnél nem élné túl egyikük sem, csak Bill.

– Hívd fel Jörgöt, hogy álljon készenlétben! – vakkantotta oda Bill neki idegesen.

– Ő nem egy kutya – válaszolta Tom dacosan, mire csak egy morranást kapott feleletként, és már rögvest elő is kapta a mobilját, hogy tárcsázzon. – Szia, Jörg – köszöntötte őt feszülten. – Bent vagy még a klinikán? – vonta kérdőre remegő hangon.

– Igen, miért? – kérdezett vissza gyanakvóan a férfi. Sejtette, hogy valami történhetett, ugyanis Tom Kaulitz sosem hívta ok nélkül.

– Lenne két súlyosan sérültünk – köszörülte meg a torkát, és már ott tartott, hogy inkább becsukja a szemét, hogy ne kelljen látnia, amit Bill művelt az úton.

– Már megint? – nyögött fel a férfi gondterhelten. Amióta Bill Kaulitz előkerült, azóta több volt a személyi sérülés a köreikben, mint előtte bármelyik mocskos ügynél.

– Két nő – próbált rá hatni Tom, mert tudta, hogy Jörgnek már elege volt belőlük.

– Csak nem az a két nő? – mordult fel indulatosan.

– Hát de – vágta rá Tom bizonytalanul.

– Mondd neki, hogy három perc és ott vagyunk – utasította Tomot Bill határozottan.

– Bill – kezdett bele Tom.

– Hallottam – szakította félbe Jörg ingerülten. – Legyen, de utoljára! – egyezett bele végül.

– Köszönöm – sóhajtotta Tom megkönnyebbülten, majd lerakta.

Valóban három perc sem telt bele, és befaroltak a klinika bejáratához. Kiszedték gyorsan a kocsiból a két sebesültet, majd besiettek az épületbe. Az előtérben már Jörg és három nővér várta őket két hordággyal. Bill rögvest lefektette Shy-t az egyikre, majd végre alaposabban megvizsgálta őt. Könnyek szöktek volna a szemébe, ha képes lett volna sírni.

Biztos volt benne, hogy a lány hófehér és beesett arca, amíg csak él, kísérteni fogja. A lilás ajka, amely enyhén szétnyílva kiemelte a sápadtságát, miközben a mellkasa alig emelkedett és süllyedt. Olyan vézna és gyenge volt, hogy Bill egy erősebb szorítással ripityára törhette volna az összes csontját.

– Állj már arrébb! – lökte meg morgolódva Jörg őt, amivel kizökkentette a transzból, amit az elszörnyülködés váltott ki belőle.

Jörg rögtön munkához is látott, amint eltűnt a képből Bill. Megnézte a lány pulzusát, és elhűlve tapasztalta, hogy alig lüktetett. Ezek után a légzését ellenőrizte, amely ugyanolyan gyatra volt. Megvizsgálta a lány karját, ami tele volt különböző foltokkal, majd felhúzta a lány pólóját, és a törzse is hasonlóan festett.

Bill azonnal ráugrott volna Jörgre, mikor elkezdte tapogatni Shy-t, de meggyőzte magát, hogy a lánynak ez lesz a legjobb, és elnyomta a védelmező ösztöneit.

– Valamilyen mérgezés – jelentette ki Jörg szenvtelenül.

– Hogy érted, hogy valamilyen? – szegezte neki a kérdést Bill hitetlenkedve.

– Fogalmam sincs, hogy mi ez. Sosem láttam még ilyesmit – magyarázta meg az orvos elhúzva a száját.

– Jó, és akkor hogyan kezeled? – faggatta Bill tovább sürgetően.

Baromira nem érdekelte Jörg orvosi pályafutása, csak Shy-t akarta újra egészségesnek látni.

– Sehogy – vágta rá a férfi hűvösen. – Már csak néhány órát adok neki, amíg feladja a szervezete – jósolta meg az órájára pillantva.

– Hogy mit mondtál? – kérdezte döbbenten Bill, majd felkapta az ingnyakánál fogva a férfit, aki erre láthatóan megrémült.

– Meg fog halni – ismételte meg nyersen. – Még csak meg sem vizsgáltad rendesen! – ellenkezett Bill hevesen. – Le se szarod, hogy mi van vele! – ordította magából kikelve, mire a nővérek és Tom is odasietett hozzájuk, akik eddig April-lel voltak elfoglalva.

– Kérem, uram, tegye le Jörg doktor! – szólt rá óvatosan az egyik nővér.

– A másik nő még menthető, ha most elvégzem a műtét rajta – folytatta Jörg az eszmefuttatását. – Mindig is azt tanították, hogy azzal foglalkozzunk, akinek nagyobb a valószínűsége a túlélésre – okolta meg a döntését.

– Cseszek az egyetemre! Sőt, cseszek arra a ribancra is! – kiáltotta Bill frusztráltan. – Én törtem be a fejét! – ismerte be, mire a körülötte állók döbbenten hátráltak néhány lépést. – Azt sem bánom, ha megdöglik itt helyben – prüszkölte dacosan. – Mentsd meg őt, hogy te is élj! – fenyegette meg Jörgöt.

– Orvos vagyok, nem Isten – felelte a doktor szenvtelenül, mire Bill elengedte, aminek következtében a padlón koppant.

– Jól van? – sietett oda hozzá az egyik ápolónő.

– Persze – állt fel Jörg, majd megigazította az ingjét. – Készítsék elő a műtőt, megoperálom a nőt! – adta ki az utasítást, majd elsietett, hogy felkészüljön. A nővérek visszamentek April hordágyához, majd eltolták, hogy hozzákészítsék őt is.

Bill megkövülten állt ott Shy mellett, és fogalma sem volt, hogy mit tegyen.

– Bill – szólította meg finoman Tom, majd a vállára tette a kezét –, nagyon sajnálom – sóhajtotta letörten.

Nem gondolta volna, hogy ilyen komoly a gond. Azt hitte, hogy April nagy bajban van, mint Shy, de szégyellte, hogy ekkorát tévedett. Ahogy rápillantott a szoborszerű arcra, libabőrös lett, és a hideg futkosott a hátán. Nemsokára meghal.

– Segíts betolni egy szobába! – szólalt fel Bill hirtelen.

Tom értetlenül nézett, ám mikor Bill elindult a lánnyal, ő is segített neki. Kerestek egy üres szobát, majd bevitték, és magukra zárták az ajtót.

– Mire készülsz? – mérte végig Billt gyanakvóan.

– Lehet, hogy életem legnagyobb baklövését követem el, de az is lehet, hogy a legokosabb ötletét – sóhajtotta idegesen. – Ha nem bírod, akkor ne nézd, de ne próbálj megállítani! – pillantott testvérére komoran, aki csak bólintott, majd elvonult a szoba egyik távolabbi sarkába.

Bill vett egy mély levegőt, majd szájához emelte saját csuklóját, és beleharapott. A háttérből hallotta, ahogy Tom felszisszent, majd a szájához kapott. Hatalmas kortyokban szedte a vért, de nem nyelte le, helyette összegyűjtötte a szájában. Amint úgy érezte, hogy elég, elvette a kezét, majd lehajolt a lányhoz, és a fejét megtámasztva, szájon csókolta Shy-t.

Apró adagokban juttatta a vért a lány szájába, nehogy megfulladjon. Mikor végzett, feszülten figyelte, hátha már rögvest észreveszi a hatását.

Nem tudta, hogy mik lesznek a következményei, sőt nem is érdekelte igazán. Az sem zavarta volna, ha a lány vámpírként ébredt volna. Csak azt akarta, hogy felkeljen, és újra vele legyen bármi áron.

– Kérlek, kérlek – könyörgött halkan a lánynak, miközben simogatta a haját.

Tom szánakozva nézte őt, és közben azon gondolkozott, hogy Bill talán elvesztette a józan eszét. Nem vallott rá, hogy kiboruljon, mióta vámpír lett. Az egyetlen, aki igazán ki tudta hozni a sodrából az Shy volt. Tom nem is volt biztos abban, hogy örülnie vagy dühösnek lennie kellett volna emiatt. Az, hogy a lány ilyen hatással volt testvérére egyszerre tűnt számára átoknak és áldásnak. Végre emberi tulajdonságokat és érzéseket mutatott Bill, másrészről ha Shy-ról volt szó, könnyen elvesztette a fejét és esett túlzásokba.

– Bill, lehet, hogy mégsem… – kezdett bele óvatosan, mire Bill odakapta a fejét, és csúnyán nézett rá.

– Nem halhat meg – mordult fel ellenségesen.

– Sajnálom, én csak… – magyarázkodott Tom zavartan.

– Várnunk kell még – jegyezte meg Bill magabiztosan, majd tekintetét újból Shy-ra fordította, és megfogta lány kezét, majd a szájához szorította. – Muszáj várnom – ismételte meg suttogva.

Másfél órája ültek már ott, és a folyosóról hallották, hogy a személyzet őket keresve rohangált, de Bill hajthatatlan volt.

– Addig ki ne merd nyitni az ajtót, amíg Shy fel nem ébredt! – förmedt rá Tomra, mikor a férfi elindult, hogy szóljon a dolgozóknak. Lemeredve állt meg az ajtó előtt, majd hitetlenkedve fordult Billhez, aki felkelt a székről és odasétált, majd Tommal szembeállt karba téve kezét dacosan.

– Nem fog felkelni, hát nem érted?! – kiáltott rá idegesen. – Akármit csinálsz, már halott! – mutatott a lányra, de a száját eltátotta, majd kiguvadt szemmel meredt az irányba.

Bill megperdült tengelye körül, és ő is döbbenten nyugtázta, hogy Shy felült az ágyon, és értetlenül bámult körbe. Bill hallani vélte a szívéről leguruló jégkockák koppanását a padlón, és a megkönnyebbülés, ami hatalmába kerítette olyan volt számára, mint halála pillanatában a sötétség megváltása.

Shy, mikor megpillantotta Billt, elszörnyedve bámulta őt, miközben két kezével az ágy szélét markolta. Remegett egész testében, és légzése is oly szapora volt, hogy Bill attól tartott, szívrohamot fog kapni mindjárt.

– Kérlek, nem foglak bántani! – bukott ki belőle keserűen, mire a lány hatalmasat sikított.

Tom szíve egy dobbanást is kihagyott ijedségében, annyira meglepte Shy sikoltása. Bill odarohant Shy-hoz, és befogta a száját, hogy lecsitítsa. Shy váratlanul csendben maradt, és Bill hirtelen fájdalmat érzett a harapott csuklójában. Döbbenten pillantotta a lányra, aki két kézzel fogta a karját, és száját az ütőerére tapasztva kortyolta a vérét.

– Baszd meg, Bill! – kiáltott el magát a vámpír indulatosan. Ekkor kopogtattak az ajtón, és parancsolták, hogy azonnal nyissák ki, vagy betörik. Tom kétségbeesetten Billre pillantott.

– Most mit csináljak? – vonta kérdőre tanácstalanul.

– Torlaszold el azonnal! – kiáltotta a fekete hajú férfi frusztráltan, mire Tom tette, amit kért, és próbálta feltartani a betörni akaró népet.

Bill nagyot sóhajtva nyugtázta, hogy teljesen kicsúszott az irányítás a kezéből, és semmit sem tudott tenni azért, hogy helyrehozza.

Akármit csinált Shy-jal, többet ártott, mint használt, ebben biztos volt. A lány úgy szívta magába a vérét, mint egy szivacs a vizet. Fogalma sem volt, hogy mit tett vele. Vámpír nem lehetett, mert a jelei nem látszottak Shy-on. De akkor mégis mi a franc történt?

– Jól van – karolta át a lányt végül másik kezével, és simogatni kezdte a haját. – Lassan elég lesz – próbált rá hatni finoman, majd megmozdította a karját, hogy elszakadjon Shy szorításából. Shy morgásszerű hangot hallatott, majd újból rávetette magát a vértől pirosló területre.

Bill tudta, hogy nem elég az óvatos és finomkodó módszer ez esetben, így megfogta Shy haját, majd kirántotta karját a lányéból.

Shy egész száját vér borította, sőt még a ruháján is folyt végig. Tág pupillákkal meredt a vámpírra, akár egy kemény drogos.

– Shy, jól vagy? – kérdezte Bill komoran, majd közelebb hajolt hozzá, mikor látta, hogy a lány szája mozog, de nem hallott semmit.

Amint kellő közelségbe került Shy rávetette magát, és erőszakosan megcsókolta, ami Billt annyira meglepte, hogy majdnem egyensúlyát vesztette. A csók követelőző és kielégíthetetlen vágyát jelezte a lánynak, ami elsősorban a vámpírvérnek szólt Bill meglátása szerint. Shy megharapta Bill ajkát, hogy újból vérhez jusson.

A férfi ekkor rájött, hogy csak egyetlen egy módon állíthatja le a lányt. Egy erőteljes mozdulattal fejbe ütötte, mire Shy egyet nyekkenve omlott a karjába, akár egy rongybaba.

Bill lemondóan és vádlón rázta meg a fejét, ahogy figyelte a romokban heverő teremtést.

– Mit tettem – suttogta keseregve.

– Bill, ezek mindjárt betörnek – nyüszítette Tom kétségbeesetten.

– Ott kimegyünk – mutatott a vámpír a nyitott ablakra, és mivel a földszinten voltak, így nem történhetett semmi baj.

Tom még odatolt egy komódot az ajtó elé, majd ő is az ablakhoz sietett, akárcsak Bill. Tom mászott ki elsőként, majd Bill kiadta neki Shy-t, és végül ő is kiugrott. Éppen, mikor elértek az autóhoz a parkolóban, hallották, hogy bejutottak a szobába.

Bill bevágódott a vezetőülésre, míg Tom bevetődött a hátsóra Shy-jal a karjában, és nagy fékcsikorgások közepette elhagyták a klinika helyszínét.

Folyt. Köv.

A/N: Hű, elnézést a várakoztatás miatt! Remélem, azért megérte várni erre a részre.

Én annyira jól el tudtam képzelni azt a képet, ahogy Bill és Tom ott áll az előtérben egymással szemben. Nekem nagyon tetszett, ahogy így rá gondoltam. A két ellentét: Tom és Bill, a “jó” és a “gonosz”, az ember és a vámpír.

Remélem, a kórházi jelenettel megleptelek titeket. Shy viselkedése pedig szintén érdekes volt. Kíváncsi leszek, hogy mégis mire gondoltok ezzel a kapcsolatban. Ha észrevetették megtörtént az első igazi csók is. Már ha ez annak mondható volt.

Mit szóltok az egyes szereplők viselkedéséhez amúgy? Mennyire volt  hű karakterhez? Persze Billt és Shy-t leszámítva, mert ők most kicsit másként mutatkoztak meg.

A véleményeknek nagyon örülnék! ^^

34 – Shattered dreams

Már körülbelül egy hete nem látta Shy-t, ami felettébb aggasztotta, és már-már az őrület határára kergette, de ami ennél is jobban kihozta a sodrából, az önnön lénye volt.

Még magának is csak nagyon nehezen vallotta be, hogy mekkora baklövést tett. Hiába tűnt akkor ésszerű és indokolt lépésnek, amikor kitalálta, mára már csak egy szemét húzásnak tekintette részéről.

Próbálta elhessegetni azt a kis hangot, amely folyamatosan azt ismételgette, hogy egy hatalmas idióta volt, de rövid időn belül kénytelen-kelletlen belátta, hogy amit művelt, az egy meggondolatlan ostobaság volt, semmi több.

Nagyon is sejtette, hogy mi történt Shy-jal, és igazán eszébe juthatott volna, hogy a labilis lelkületű, sérülékeny lányt nem egy sokkterápiával kellett volna szóra bírnia. Ha mélyen belegondolt, még maga is szörnyen élte volna meg az egész helyzetet. És a bocsánat itt nem volt elég jó szó arra, hogy jóvátegye a lányt ért sérelmeket, hiába ismételte volna el ezerszer is, hogy mennyire sajnálta, amit tett.

Jobban utálta magát érte, mint mikor megölte legelső áldozatát. Csak egy hozzá hasonló szörnyeteg tudott ilyesmit művelni, emberi lény sosem lett volna képes rá. Tomnak meg sem fordult volna a fejében, hogy így vegyen rá valakit arra, hogy színt valljon.

Nem volt mersze az arcát mutatni a lánynak ezek után, így inkább esténként fogta magát, és leült az ajtaja elé, hogy ha nem is testközelben, de valamennyire közelebb érezze magát hozzá.

Szánalmasnak tartotta a nyámnyila viselkedését, de nem akarta felzaklatni Shy-t, mert így is elég szörnyűséget tett vele. Így inkább maradt számára a csendes szenvedés és a türelmes várakozás. Igaz, hogy egyik sem volt ínyére, de a lányért bármire képes lett volna.

– Jó estét, uram – köszöntötte őt April, mikor belépett a konyhába.

– Neked is, April – biccentett Bill egykedvűen. – Shy… kijött napközben? – érdeklődött bizonytalanul.

– Nem igazán – rázta meg a fejét a nő lemondóan. – De vittem neki ételt – tette hozzá élénkebben, hátha ezzel megnyugtatja urát.

– És evett? – faggatta tovább aggodalmaskodva.

– Nem sokat – vonta meg a vállát April szenvtelenül.

– Francba – sóhajtotta Bill elgyötörten. – Azért kérlek, továbbra is gondoskodj róla – nézett rá Bill komoran.

– Igenis, uram – bólintott April alázatosan, és ekkor csöngettek. April indult volna, hogy megválaszolja, de Bill leintette, és helyette ő ment ajtót nyitni.

Meglepte, hogy valaki csöngetett az ajtaján, elvégre nem sokan tudták, hogy életben volt, és azok közül senki sem volt olyan viszonyban, hogy meglátogassák őt, elvégre Georggal nem voltak beszélő viszonyban, és Tommal sem.

Ezért is volt még nagyobb döbbenet számára, hogy Gustav állt az ajtajában, hiszen azt sem gondolta, hogy a férfi tudott arról, hogy élt.

– Gustav? – nyögte ki túljutva a sokkon.

– Szia, Bill – köszönt neki a másik fél is legalább annyira hitetlenkedve.

Azt hitte, hogy Tom csak viccelt, mikor azt mondta, hogy értesítse öccsét. Azt gondolta, hogy a verés miatt agyrázkódást kapott, és össze-vissza beszélt. De a férfi egyre csak azt hajtogatta, hogy figyelmeztetnie kell Billt is.

És lám, most itt állt előtte életnagyságban Bill Kaulitz, régi barátja, akiről másfél évig azt hitte, hogy hallott volt.

– Hogyan? – tette fel a döbbent kérdést Gustav, mire Bill csak elmosolyodott. Ezek szerint barátja nem tudott még mindent róla.

– Szívesen elmesélem – biztosította felőle barátságosan –, de miért jöttél? – tért a lényegre, mert biztos volt benne, hogy jó oka volt Gustavnak feltűnnie az ajtaja előtt főleg úgy, hogy valakitől meg kellett tudnia a létezését.

– Tomról lenne szó – kezdett bele idegesen, majd megköszörülte a torkát.

– Mit csinált? – sóhajtotta Bill gondterhelten.

A bátyja hajlamos volt elragadtatni magát, és hülyeségeket csinálni, akárcsak ő. Ez valamilyen családi vonás lehetett náluk.

– Igazából most tényleg nagy zűrben van – vakarta meg a fejét a férfi zavartan.

– Mondd már, kérlek! – morogta Bill feszülten.

Noha Tommal az utóbbi időben nem volt felhőtlen a viszonyuk, mégiscsak a testvére volt, így az ő baja Bill gondja is volt. Ha pedig bármilyen módon segíteni tudott neki, kész lett volna akármit megtenni érte. Azt mondják, hogy a vér nem válik vízzé kivéve, ha más vére folyik az ereiben minden este.

– A rendőrség körözi – hadarta el egy szuszra, és láthatóan megkönnyebbült, hogy képes volt kimondani.

– Tessék? – kérdezett vissza Bill elhűlve, mert azt hitte, hogy nem hallotta jól.

– Tudod, a drogárusítás miatt – húzta el a száját undorodva.

– De miért csak őt? – tárta szét a karját értetlenül Bill. – Tudtommal, te és Georg is ugyanúgy benne vagytok a buliban – jegyezte meg lenézően.

– Én akkor kiszálltam a bizniszből, mikor bedobták az ötletet – vonta meg a vállát Gustav nemtörődömön, és hallhatóan sértette az önérzetét a feltételezés, miszerint ő is drogot terjesztett. – A többiről pedig már én sem tudok – tette hozzá grimaszolva.

– Akkor mégis honnan veszed, hogy körözik? – horkant fel Bill gyanakvóan.

– Onnan, hogy nálam húzta meg magát – vágta rá Gustav bosszankodva, majd csend telepedett rájuk.

Gustav elámult az „új” Billen. Külsőleg is sokat változott, de belsőleg még többet. Valami olyan aurát árasztott, amely körülírhatatlan volt számára, és csak a hidegséget érezte.

Nyomát sem vélte felfedezni már a régi vidám, pajkos Billnek, akivel olyan jóban voltak, hogy még a kisfia keresztapjának is megtette volna.

– Szeretnék beszélni vele – esett gondolkodóba Bill. – Lehetséges? – vonta kérdőre kíváncsian Gustavot.

Jól érezte, hogy egykori barátja távolságtartó és gyanakvó volt vele szemben. A szemében tökéletesen látszott a hitetlenkedés és az elutasítás. Nem tudta feldolgozni még a tényt, hogy ő már nem az a Bill volt, akit elvesztett akkor.

Billnek pedig esze ágában sem volt meghazudtolnia önmagát, hogy egy kicsit is segítsen Gustavnak megbarátkozni az új helyzettel. A többiek is túljutottak rajta az asszisztálása nélkül, ezért nem fog vele sem kivételt tenni.

– Hát – habozott Gustav érthető okokból –, persze – egyezett bele némileg vonakodva.

Még mindig kételkedett Tom épeszűségében, noha tudta, hogy vámpírok igenis léteztek. Azzal is tisztában volt, hogy ha Bill valóban vámpír – amire nagy volt az esély –, akkor akár a családja is veszélybe kerülhet, hogy odaviszi Tomhoz a házába.

Bill kissé meglepődött azon, hogy egykori barátja beleegyezett abba, hogy betegye a lábát a birtokára, de eldöntötte, hogy ajándék lónak nem nézi inkább a fogát.

Sokkal fontosabb volt, hogy Tomra koncentráljon. Habár a viszonyuk egyáltalán nem úgy alakult, mint kellett volna, de nem fogja bajban hagyni őt. Azt sose tette volna meg vele!

– Köszönöm – bólintott Bill enyhe hálával.

– Igazán nincs mit – felelte Gustav feszülten. – Menjünk az én kocsimmal, jó? – vette kezébe az irányítást, mire a vámpír csak komoran bólogatni kezdett.

Bill még gyorsan odaszólt Aprilnek, hogy távozik egy időre, majd Gustav után sietett, aki már a kocsiban várta. Az út alatt egy szó sem hangzott el kettejük között.

Az uralkodó kínos csendet egyikük sem szerette volna megtörni egy erőltetett kezdeményezéssel. Gustavnak csak úgy zsongott a feje a sok gondolattól. Nemcsak Bill számára hirtelen visszatérése miatt, de az aggodalom, hogy Lilynek és a pici Billnek nehogy baja essen.

Tényleg, Bill nem is tudta, hogy róla nevezte el a fiát tiszteletből, de talán nem volt épp az ideje ott, hogy elmondja ezt neki, így inkább mélyen hallgatott a fejleményekről.

Amint megérkeztek, Gustav már kezdte bánni a felajánlást annak ellenére, hogy Bill teljesen emberi módon csinált mindent, és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy bárkit megtámadna csak úgy váratlanul.

Megvárta, amíg ő előrement, és kinyitotta az ajtót, majd bement a házba, és csak azután lépett be becsukva maga után a bejáratot.

Bill óvatosan körbenézett, noha az előtérben szinte semmi sem változott azóta, hogy eltűnt. Azért meg szeretett volna bizonyosodni, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti őt. Miután vámpírrá vált, eléggé paranoiás lett ilyen téren.

– Mindjárt felmegyek, és szólok neki – jelentette be Gustav, majd elsietett. Bill némi keserűséggel nyugtázta, hogy egykori jóbarátja még csak beljebb sem invitálta őt a hallnál.

– Hazaértél, Gustav? – jelent meg a szomszédos szobából hirtelen Lily, karjában egy kis bepólyált babával.

Bill lassan odafordította a fejét, és mikor a nő meglátta, hogy valójában nem férje állt ott, hanem egy olyan személy, akiről azt hitte, hogy már több mint egy éve halott, teljesen elsápadt.

– B-Bill? – kérdezte egy oktávval magasabb hangon, és sütött róla, hogy felettébb ideges és zavart lett, aminek következtében a baba felsírt. – Jaj, sajnálom, kicsim – kezdte ringatni a csöppséget sietve, miközben szeretetteljesen dúdolgatott neki, de félszemét végig az idegenen tartotta, aki ott állt a hall közepén, és tudta, hogy valami nem volt rendben vele.

Bill még mindig nem akarta megszólalni, nehogy még jobban felzaklassa a nőt és vele együtt a babát. Rá kellett jönnie, hogy anyukaként Lily teljesen másként festett, ugyanis sokkal szebbnek és kiegyensúlyozottabbnak tűnt még neki is, pedig sosem tartotta különösebben csinosnak őt.

Hirtelen eszeveszett trappolás hallatszott fentről. Egy perccel később Gustav lélekszakadva rohant le a lépcsőn, majd odaszaladt családjához féltőn.

– Kedvesem, minden rendben? – állt Lily mellé, majd védelmezően átkarolta őt, miközben azon agyalt, hogy jobban kellett volna vigyáznia, hogy ne találkozzanak össze.

– Azt hiszem – felelte a nő bizonytalanul, miközben továbbra is Billt bámulta megrökönyödve.

Gustav gyanakvó pillantást vetett Billre, mintha az ő hibája lett volna az egész, majd figyelmét a babának és anyukájának szentelte.

Billt elfogta az irigység, ahogy figyelte az idilli párt, mert számára Gustav és Lily kapcsolata mindig is a tökéletes szerelem megtestesítése volt.

Emberkorában arról álmodott, hogy egyszer ő is talál egy olyan nőt, akit önzetlenül, teljes odaadással és forró szenvedéllyel szeret majd, és az a nő viszonozza vonzalmát. Sok gyereket is szeretett volna, legalább egy focicsapatnyit. Boldog, szerető családra vágyott, akárcsak mások.

Ahogy tudatosult benne rég elfeledett sóvárgása, úgy érezte, hogy legszívesebben könnyekben törne ki, ha tehetné. Helyette csak egy fintor suhant át az arcán.

Most, hogy halott volt, ezekből semmit nem kaphatott meg. Ott volt neki Shy, de a lány legalább annyira együttműködő volt, mint egy elítélt a kivégzésén.

Abban sem volt biztos, hogy valaha is megszeretik egymást úgy igazán. Ő ragaszkodott és akarta a lányt minden porcikájával, de Shy inkább gyűlölte őt, mintsem kedvelte.

– Tom mindjárt jön – köszörülte meg a torkát Gustav idegességében.

– Köszönöm – biccentett Bill. – A baba – kezdett bele, mire láthatóan megrettent a páros – hány hónapos? – fejezte be a kérdést, és nem mutatta a fájdalmát.

Fájt neki, hogy ennyire nem hittek benne, és fájt neki, hogy ennyire féltek tőle.

– Most múlt három hónapos – felelte a férfi megkönnyebbülten.

– Kisfiú vagy kislány? – tűnődött el a vámpír.

A beszélgetés eléggé erőltetettnek hatott, de Bill mindenképp próbálta fenntartani, mert a normalitás fontos volt ahhoz, hogy lenyugodjanak a kedélyek valamennyire.

Ha rájönnek, hogy olyan, mint egy ember, akkor talán hamarabb megszűnik a kellemetlen feszültség.

– Kisfiú – vágta rá büszkén Gustav, mire Bill majdnem felnevetett.

Tudta, hogy Gustav minden vágya egy kisfiú volt. Miután Lily terhes lett, folyton arról áradozott, hogy mennyire örülne, ha fiú lenne a baba.

– Végül ki lett a keresztapja? – kíváncsiskodott tovább Bill, ami eléggé feszélyezte a szülőket.

Addigra a baba is nagy nehezen lecsendesedett, amit Lily megnyugvó mosollyal fogadott, de a biztonság kedvéért még ringatta a kicsit.

– Az után, ami történt, nem kértünk fel senkit – válaszolta Gustav elhúzva a száját, mire Billt némi elégedettség töltötte el annak hallatán, hogy legalább ennyivel megtisztelték őt.

– Bill – szólalt meg Tom a lépcső tetejéről hitetlenkedve, mert a legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy testvére valóban eljön majd érte.

Lesietett a társasághoz, és rögtön észrevette a fagyos légkört, de annyira boldog volt, hogy igazán fel sem vette.

– Jól vagy? – vonta kérdőre bátyját kissé hűvösen a vámpír, mire Tom, akinek arcát néhány zúzódás tarkította,  csak bólintott egy aprót. – Átjössz hozzám? – érdeklődte meg, ugyanis rendesen ki akarta osztani testvérét a hülyesége miatt.

– Ha nem gond – grimaszolt Tom, mert nem fűlött a foga annyira a lehetőséghez.

De ha testvére volt olyan kegyes, és befogadta, akkor ő nem utasíthatta vissza. Majd megpróbálja kerülni a konfliktusokat vele, és biztosan nem lesz gondja.

– Vigyázz, lehet, hogy a rendőrség ott is keresni fog! – figyelmeztette őt Gustav komoran.

– Valószínűleg itt is keresni fogják, elvégre a volt üzlettársa vagy – jegyezte meg Bill közönyösen.

– Jó, de ha lebuktat téged… – kezdett bele dacosan, majd elhallgatott. – Mindegy – legyintett végül ráhagyva a dolgot a két testvérre.

– Akkor induljunk is, szerintem – jelentette be Bill határozottan, és Tom is egyetértett vele ebben.

– Köszönöm, hogy meghúzhattam magam nálatok – hálálkodott Tom mosolyogva, majd kezet rázott Gustavval, és utána odasétált Lilyhez, és egy puszit nyomott az arcára. – Neked is köszönöm, hogy elviseltél – kacsintott rá játékosan, mire Lily felnevetett. – Légy jó kisfiú, Bill – cirógatta meg a baba arcát, majd megfordult, és meglátta Gustav elszörnyülködő arcát, mellette pedig Bill döbbent arcát, amiről lerítt, hogy öccse nem tudta.

– Bill? – kérdezett vissza elámultan Bill.

– Ó, hát… hát… igen – habogta Gustav. – Utánad neveztük el – vallotta be röstelkedve.

Nem akarta elhinni, hogy valóban úgy hívják a kisfiút, mint őt. Tehát Gustav nem felejtette el a halála után sem őt, sem a barátságukat – amint erre gondolt, egyből jóleső érzése támadt.

– Köszönöm ezt a megtiszteltetést – jegyezte meg Bill meghatottan, mire Gustavon volt a sor, hogy meglepődjön.

Egy pillanatra fel vélte fedezni a régi Billt, akit ebben az elmúlt pár órában egyáltalán nem látott meg az idegenben, aki előtte állt. Már csak az a kedves mosoly hiányzott az arcáról, ami mindig akkor tűnt fel, mikor Bill boldog és hálás volt valamiért.

– Kikísérlek titeket – indult el Gustav sietve, majd a két férfi követte őt.

Bill még vetett egy utolsó, reménykedő pillantást a megszeppent Lilyre, mielőtt elhagyta a házat.

Eldöntötte, hogy ma éjjel megkörnyékezi Shy-t. Kezdetnek bocsánatot kér, majd finoman felvezeti a többit. Ha lassan és megfontoltan halad – nem úgy, mint előzőleg –, akkor újra eljuthat arra a szintre, ahonnan sikeresen letornázta magát a pokolba.

Végül Gustav elfuvarozta őket, hogy ne kelljen taxizniuk. Az úton Bill csendben hallgatta kettejük kissé feszélyezett csevegését, de nem próbálkozott közbevetésekkel, inkább a saját gondolataiba merülve töltötte el az időt.

Viszont, amint visszaértek az ő birtokára, és beértek a házba, egyből megkezdte Tom leteremtését.

– Nem megmondtam, hogy gáz lesz? – csattant fel, mire Tom láthatóan összerezzent. – Miért köröznek pontosan? – vonta kérdőre ellentmondást nem tűrően fivérét, miközben összefonta karját a mellkasa előtt.

– Valaki feldobta az egyik üzlethelyiségünket, ami a nevemen van – rebegte Tom engedelmesen.

Látszott rajta, hogy inkább válaszolt, mert félt Billtől. Billtől, a jámbor testvérétől, aki sosem akarta senkit sem bántani…

– Bezzeg most! – jutott eszébe keserűen.

– És Georggal mi van? – faggatózott tovább dühösen.

– Ő gondosan eltüntetett mindent, mikor megtudta, hogy mi folyik – jegyezte meg keserűen.

Bánta már, átkozottul bánta, hogy ő nem volt olyan körültekintő, mint Georg. Akkor megelőzhette volna azt, hogy most a fél rendőrség őt körözze. Bár már csak időkérdése volt, hogy elkapják, és ezt ő is tudta.

– A köcsög! – mordult fel Bill ellenségesen.

Testvérével ellentétben ő tökéletesen átlátott Georgon. Ő dobatta fel Tomot, erre a fejét tette volna.

Szépen eltakarította a saját részét, hogy Tom vigye el a balhét, majd miután rács mögé került, elégedetten átvette volna azt, ami megmaradt volna Tom részéből. Még a károkkal együtt is nagyon jól járt volna, így hát nem volt meglepő Bill számára a dolog.

De Bill úgy döntött, hogy ezt az eszmefuttatását nem osztja meg ikrével inkább, nehogy Tom valami újabb badarságot kövessen el.

– Bill – szólalt meg Tom habozva –, én félek – suttogta őszintén.

Bill nem is emlékezett, hogy hallotta-e Tomtól ezt a mondatot, mióta elmúltak ötévesek. Akkor is csak azért mondta, mert vihar volt és dörgött az ég.

Ha már bevallotta a gyengeségét, valóban nagy lehetett a baj, és ezzel Bill is tisztában volt.

– Ne aggódj – sóhajtotta gondterhelten –, kitalálunk valamit gyorsan! – szorította meg bátyja vállát támogatóan.

– Attól tartok, hogy nem elég hamar – válaszolta fojtottan Tom, mire Bill még jobban elkomorult.

Valóban a lehető legsürgősebben kellett tenniük valamit, mert a német rendőrség nem arról volt híres, hogy teketóriázik. Amint megtalálták a célszemélyt, rövid úton lesittelték, főleg ha annyira evidens bizonyítékok is voltak, mint Tom esetében.

– Még muszáj várni egy kicsit – veregette meg Tom karját, majd elindult az emeletre.

– Hová mész? – kérdezte meglepetten Tom. – Shy-hoz? – kíváncsiskodott, mikor Bill nem felelt neki.

– Foglald le magad! – vetette oda Bill kissé szúrósan, mire Tom vette a célzást, miszerint jobb, ha csöndben marad.

Végignézte, ahogy Bill eltűnik a lépcsőfordulóban, majd eldöntötte, hogy a konyhába megy valami ennivalóért. Bent Aprilt pillantotta meg, amint a nő épp háttal neki mosogatott.

– April – szólította meg hangosan, mire csak egy rémült sikoltás volt a válasz.

April kiejtette a kezéből a fémedényt, ami hatalmas csörömpöléssel visszaesett a vízbe, és összefröcskölte nem csak őt, hanem a padlót és a pultot is.

Ijedten fordult meg, és kezét a szívére helyezve bámult az idősebb Kaulitzra.

– U-uram, sajnálom – szabadkozott egyből.

– Bocs, ha megijesztettelek – vonta meg a vállát Tom, majd odasétált a hűtőhöz, és belenézett, mintha mi sem történt volna.

Meglepve tapasztalta, annak ellenére, hogy Bill nem evett emberi ételt, a polcok tele voltak különböző fogásokkal. Kivett egy tányért a középsőről, amin egy szelet sült hús és némi zöldségköret volt.

– Elnézést, uram, de az az úrnőé – szólt rá April, mikor meglátta, hogy elindul vele a mikró felé.

– Annyi minden van ott, ezt nem tudja nélkülözni? – morgolódott Tom.

– Kérem, azt kimondottan az úrnőnek készítettem – ismételte meg April. – Nincs jó állapotban, és muszáj tápláló ételeket ennie – erősködött tovább, mire Tom morogva visszarakta a hűtőbe. – Inkább csinálok bármit, amit kíván! – ajánlotta fel April sietve.

– Legyen, rád bízom! – sóhajtotta Tom, majd leült az asztalhoz, és figyelte, amint a nő tüsténkedni kezdett. – Hogy érted, hogy nincs jó passzban? – tette fel az értetlenkedő kérdést Tom, mikor eljutott a tudatáig, hogy April mit is mondott.

– Gyengélkedik valami miatt – sóhajtotta April. – Már körülbelül egy hete – tette hozzá elgondolkodva.

– Bill nem is említette – jegyezte meg eltűnődve.

– Az úrnő valamiért felettébb kerüli az úr társaságát – osztotta meg megfigyelését Tommal, miközben elkezdte felszeletelni a zöldségeket, amiket megmosott.

Tehát Bill csinált valami bődületes baromságot, amivel Shy-t magára haragította. Ebben legalább tényleg meglátszott, hogy testvérek voltak: mindketten értettek ahhoz, hogyan kell valamit oltárira elcseszni.

Bill már körülbelül tíz perce szobrozott a barna faajtó előtt. Kezét hol kopogásra emelte, hol visszaengedte, sőt még egyszer a kilincsre is tette, de nem nyomta le azt.

Csúnyán mardosta a bizonytalanság belülről, akárcsak a sav az ember bőrét. Végül erőt vett magán, és határozottan bekopogott.

Válasz nem jött, így újra próbálkozott. Mivel feleletet megint nem kapott, így lenyomta a kilincset, de amikor megtolta az ajtót, az nem nyílt ki. Bill el is felejtette, hogy azt tanácsolta a lánynak, zárkózzon be. Ez pedig újból döntésképtelenségbe sodorta őt.

Ha most rátöri az ajtót, akkor megint szerez egy fekete pontot a lánynál. És ha összeadta volna ezeket a pontokat, nagyobb lett volna az eredmény, mint egy fekete lyuk.

Arca megvonaglott a nagy gondolkozásban, végül úgy döntött, hogy tett ennél rosszabb dolgot is a lánnyal, minthogy betörte az ajtaját.

Kicsit hátrált, majd vállal nekiszaladt, mire az ajtó hangos robajjal kitört a keretéből, és kinyílt számára. Igaz, hogy ferdén kiállt, mert elszakadt felül a tartópánt, de Billt nem érdekelte. Már csak azért imádkozott, hogy a lány ne rettegve üljön az egyik sarokban.

Amint belépett és körbenézett, döbbenten vette észre, hogy Shy nem tartózkodott a helyiségben.

Folyt. Köv.

A/N: Na, újabb rejtély, és a dolgok fejlődnek. Mit szóltok Gustavhoz és a kis Billhez? Gondoltátok volna?

Azért vicces volt olvasni, hogy mennyire szeretnétek meggyepálni Billt azért, amit tett. De kíváncsi vagyok arra, hogy hogyan viszonyultok most hozzá?

Kicsit nekem is belesajdult a szívem, mikor arról írtam, hogy mi mindent szeretett volna emberként.

Jól gondoltátok, hogy Tommal és az üzlettel még gondok lesznek. Amúgy én nagyon szeretem Tom karakterét. Még mindig tud újat mutatni számomra.

A következő rész izgalmasabb és fordulatosabb lesz.

És hogy hová lett Shy? Az ötleteket várom, de kétlem, hogy bárki kitalálja. Ha valakinek mégis sikerül, annak nagy gratula!

33 – La confiance fragile

Figyelem +18! Olvasás csak saját felelősségre!

– Shanna Williams irodája. Miben segíthetek? – hallotta meg Bill Tanja csilingelő hangját a vonal túlsó felén.

Megkönnyebbülten sóhajtott fel, és hálát adott az égnek, hogy végre valaki normális és általa ismert személy vette fel azt a rohadt telefont, ráadásul olyan, akivel jóban is volt.

– Szia, Tanja! Bill vagyok – szólt bele jókedvűen.

– Bill? – jött a döbbent válasz, mire Bill vidámsága szertefoszlott rögvest.  – Hogy… hogy vagy? – váltott át a vámpírlány biztatóbb hangnemre, miután túljutott pillanatnyi meglepettségén.

– Jól, köszi – felelte Bill immár hűvösen. – És te? – kérdezett vissza, hogy fenntartsa a látszatot, miszerint nem észlelt semmit.

– Az remek! – kiáltott fel izgatottan. – Nagyon rég nem hallottunk felőled, bár én biztos voltam benne, hogy minden oké veled, elvégre baromi jó harcos vagy meg minden – habogta idegesen.

Bill tudta, hogy valami nagyon nem volt rendben. Tanja volt az egyetlen, akinek nem volt gyakorlata a hazudozásban, ezt anno remekül kitapasztalta. Ha pedig már ő is ködösített, akkor tényleg nagyon nagy gond lehetett.

– Tanja, mi baj? – vágta rá a határozott kérdést Bill, ami beszélgetőpartneréből meghökkentséget és hosszas hallgatást váltott ki.

– Semmi nincs – nevetett fel a nő idegesen. – Mégis honnan szedte ezt? Te jó ég! – vihogott már-már hisztérikusan.

– Hazudsz, méghozzá pocsékul – morogta Bill barátságtalanul, mire a lány újra csöndbe burkolózott.

– Nézd – nyögte ki halkan –, erről igazán nem beszélhetek – tette hozzá bizonytalanul, és hallatszott a zavarodottsággal vegyes rémület hanghordozásában.

– Van valami köze ahhoz, hogy Shannát már hetek óta képtelen vagyok elérni? – faggatta őt a vámpír eltökélten.

Ha bármi baj történt Alkotójával, akkor az rá is tartozott, hiába akarták elhallgatni előle.

– Nem – vágta rá Tanja nagyon gyorsan, ami még jobban gerjesztette Bill gyanúját.

– Megint hazudsz! – mordult rá Bill szemrehányóan, mire Tanja nyöszörgő hangot adott ki.

– Kérlek, ne csináld ezt velem! – könyörgött szánalomra méltóan, mintha épp az élete lenne a tét. – Szívesen elmondanám, mi folyik itt, de…

– Kivel beszélsz? – hallatszott a háttérből Eddy hangja. – Add ide! – parancsolta rögvest, amint Tanja kimondta Bill nevét.

– De… – próbált tiltakozni a vámpírnő hatástalanul.

– Halló, Bill? – szólt bele a férfi barátságtalanul.

– Eddy – köszöntötte Bill hasonló modorban.

– Nos, már párszor elmondtuk neked, hogy Shanna jelenleg nagyon elfoglalt és nem ér rá veled foglalkozni – mondta el a szokásos lerázó szöveget, amely már Bill egyik fülén be, a másikon pedig kiment, annyiszor hallotta az utóbbi időben.

– Remek, akkor tökéletes az időzítésem – jegyezte meg szarkasztikusan.

– Mondom, nem ér rád! – kiáltotta Eddy ingerülten a telefonba.

– Csigavér, Eddy pajtás! – nevetett fel Bill szárazon. – Mindketten jól tudjuk, hogy Shanna bármikor időt szakítana rám, ha csak… nem történt vele valami – osztotta meg a sejtését, hátha a reakciójából rájöhet az igazságra.

– Az összeesküvés elméleteid most nem érdekelnek – intette le egyből. – Van fontosabb dolgom is, mint a faszságaidat hallgatni – jegyezte meg felhorkanva.

– Oké, haver, nem kell felkapni a vizet – csitította Bill nyájasan a dühöngő férfit. – Azért köszönöm az elpocsékolt időt, amit rám szakítottál – tette hozzá, majd lerakta a telefont. – Faszfej – motyogta sötéten.

– Valami baj van? – jött a bizonytalan kérdés a félig nyitott ajtóból.

Bill odapillantott egy mosolyt erőltetve az arcára, ahol Shy állt olyan elveszetten, ahogyan csak ő volt rá képes.

– Nincsen – ingatta meg a fejét, majd kinyújtotta a karját felé, mire a lány odasietett, és hozzábújt.

Rá kellett jönnie idővel, hogy a lány olyan volt, mint egy hűséges kiskutya, akit bántottak, majd kidobtak az útszélére meghalni, Bill pedig megtalálta, és hazavitte magával.

– Nincs kedved egy esti sétára? – hívta meg a lányt, miközben finoman megsimogatta az arcát.

Hiába szokott hozzá a jelenlétéhez és az érintéséhez, a félelem és a bizonytalanság mindannyiszor ott bujkált a tekintetében, mikor Bill hozzáért, annak ellenére, hogy sosem Bill volt a kezdeményező, hanem Shy jött oda hozzá.

Igaz, hogy Bill kissé rásegített azzal, hogy kinyújtotta felé a kezét meginvitálva ezzel a lányt, de Shy-nak még mindig ott volt a lehetősége, hogy elutasítsa, de sose tette.

– Az nagyon jó lenne – vidult fel a lány arca, akárcsak egy kisgyermeké, aki éppen új játékot kapott.

– Akkor öltözz fel melegen, és lent találkozunk a hallban! – kacsintott rá Bill, majd elengedte őt, mire Shy elszaladt a szobájába.

Sietve dobálta le magáról könnyed ruháit, hogy felvehessen egy farmert és hosszú ujjú felsőt. Amint a szekrényhez ért, és kinyitotta, megpillantotta magát a tükörben. Nem bírta megállni, hogy ne vegye szemügyre a testét.

Meglepetten vette észre, hogy a hasán és a combjain is különböző foltok jelentek meg. Közelebbről is megvizsgálta, de mikor hozzáért egyáltalán nem tapasztalt fájdalmat, hiába nyomkodta erősebben.

Rabszolgává válás óta úgy gondolkodott, hogy ami nem fájt, az nem is lehetett rossz, így nem törődött vele tovább, inkább belebújt egy fekete, hosszú ujjú garbóba és hozzá felvett egy ugyanolyan színű, vastag farmert.

Ezután besietett a fürdőbe, és megfésülködött, majd hátrafogta a haját egy lófarokba, végül boldogan mosolyogva szaladt le az előcsarnokba vissza Billhez, aki már teljesen felöltözve várta őt kezében a kabátjával.

– Jó lesz, ha elsétálunk a parkba? – érdeklődött Bill eltöprengve, miközben ráadta Shy-ra a kabátot.

– Hát persze – bólintott Shy, majd belebújt a csizmájába, és végre útra készen volt.

– Vagy mit szólnál inkább, ha ellátogatnánk Tomhoz? – vetette fel Bill a másik opciót hirtelen.

Habár Tom azt ígérte, hogy fontolóra veszi Shy meglátogatását, azóta sem jelentkezett náluk. Bill pedig nem szívesen vallotta be magának, de aggódott testvére miatt. Sőt, átkozottul hiányzott neki elevenebbik fele, de Bill annyira féltette büszkeségét, hogy semmiért sem vallotta volna be Tomnak ezt.

Ha pedig Shy-jal megy oda, akkor azt mondhatja, hogy a lány akarta őt látni. Apró hazugság lett volna, ami nem is állt volna olyan messze a nagy igazságtól.

– Az nagyszerű lenne! – kiáltott fel Shy gyermeteg ujjongással.

– Uram, úrnőm – jelent meg hirtelen April a lépcsőnél.

– April, elmegyünk – jelentette be Bill hidegen.

– Értettem, Uram. Kellemes időtöltést kívánok! – tette hozzá alázatosan, majd elsietett a konyhába.

Shy szomorúan nézte, ahogy a nő elrohan anélkül, hogy rápillantana. Sajnálatára a kapcsolatuk egyáltalán nem javult az elmúlt idő alatt, és hiába próbálkozott közelebb kerülni a nőhöz, az nem igazán akart megnyílni neki.

Sokkal inkább úgy érezte a lány, hogy szörnyen nem kedvelte őt April, noha semmit sem vétett ellene tudatosan.

– Gyere, Shy – fogta meg a kezét Bill váratlanul, mire Shy összerezzent, és tágra nyílt tekintettel bámult a férfi szemébe. Annyira elgondolkodott, hogy teljesen elfelejtkezett magáról és Billről.

Bill látta azt a mély fájdalmat és félelmet, amely csak az olyan embereknek adatott meg mindig is, akik valami valódi rettenetnek voltak átélői vagy tanúi. Szinte feléledt benne a gyilkolási vágy, ha arra gondolt, hogy bántották Shy-t.

Szívesen elégtételt vett volna a lány sérelmeiért, de fogalma sem volt semmiről, ugyanis Shy sosem mondott el neki semmit a rabszolga múltjáról igazán.

Pedig ő nagyon tudni akarta, és bármikor kész lett volna meghallgatni, ha lány beszélt volna. De Shy nem tette, ami felettébb idegesítette Billt, mert ez azt jelentette, hogy még egyáltalán nem volt képes feldolgozni a vele történteket.

Ezt pedig ő már csak tudta. Ha visszagondolt arra, hogy milyen sokáig gyűlölte és megtagadta vámpír énjét, akkor pontosan átérezte Shy helyzetét. De neki sikerült elfogadnia új önmagát, hála Shannának és a többieknek, akik segítették.

Most pedig rajta volt a sor, hogy Shy-on segítsen. Úgy érezte, hogy eleget várt arra, hogy a lány megnyíljon, de mivel nem történt meg, eldöntötte, hogy saját kezűleg jár a dolgok végére – még ha azzal magára is haragítja Shy-t, vagyis inkább újra félni fog tőle.

Nem tudta elképzelni, hogy Shy valaha is gyűlölt valakit vagy haragudott valakire, mert ahhoz túl gyermeteg és jóhiszemű volt. Olyan, aki ebben a mocskos és romlott világban nem élt sokáig, ha nem volt védelmezője.

Bill pedig tisztában volt vele, hogy a védelmező szerepét ráosztotta a sors. Talán ez volt a mortal-immortal kapcsolat alappillére: a sors a gyengéket próbálta életben tartani az által, hogy erősök segítségét vette igénybe.

– Inkább menjünk autóval, mert sokat kéne sétálnunk, hogy hajnal előtt odaérjünk Tomhoz – jegyezte meg Bill, majd felkapta a kocsi kulcsát az asztalról, és kivezette a lányt a házból, aki minden szó nélkül követte őt meg sem kérdőjelezve a hirtelen döntést.

Billnek volt egy olyan halvány sejtése, hogy akárhová követte volna őt, annyira megbízott már benne. Ő pedig készült porrá zúzni ezt az üveges bizalmat, amely annyira sérülékeny és törékeny volt, hogy a legapróbb hiba is ripityára törhette.

Pedig amit tenni fog, az nem egy kis meggondolatlanság, hanem megfontolt, szándékos galádság, amiért másokat ő maga ölne meg, ha ezt tették volna Shy-jal. Az egyetlen különbség az volt jelen helyzetben, hogy ő készült erre.

Betessékelte Shy-t a kocsiba, majd ő is elfoglalta a vezetőülést, és elindultak. Shy az ablakon kifelé bámulva nézte az éjszakai várost, és rácsodálkozott egyes dolgokra, ami más esetben Bill arcára mosolyt csalt volna, de pillanatnyilag egyáltalán nem volt jókedve.

Bill végigpörgette magában a lehetséges helyeket, ahol biztosan nem fogják megzavarni őket, és eszébe jutott az a kellemes emlék, mikor végzett Jonathan Donovannal a folyóparton. Ennek fényében úgy döntött, hogy a város széle megfelelő lesz. Kíváncsi lett volna, hogy hány gyilkosságot és gaztett látott Berlin pereme, amelyet jó mélyre eltemetett magában.

– Hű, tényleg nagyon messze van – jegyezte meg Shy naivan, mikor már szinte kint voltak a városból.

Bill összeszorította fogát, és még erősebben markolta a kormánykereket. Gyűlölte magát, de muszáj volt megtennie, mert képtelen volt tovább várni rá. A szélsőségesség néha még jól is szolgált, ugyanakkor ő is tudatában volt annak, hogy nagyobb az esély arra, hogy többet árt a dolog majd, mint használ Shy esetében. Sőt, fejét tette volna rá, hogy szörnyen megrázza majd az eset a lányt.

Amint elérte a legkihaltabb területet, Bill leparkolt.

– Nem is hittem volna, hogy Tom ilyen helyen lakik – fordult Shy Bill felé meglepetten.

– Mert nem itt lakik – ingatta meg a fejét Bill szánakozóan.

– Akkor mit keres itt? – értetlenkedett a lány, mert nem fért a fejében, hogy egy lepusztult szeméttel teli parton lenne Tom.

– Tom nincs itt – magyarázta Bill szenvtelenül.

– Ó – nyögte Shy elképedve, majd elcsendesedett, és apróra húzta össze magát, mintha érzékelte volna, hogy valami rossz fog következni.

– Szeretnéd tudni, hogy miért vagyunk itt? Csak mi ketten? – tette fel a kérdést Bill némi vészjósló hanglejtéssel, mire Shy, akit megrémített a vámpír hirtelen megváltozott viselkedése, félve bólintott, és elfordította tekintetét Billről.

– Nos, adok neked öt percet – kezdett bele komoran –, ami alatt eldöntheted a sorsodat, és két lehetőséget is kínálok mellé. Első: hagyod, hogy itt helyben magamévá tegyelek, és a véredet vegyem – Shy tökéletes halálfélelemmel kezdett reszketni. – Második lehetőség: rögtön kitakarodsz a kocsiból, és futsz az életedért, és ha sikerül elmenekülnöd előlem, akkor szabad és élő leszel – fejezte be Bill szenvtelenül. – Most kezdődik a visszaszámlálás! – jelentette be, majd hátradőlt az ülésen, és a kocsi rádiójának órájára tekintett, mint aki türelmetlenül várja már az idő lejáratát.

Shy nem akart hinni a fülének, és először moccanni sem bírt a döbbenettől és a rettegéstől. Esélye sem volt, elvégre a vámpír nem hiába vámpír – gyors, erős és kegyetlen.

Mégis úgy érezte, hogy nem várhatta tárt karokkal a halált – most már nem. Annyi mindenki vesztette életét – Jon, Ena és Alina –, de ő nem. Túlélt olyan borzalmakat, amiket mások még csak meg sem tapasztaltak soha. Ez pedig jelentett valamit, talán azt, hogy neki élnie kellett.

Elhatározta, ha meg is hal, akkor legalább úgy fog majd, hogy azt mondhassa magának, ő mindent megtett a túlélésért.

Kikapcsolta a biztonsági övet, majd kinyitotta a kocsi ajtót, Billt figyelve, és kihátrált le sem véve a tekintetét a férfiről. Miután kikecmergett, gyorsan visszacsukta, és futásnak eredt, akár egy űzött vad.

– Kérlek, Shy, légy jó kislány – sóhajtotta Bill elgyötörten, majd lehunyta szemét.

Vak sötétség volt odakint, és sehol egy árva lélek vagy autó. El volt vágva a civilizációtól, és csak a közeli erdőbe menekülhetett.

Ahogy lélekszakadva rohant a kopár fák között, a latyakos föld cuppogott a lába alatt, és szinte lehúzta őt, mintha mocsár lett volna, nehezítve a menekülését. Gyomra pedig apró csomóvá zsugorodott, és szívverése is hevesebb lett a rettegéstől.

Rájött, hogy Bill teljesen átverte őt. Bill, aki azt ígérte neki, hogy nem bántja és megvédi, most ellene fordult. Rávette, hogy vakon megbízzon benne, most pedig ki akarta végezni, pontosabban ki is fogja, mert Shy maga is tudta, hogy semmi esélye nem volt ellene.

A szerencséje akkor elhagyta, mikor a tizennyolcadik születésnapján a szülei eladták annak a kereskedőnek, és felkerült arra a hajóra, vagy talán inkább már akkor, mikor megszületett. Maga sem volt benne teljesen biztos, de tudta, hogy szerencséjére nem számíthatott.

A lány rémülten futott a fák között, miközben kezével próbálta az ágakat megakadályozni abban, hogy összekaszabolják az arcát vagy kiverjék a szemét.

Fogalma sem volt, hogy hová rejtőzzön. Abban sem volt biztos, hogy elbújjon-e vagy sem.

Bill pontban éjfélkor indult el az erdőbe, amivel már negyedóra előnyt adott Shy-nak. Nem akart elmenni a végletekig, de megfogadta magának, hogy nem áll le, amíg meg nem kapja, amit akar.

Nem sietett, inkább minden lépésnél szemügyre vette a fákat és a Hold különös fényét, ahogyan játszott velük. Pontosan tudta, hogy Shy merre haladt és hol járt, meg azt is, hogy mennyire félt és kifáradt.

Egy bő húsz perces séta után megpillantotta lányt egy fa nélküli kis terület közepén. Szándékosan rálépett egy korhadt farönkre, mire Shy egyből odakapta fejét, és amint észrevette Billt, egyből futásnak eredt megint.

Bill pedig követte őt egy hidegvérű vadász nyugodtságával, majd mikor újra beérte a lányt, megint zajt csapott, hogy Shy meneküljön, de most már ő is futni kezdett utána.

Shy sípolva szívta magában a levegőt, miközben még jobban próbált gyorsítani. A vámpír mindenütt ott volt, és sarokba szorította őt, hiába menekült kétségbeesetten.

A szíve oly hevesen vert, hogy azt hitte ennél jobban már nem tud, ám mikor meghallotta maga mögött az ütemes dobogást, a szíve szinte megállt a jeges félelemtől, és a mellkasa összeszorult, mert tudta, vége.

Behunyta szemét, és úgy futott tovább, mert már semmi sem számított, még az sem, ha elesett volna.

Csak remélte, hogy nem fog tudatában lenni, mint az előzőnél. Ó, az is milyen elevenen élt benne: a férfi, ahogy ráugrott, a pohár, ahogy összetört, a zihálás, az ütések, az undorító hangok, amiket az alak hallatott, miközben fogdosta őt.

Mikor megragadta két kéz hátulról, velőtrázó sikoly hagyta el ajkát.

– Ne! – ordította reményvesztetten, majd megpróbálta magát kiszabadítani a szorításból, amely olyan volt, akár egy vasbilincs.

A férfi lenyomta őt a sáros földre, majd leszedte a kabátot róla, miközben Shy rendületlenül harcolt ellene elkeseredettségében.

Shy még jobban sikoltott, mikor a vámpír feljebb tolt a felsőjét, és a jeges éjszakai levegőt megérezte csupasz bőrén.

Bill döbbenten vette észre, hogy noha a lányt éppen bántotta, és halálra volt rémülve, a belsője nem tombolt. Fájdalmat egyáltalán nem érzett, ami megakadályozhatta volna attól, hogy megölje a lányt.

– Ennyit a természet törvényeiről – gondolta gúnyosan.

– Ne, könyörgöm, ne! – fohászkodott Shy bömbölve.

Bill finoman megsimogatta a puha, meleg testet, majd lehajolt, és csókolgatni kezdte a lány hasát, és közben kigombolta a farmerját. A vágy, ami feléledt benne Shy teste iránt, még őt is meglepte. Annyira kívánta a törékeny nőt, hogy még az is felötlött benne, hogy akármi történjen, magáévá teszi ott helyben.

Még erőszakosabban kezdte simogatni a vékony lányt, és közben durvábban csókolgatta egyre feljebb haladva.

Shy addig azt hitte, hogy talán nem lesz olyan szörnyű másodjára, de tévedett: minden rémálmát felülmúlta, és azt kívánta bárcsak meghalhatna, mielőtt igazán elkezdődik a dolog.

– Istenem, nem bírom ki még egyszer – zokogta a lány megtörten, mire Bill hirtelen leállt, teljesen elfelejtkezve tomboló vágyáról, majd felnézett Shy könnyáztatta arcára.

– Megerőszakoltak már? – szegezte neki a kérdést követelőzően, ami Shy-ból döbbentséget váltott ki.

– I-igen – felelte végül dadogva, mert minden porcikája remegett.

– Ki tette? – faggatta tovább a halálra rémült lányt.

– N-n-em tud-tudom, egy munkás – válaszolta Shy zavartan.

Már egyáltalán nem értette, hogy mi folyt éppen. Arra is gondolt, hogy talán megőrült, és csak képzelődött.

Bill nagyot sóhajtva visszagombolta Shy nadrágját, és letolta a felsőjét, majd felállt a lányról, aki értetlenséggel vegyes félelemmel nézte végig ezt.

– Gyere – nyújtotta Shy-nak a kezét, aki moccanni sem mert –, hazamegyünk – tette hozzá határozottan.

– Én… én… nem – rázta meg a fejét rémülten.

– Nem foglak bántani, ígérem – sóhajtotta Bill lemondóan, mert tudta, hogy ugyanott voltak, ahol elkezdték.

Neki mégis nagy előrelépést jelentett, hogy megtudta a lány nagy titkát, ami miatt úgy rettegett mindennemű bensőségesebb fizikai kapcsolattól.

– Hazudsz – jegyezte meg elcsukló hangon.

– Kérlek, Shy, nem is állt szándékomban bántani téged – magyarázta komoran, bár elég nagy hülyeségnek hangzott ez azok után, amit művelt szerencsétlennel. – Sajnálom, hogy ezt tettem – kért tőle bocsánatot őszintén, mire a válasz csak sírás volt. – Hazaviszlek, és ha szeretnéd, a közeledbe sem megyek, sőt akár be is zárkózhatsz a szobádba, nem foglak zavarni – próbált rá hatni Bill finoman. Ott álltak percekig, de a lány még mindig nem mozdult. – Ha nem állsz fel, a karomba veszlek, és úgy viszlek a kocsihoz – jegyezte meg Bill fenyegetően, ekkor Shy lassan elkezdett feltápászkodni.

Beletelt néhány újabb percbe, mire teljesen összeszedte magát, és elindulhattak vissza. Bill elöl ment Shy pedig kissé lemaradva mögötte tisztes távolságból követte őt.

A kocsihoz érve Shy egy gyors mérlegelés után hátra ült be inkább azon következtetésre jutva, hogy ott talán nagyobb biztonságban volt, mint közvetlenül Bill mellett.

Bill minden zokszó nélkül hagyta, hogy Shy úgy tegyen, ahogy akart. Igazán nem hányhatott a szemére semmit sem. Reménykedett benne, hogy azért nem okozott visszafordíthatatlan kárt a kapcsolatukban.

Amint visszaérkeztek, Shy gyorsan kiszállt a kocsiból, és odasietett a bejárathoz meg sem várva Billt. Belépvén felrohant az emeletre a szobájába, és úgy tett, ahogy Bill mondta: magára zárta az ajtót, majd fürdőbe sietett, és megnyitotta a kádban a csapot.

Amíg a fürdővíz készült, addig ledobálta magáról a sáros, koszos ruhákat, majd megállt a tükör előtt. Az arca csupa mocsok volt, akárcsak a haja. A szeme vörös volt a sok sírástól, és több helyen is lila foltok díszelegtek a testén az ellenállása miatt, és piros foltok is ott éktelenkedtek rajta még.

Elnézve magát rájött egy újabb sírógörcs, és reszketve mászott be a forró vizes kádba. Próbálta lemosni magáról az összes piszkot: a láthatót és láthatatlant is – több-kevesebb sikerrel.

Bill nagyot sóhajtva csukta be az tárva nyitva hagyott ajtót, és körbenézett a hallban, hátha megpillantja Shy-t, de a lánynak nyoma sem volt.

– Üdvözlöm itthon, uram – jelent meg April mosolyogva.

– Azt hittem, már alszol – jegyezte meg Bill megviselten, mert a legkevésbé sem volt kedve hozzá most.

– Nem, még nem – rázta meg a fejét.

– Akkor ideje, hogy nyugovóra térj – vágta rá Bill határozottan, majd elindult felfelé a dolgozószobájába véve az irányt Aprillel szorosan a nyomában. Amikor beért a helyiségbe, a nő is belépett, és bezárta az ajtót.

– Mit jelentsen ez? – pillantott rá Bill fagyosan, mire April kibontotta selyem köntöse madzagját, majd hagyta, hogy az leessen magáról. – Na jó, ehhez most nincs hangulatom – csattant fel Bill bosszankodva, de ez sem hatott a nőre.

– Kérem, uram, engedje, hogy szolgáljam – sétált oda hozzá April, majd Bill kezét megfogva a derekára csúsztatta.

– Elég ebből! – mordult rá Bill elutasítóan, majd kiszabadította karját, és óvatosan arrébb lökte a nőt.

– De miért? – kiáltotta April elkeseredetten. – Miben jobb ő? – vonta kérdőre Billt indulatosan. – Semmit nem tesz! – vádolta meg dühösen.

– Te ezt nem értheted – intette le Bill hűvösen. – Shy nem egy rabszolga, hanem a lényem egy része. Hozzám tartozik testestül-lelkestül – magyarázta meg komolyan, mire April arcára csalódottság ült ki.

– Bocsánatáért esedezem a viselkedésemért, uram – hajolt meg Bill előtt alázatosan.

– Semmi gond – hagyta Bill annyiban. – Most pedig hagyj magamra! – parancsolta erélyesen, mire April felvette a köntösét, és távozott a helyiségből.

Arcáról könnyek csorogtak, ahogy visszarohant a saját hálójába, ahol rávetette magát az ágyra, és sírni kezdett.

Elvették tőle. Egy jött-ment kis fruska elvette tőle a férfit, akit úgy imádott és csodált már évek óta. A kis taknyos meg sem érdemelt egy olyan csodálatos férfit, mint amilyen Bill Kaulitz volt, és ezt April jól tudta. Már csak azt kellett kigondolnia, hogy hogyan mutassa meg ezt Billnek is.

Folyt. Köv.

A/N: Nos, a fejezet írása közben nem tudtam eldönteni, hogy Billt fogjátok jobban utálni vagy engem. Ezek után mégis kinek mi jutott eszébe? Bill meg az ő “nagyon megfontolt” terve, ami valójában csak egy hirtelen jött ötlet volt részéről. Azt a képet, mikor megpillantottam, egyből ez jutott eszembe, így úgy gondoltam, beillesztem nektek is!

Nagyon érdekes, amiket írtatok a szereplőkről. Főleg az lepett meg, hogy valaki Shy-t tartotta a legönzetlenebbnek. (19. rész) Annak nagyon örülök, hogy Tom ilyen emberire sikeredett, mert nem is gondoltam volna, hogy ő lesz a legemberibb szereplő az elején. És amit Fru mondott Billről, az kifejezetten tetszett (“neki még belefér” ).

Egyébként ez az egész kitalált világ egyfajta ferde tükör. Rengeteg emberi klisé megjelenik benne, szinte eltúlozva néhol a jellemhibákat (lásd Shy) és megosztva az olvasókat (lásd Bill). Amennyire szerettek egy-egy karaktert az egyik részben, legalább annyira tudjátok utálni egy másikban (pl.: Tom). Itt nincs olyan, hogy valaki tökéletes vagy kifejezetten jó/rossz, elvégre a való életben sem csak fekete és fehér minden. Szerintetek?

Akkor vagyok a legboldogabb, mikor mindenki leírja, hogy mi jutott eszébe az adott részről, szereplőkről, történésekről, és megosztja, hogy mit váltott ki belőle az egész.

Köszönöm nektek, hogy mindig elmondjátok a véleményeteket! Legyen az csupa dicséret vagy némi dorgálás.

A kép nem a sajátom, és csak felhasználtam, ha bármilyen gond van vele, kérem jelezzétek!

32 – Not so simple life

Shy sosem panaszkodott, elvégre nem volt joga hozzá. Akármit is tettek vele – legyen az jó vagy rossz –, elviselte egészen addig, amíg kellett. Egyetlen egy dologhoz nem volt igazán hozzászokva: a magányhoz.

Már pár hete együtt élt Bill-lel, és sikeresen kialakítottak egy fajta kapcsolatot, mondhatni barátok lettek. Minden este beszélgettek, és csináltak valamit együtt. Valamikor társasoztak, máskor kártyáztak, sőt Bill étterembe is elvitte őt már, ahol nagyon zavarban érezte magát Shy, de Bill segítőkész volt, és beavatta őt az asztali etikett rejtelmeibe.

Shy el sem hitte, hogy normális életet élhetett végre. Nem bántotta senki, nem alázták meg, és nem is próbálták kihasználni. Szinte már „hiányzott” neki a kegyetlenség, amihez annyira hozzászokott a szolgaélet során.

Ám végre valóban boldog volt, de egyben magányos is. Bill remek társaság volt – éjszaka. Noha Shy egyre jobban igazodott Bill életritmusához – pedig kiskorában félt a sötétben –, ennek ellenére nappalonként, teljesen magára maradt szinte mindig, mert olyankor általában nem volt kivel beszélgetni vagy érintkeznie egyáltalán.

Tom nem igazán járt már hozzájuk át. Shy gyanította, hogy a két férfi szörnyen összekapott valamin. Reménykedett benne, hogy semmi köze nem volt hozzá, de valahol, legbelül érezte, hogy ő is hibás volt, hogy rossz viszony alakult ki kettejük között.

Ezért is örült nagyon Shy, mikor April újra visszatért a házba felépülése után. Való igaz volt, hogy nem is ismerték egymást igazán, sőt, úgy tűnt, hogy a nő nem kedvelte őt azért, mert Bill törődött vele.

Ezek ellenére Shy mérhetetlenül boldog volt, mert neki semmi baja nem volt Aprillel, és a visszatérését inkább megváltásnak tekintette, mintsem zavaró tényezőnek. Végre nem kellett egyedül töltenie az üres, napfényes órákat, amik megadatottak számára.

April viszont nem volt ilyen jó véleménnyel újdonsült úrnőjére. Zavarta őt, átkozottul zavarta, hogy a lány hirtelen bepofátlankodott Bill és az ő életterébe, holott Bill alig került elő.

April annyi mindent szeretett volna urának mondani, de sosem volt alkalma, mert azóta nem maradtak kettesben, hogy az a kis liba odakerült hozzájuk.

Mindenütt ott volt, és mindbe beleütötte az orrát. Ráadásul Bill-lel úgy viselkedett, mintha több lett volna egy egyszerű cselédnél. Ezért el is döntötte, hogy kezébe veszi az irányítást, és megtanítja neki, hogy hol a helye.

– Jó reggelt – köszöntötte Shy Aprilt álmosan, aki a konyhában ténykedett.

– Önnek is, Úrnőm – felelte April engedelmesen.

– Kérlek, ne! – vágta rá Shy kétségbeesetten. – Szólíts Shy-nak, és tegezz! – mosolygott rá az idősebb nőre, aki bólintott.

– Neked is, Shy – módosított köszönését April szenvtelenül.

– Köszönöm – fújta ki magát a lány megkönnyebbülten. – Segítsek valamiben? – ajánlotta fel egyből szolgálatait.

– Nem szükséges – intette le April kimérten.

– Már teljesen jól vagy? – folytatta a kérdezősködést, és nem vette észre, hogy April egyáltalán nem volt kíváncsi rá.

Legszívesebben fejbe ütötte volna egy serpenyővel, aztán elásta volna a kertben, hogy végleg megszabaduljon tőle.

– Igen – erőltetett magára egy mosolyt a vörös hajú nő. – Mit szeretnél reggelizni? – váltott témát.

Muszáj volt kedvesnek lennie vele, hogy semmiképpen se gyanakodjon majd rá. – Bármi jó lesz – felelte Shy kedvesen.

– Akkor gyümölcskrémes palacsinta megfelel? – tette fel a kérdést, miközben elővette a lisztet.

– Még sosem kóstoltam olyat – ámult el Shy, akár egy kisgyermek. – Tényleg létezik ilyen? – kérdezte izgatottan.

– Hát persze – mosolyodott el April, és magában elégedetten nyugtázta a tényt, miszerint mennyire egyszerű és butuska a lány.

– Addig megterítek – indult meg Shy a szekrény felé, ahol a tányérokat tárolták.

– Kérlek, ne! – kapta el a kezét April hirtelen, mire Shy ijedten megtorpant. – Nem engedhetem, hogy bármiféle kellemetlen munkát végezz! – magyarázta April feldúltan. – Azért vagyok, hogy kiszolgáljalak – jelentette ki határozottan.

Shy arcán átsuhant a szomorúság és sajnálat keveréke, amit April azonnal észrevett, és legszívesebben felképelte volna a szemtelen fruskát, amiért lenézte őt.

– Kérlek, April, engedd, hogy segítsek! – könyörgött Shy halkan. – Nem vagyok semmivel sem több nálad. Nem kell különlegesen bánnod velem, mert tudom a helyzeted és a sajátomat is: mindketten szolgák vagyunk – mosolyodott el szomorkásan.

Szörnyen érezte volna magát, ha hagyta volna, hogy „elkényeztessék” csak azért, mert Bill rendkívüli módon favorizálta őt. Nem volt több egy egyszerű szolgánál, és tisztában volt vele, hogy soha nem is lesz az. Emlékezett, hogy honnan jött, miken ment keresztül, ezért is lett volna képtelen igazságtalanul és gonosz módon bánni vele.

April láthatóan mérlegelni kezdte Shy szavait, majd nagyot sóhajtva engedte el a lány karját. – Akkor teríts meg – hagyta rá a dolgot, majd visszatért a palacsintakészítéshez.

Shy boldogan ragadott meg két tányért, majd szökdelt az asztalhoz, és rakta le őket. Utána előkereste az evőeszközöket és poharakat is, és csinált meleg teát. Nem igazán passzolt a palacsintához, de April nem kifogásolta, hogy megcsinálja, így bátorkodott neki is tölteni.

– Jó étvágyat – tette le Shy elé a kész reggelit April. Shy elámulva nézte a gyönyörű fogást, és még beleenni is félt, annyira szépnek találta. – Hihetetlen szakács vagy – mosolygott Aprilre vidáman. – Istenien néz ki – jegyezte meg, majd be is kapott egy falatot belőle –, és még annál is finomabb! – tette hozzá boldogan.

– Örülök, hogy ízlik – nevette el magát April, majd figyelte, amint Shy jóízűen falatozik belőle.

– Te nem eszel? – kérdezte a nőt Shy értetlenkedve, és April palacsintájára pillantott, amely érintetlenül állt.

– Gondoltam, hogy neked adom a saját részemet is – tolta felé a tányérját April mosolyogva.

– Dehogyis, az a tiéd! – ellenkezett Shy, majd megette az utolsó falatot saját reggelijéből.

– De annyira ízlik neked, hogy szeretném, ha megennéd – győzködte a lányt April makacsul.

– Biztos nem lenne baj? – aggodalmaskodott Shy.

Valóban nagyon ízlett neki a palacsinta, de nem akarta, hogy April azért adja oda neki, mert ő volt az „úrnő” a házban.

– Csinálok magamnak inkább rántottát, most nincs kedvem az édességhez – zárta le a vitát April, majd felállt és elment, hogy elkészítse saját reggelijét.

Shy végül nekilátott a második adagnak és percek alatt felfalta. Úgy érezte utána, hogy ha még valamit ennie kellene, azonnal kipukkanna. Amíg April a saját reggelijét készítette, ő elmosogatta a tányérokat.

– Kérlek, hagyd, majd én megcsinálom! – próbálta kivenni a kezéből April, amint meglátta, hogy mit csinált.

– Hagyd rám nyugodtan! – erősködött Shy. – Bill sosem fogja megtudni, hogy mosogattam – fűzte hozzá, hátha ezzel meg tudja nyugtatni a nőt. April arcán valami átsuhant egy pillanat töredékének erejéig, de Shy nem tudta megállapítani, hogy mi volt az.

– Rendben – fordult el April. – Tégy, amit jónak látsz! – jelentette ki nemtörődömön. Shy félt, hogy felbosszantotta őt a makacsságával, de reménykedett benne, hogy előbb-utóbb megérti majd, hogy ő is el tudja intézni a saját dolgait, és vigyázni tud magára.

– Add csak ide! – nyújtotta kezét April felé, mikor látta, hogy a nő kiszedte a serpenyőből a sült tojásokat egy tányérra. – Azt is elmosogatom – tette hozzá segítőkészen, mire April először Shy-ra nézett, majd a serpenyőre, végül újra a lányra, és átadta neki a tárgyat.

Shy érezte, hogy ez volt az a pillanat, hogy April megértette, hogy mit akart: egy normális életet, semmi mást.

– Tessék – sóhajtotta beletörődően, és elment, hogy maga is egyen.

Boldogan fejezte be a mosogatást, majd leült az asztalhoz, hogy April ne legyen egyedül az étkezés közben.

– Szeretnél valamit csinálni délután? – érdeklődött a lány vidáman.

– Igazából a házat kell kitakarítanom – felelte April közömbösen.

– Akkor segítek! – vágta rá Shy rögtön.

– Felesleges – intette le April hűvösen, majd felállt az asztaltól.

– De én nagyon szeretnék – akaratoskodott tovább Shy, akár egy hatéves kislány.

Végül sikerült meggyőznie Aprilt, hogy ketten takarítsanak. Ő kapta az első emeletet, mert April úgy vélte, hogy ott kevesebb az esély, hogy valami baja essen, mint az alsó szinten, így nekilátott a takarításnak.

Szobáról szobára haladt, ahogyan megtanította neki Alina.

Amint eszébe jutott a lány, megállt a kezében a seprű, és hirtelen szörnyű fájdalom lett úrrá rajta.  Először azt hitte, hogy az emlékek miatt, de rá kellett jönnie, hogy valós, fizikai fájdalmai voltak.

Szörnyen lüktetett a feje, és a gyomra is kavargott. Olyan érzése támadt, mint mikor régebben egyszerre evett sokat, és a szervezete nem bírta. Tudta, hogy általában mivel végződött az olyan eset, ezért egyenesen a fürdőbe rohant, és még időben ért elé a vécéhez.

Minden kijött belőle, és amikor már étel nem maradt, csak az epét sikerült felöklendeznie, amely végigmarta a nyelőcsövét. Könnyek szöktek a szemébe, miközben próbálta visszanyelni.

Mikor elég erőt érzett a lábában, feltápászkodott, és elbotorkált a mosdókagylóhoz. Először kimosta a száját, majd ivott egy pohár vizet, majd a folyadék hatására újra öklendezni kezdett, de sikerült visszatartania, hogy kijöjjön belőle.

Belenézett a tükörbe, ahol egy sápadt és vöröslő szemű lányt látott viszont, aki felettébb fáradtnak és erőtlennek tűnt. Eldöntötte, hogy szól Aprilnek, hogy később fejezi be a takarítást, mert nem érzi jól magát, és ledől egy kicsit.

Épp csak kidülöngélt a fürdőből, mikor forogni kezdett vele a szoba, majd egy tompa puffanással megérkezett a padlószőnyegre az ágy mellé, és minden sötétségbe borult számára.

– Kicsi lány, hallasz engem? – kérdezte nagyon halkan valaki, miközben a haját simogatta. Shy lassan kinyitotta szemét, és hunyorgott a világosság miatt, majd rémülten ült fel, amint eszébe jutott utolsó emléke, miszerint elterül a szobában.

– Hol vagyok? – kiáltott fel ijedten, majd körbenézett. Egy kórteremben feküdt, és az ágya szélén Tom ült.

– Rosszul lettél, ezért elhoztalak Jörg klinikájára – magyarázta meg Tom segítőkészen.

– De én… – habogott Shy zavartan – nem… – hallgatott el, mert maga sem tudta pontosan, hogy mit akart kifejezni.

– Nyugodj meg! – csitította Tom a halálra rémült lányt óvatosan. – Még ma este hazakerülsz – tette hozzá nagyot sóhajtva.

Látta rajta a zavarodottságot és a kétségbeesést. Nem tudta eldönteni, hogy azért ijedt meg ennyire, mert idegen helyre került vagy attól tartott, hogy nem Billt látta meg elsőnek, hanem őt.

– Látom, felébredt – jelent meg Jörg az ajtóban, miközben egy kórlapot olvasott. – Az elmondottak alapján csak egy gyomorrontás lehetett, semmi komoly – jegyezte meg elmosolyodva. – Ha szeretnél, most már hazamehetsz – pillantott a lányra biztatóan.

Shy értetlenül nézte a férfit, aki olyan kedvesen viselkedett. Nem tudta elhinni, hogy ez ugyanaz az alak volt, aki Bill házában megvizsgálta Aprilt, majd megütötte őt.

– Köszönöm – mondta ki megilletődötten Shy, majd kimászott az ágyból.

– Kicsit azért pihenj, és ne egyél semmilyen nehéz ételt! – figyelmeztette őt az orvos. – Nekem viszont most mennem kell – tette hozzá, majd Tomhoz fordult, és kezet ráztak.

– Köszönöm, Jörg – biccentett Tom hálásan.

– Igazán nincs mit – felelte a férfi, majd távozott a helyiségből.

Shy sietve átöltözött a kis mellékhelyiségben saját ruhájába, Tom pedig kint várt rá a szobában.

– Mehetünk? – vonta kérdőre a lányt Tom, miután az újra megjelent, mire Shy félénken bólintott.

Tom megértette Shy tartózkodását, elvégre nem a legszebb módon váltak el legutóbbi találkozásuk végén. Ráadásul nem sokkal azután még Bill-lel is összeszólalkozott az üzlet miatt, így nem volt igazán megerőltető számára, hogy elkerülje testvére otthonát egy kicsit, viszont a bűntudata azóta sem hagyta nyugodni. Ő is tudta, hogy Shy semmiről sem tehetett, legkevésbé nem arról, ami közte és Bill között történt.

Azt pedig, hogy rettegett, hogy meglátják vele, mert egy rabszolga már teljesen hülyeségnek gondolta, és szégyellte magát a felszínessége miatt. Most pedig, hogy jobban megnézte a lányt, észrevette, hogy egyáltalán nem különbözött az átlagos nőktől. Talán kicsit soványabb volt, de a kezdetekhez képest, így is magára szedett már néhány kilót, ami felettébb jól állt neki, mert végre nőiesebb alakja lett.

Tom elborzadva kapta el a tekintetét a lányról, mikor rájött, hogy milyen gondolatok is férkőztek a fejébe.

Shy valóban bájos teremtés volt, de egyáltalán nem az esete, és az érzés irányába csak féltékenység volt részéről, mert Bill szerette Shy-t. Vagyis Tom nem tudta, hogy testvére, hogy is érzett a lány iránt, de amit Bill mutatott az már szerelemnek tűnt. Már ha egy vámpír képes lehetett szeretni…

Tom elindult kifelé a klinikáról Shy-jal a nyomában. Shy szándékosan lemaradt néhány métert mögötte, hogy ne zavarja Tomot a jelenlétével. Tudta, hogy a férfi zavarban érezte magát legutóbb, amiért egy rabszolgával kellett együtt sétálnia.

– Az istenért – állt meg Tom nagyot sóhajtva, majd bevárta Shy-t, aki értetlenül pillantott rá. – Gyere már mellettem! – parancsolt a lányra erélyesen, aki rögvest eleget tett kérésének, amint újból megindultak.

Egymás mellett haladtak, és szinte egy ütemre lépkedtek, Shy pedig minden megtett annak érdekében, hogy tartsa a lépést Tommal. Egy kicsit érezni akarta, hogy milyen lehet, mikor egy nő és egy férfi egyenrangú félként egymás mellett halad.

Miután beszálltak a kocsiba, Tom beletaposott a gázba, és sietősen Bill háza felé vette az irányt. Noha Shy-jal úgy mond sikerült kibékülnie, azért még alkony előtt haza akarta őt vinni, hogy ne kelljen Bill-lel találkoznia.

– Köszönöm szépen – mosolygott rá Shy szelíden, mikor megérkeztek a házhoz.

– Bekísérlek – ajánlotta fel Tom egyből, mert nem akarta, hogy esetlegesen újra rosszul legyen a lány, és elessen.

– Nem szükséges, menni fog egyedül is – hárította Shy, hogy ne tartsa fel Tomot még tovább.

Végül Tom figyelmen kívül hagyva őt, egészen a hallba kísérte Shy-t, ahol csend telepedett rájuk és csak nézték egymást elgondolkodva.

– Sajnálom, hogy gondot okoztam neked – kezdett szabadkozni a lány még egyszer utoljára.

– Shy, nekem kell bocsánatot kérnem tőled, amiért annyira illetlenül viselkedtem veled – vette át a szót Tom, majd nagyot sóhajtott, mert egyszerre megkönnyebbült és felismerte magában a kellemetlen megalázkodást, amelyet ritkán tett meg.

– Örülök, hogy végre beláttad – szólalt fel valaki hűvösen, mire mindketten a hang irányába kapták a fejüket, amely a lépcső tetejéről jött.

A legnagyobb megdöbbenésükre Bill állt ott nekitámaszkodva korlátnak.

– Szia, Bill – köszöntötte testvérét Tom hidegen, majd megköszörülte a torkát zavarában.

Bill minden szó nélkül sétált le hozzájuk, és mikor leért, Shy odarohant hozzá, majd a karjába vetette magát. Tom döbbenten figyelte a jelenetet, amint Shy mosolyogva bújik Billhez, miközben Bill a fejét simogatja.

– Légy jó, menj és pihenj le! – suttogta Shy-nak halkan, mire a lány bólogatni kezdett, majd elindult felfelé a lépcsőn.

– Még egyszer köszönöm – pillantott vissza Tomra hálásan, majd eltűnt Tom látóteréből magára hagyva őt Bill-lel.

– Hálás vagyok azért, amit Shy-ért tettél – szólalt meg Bill közömbösen.

– Hagyjuk – intette le Tom sietve –, nem miattad volt – tette hozzá barátságtalanul.

– Jól tudom – vágta rá Bill bosszankodva, majd megint csend állt be közöttük. Csak nézték egymást, és nem tudtak mit mondani, ezért Tom erőt vett magán, és elfordult, hogy elhagyja a helyiséget. – Azért néha benézhetnél hozzá – szólalt meg hirtelen Bill, mire Tom meglepetten megtorpant. – Hiányol téged – fűzte hozzá egy beletörődő sóhaj kíséretében.

– Talán… talán holnap eljövök megnézni őt – felelte Tom bizonytalanul, majd elhagyta a házat.

Bill elhúzta a száját, majd elment, hogy megnézze Shy-t. Mikor belépett a lány szobájába, a redőnyök már le voltak húzva, és Shy az ágyban feküdt. Amint megpillantotta Billt, gyorsan felült.

– Úgy sajnálom, annyira sajnálom – kezdett bele össze-vissza habogva. – Én… én… nem akartam… ezt egyáltalán – rázta meg a fejét hevesen, mire Bill csak mosolyogni tudott.

– Nyugodj meg – szólt rá határozottan, és Shy elcsendesült. – Nem vagyok dühös, inkább csak aggódom érted – magyarázta meg Bill vállat vonva.

Már valamennyire kitapasztalta, hogy hogyan kellett a lánnyal beszélnie ahhoz, hogy ne értsék félre egymást. Óvatosan fogalmazta meg a szavait, és ügyelt a hangsúlyára, hanghordozására, sőt még az arcmimikájára is. Került minden olyan megnyilvánulást – legyen az szóbeli vagy tettbeli –, amellyel megijeszthette volna Shy-t.

– Már jobban érzed magad? – ment oda a lányhoz, majd kinyújtotta a kezét, és megcirógatta Shy arcát.

– Igen, már igen – felelte Shy behunyva a szemét, és belesimult Bill hűvös érintésébe.

– Elmondod, hogy mi történt? – kérdezte Bill szomorúan.

– Az orvos azt mondta, hogy csak gyomorrontás – válaszolta Shy engedelmesen. – Biztos túl sokat ettem – jegyezte meg eltöprengve.

– Akkor jó – sóhajtotta Bill véglegesen megnyugodva. – Most megyek, hagylak pihenni – indult el, de Shy elkapta a kezét.

– Kérlek, maradj még! – pillantott rá könyörgőn.

Nem volt hozzászokva, hogy ilyen hamar elváljon Billtől. Általában a férfi hajnalig maradt nála, és sokat beszélgettek. Rengeteg mindent osztott meg vele a lány, kivéve néhány szörnyű titkot, mert félt, hogy Bill elítélné őt, és örökre megutálná.

Bill erősen elgondolkodott Shy kétségbeesett felkiáltásán, de végül lefejtette magáról a görcsösen ragaszkodó, apró kezet, majd megsimogatta a lány arcát.

– Ígérem, holnap addig beszélgetünk, ameddig csak akarod! – kacsintott rá mosolyogva, de Shy-on jól látszódott a megbántottság.

– Remélem – erőltetett egy mosolyt magára végül Shy, majd visszahanyatlott a párnára, és lehunyta szemét.

Bill nagyon szeretett volna ottmaradni mellette, és őrizni őt, de az éhség, ami benne tombolt mindig elbizonytalanította. Inkább akkor szeretett Shy közelében lenni, mikor már jól lakott, bár néha még úgyis kétségeket érzett magában.

Ezzel szemben, ahogy egyre több időt töltöttek együtt, úgy szűnt meg lassacskán Shy félelme is. Bill belsejében még mindig jelen volt az az apró fájdalom, amely jelezte, hogy Shy tart tőle, de már egyáltalán nem olyan mértékben, hogy elviselhetetlen legyen, vagy igazán szenvedjen tőle.

Bill halkan kiosont a szobából, bezárva maga után az ajtót, majd egyenesen a dolgozószobájába ment, és tárcsázott, mert Shannával azóta nem beszélt, hogy Eddy lerázta őt a telefonon. Szüksége volt a nő tanácsára és nyugtató hangjára, amely annyi problémán átsegítette őt már.

– Halló? – szólt bele egy hang közömbösen, de Bill nem ismerte fel.

– Szia, Bill vagyok – köszöntötte az ismeretlen félt Bill. – Shanna elérhető? – kérdezte reménykedve.

– Pillanatnyilag nem – jött a rideg válasz. – Óhajt neki valami üzenetet hagyni, uram? – tette fel a szenvtelen kérdést jó titkár módjára.

– Igen, megmondanád neki, hogy kerestem őt – sóhajtotta beletörődően.

– Természetesen – válaszolta hivatali hangnemben. – Kit írhatok fel?

– Bill – felelte a férfi bosszankodva.

– Simán Bill? – érdeklődött az alak félszegen.

– Ő tudni fogja, ki vagyok – vágta rá Bill határozottan, majd letette a telefont.

Tudta, hogy valami nem stimmelt ezzel az egésszel, de több ezer kilométer távolságból nem sok mindent tehetett ellene. Az egyetlen reménye az maradt, hogy majd egyszer Shanna veszi fel a telefont, és akkor beszélhet vele mindenféle formalitás nélkül.

Az immortal-mortal kapcsolat egyre több kérdést vetett fel benne, és egyedül Shanna lehetett volna segítségében arra, hogy megtalálja a válaszokat még a tapasztalás előtt.

Legnagyobb sajnálatára az érzés ezzel kapcsolatban egyre sürgetőbbé vált számára, mert volt egy olyan sejtése, hogy hamarosan tovább kell lépnie Shy-jal, de attól tartott, hogy a lány még nem áll készen rá, és valami szörnyű következménye lesz ennek.

Folyt. Köv.

A/N: Ez nem lett olyan eseménydús rész, és ezért is tartott sokáig a megírása. Általában az átvezető részekkel szöszölök a legtöbbet. ^^” Most sem volt olyan sok Shy-Bill pillanat, de ígérem, bepótolom majd. Elnézést érte! Remélem, hogy azért így is elnyerte tetszéseteket!

Köszönöm a sok kommentet az előző részhez!

Szerintetek mi történt Shannával? Elvégre nem olyannak ismertük meg, aki nem törődik Bill-lel.

Mit szóltok Aprilhez? Egyébként nektek is feltűnt, mikor Shy elkért a serpenyőt tőle, hogy mennyire gondolkodóba esett? Na, vajon mi járhatott a fejében?

Tom pedig bocsánatot kért. Ezzel sikerült meglágyítania a szíveteket, vagy még mindig haragszotok rá a viselkedése miatt?

Azért jó látni, hogy Bill is tud számotokra ellenszenves dolgokat produkálni, és nem csupa pozitív karakter.

Egyébként ki az egész történetben szerintetek a legönzetlenebb és legpozitívabb karakter? Vagy kit szerettek a legjobban és miért?

31 – La puerta abierta

Shy izgatottan nézegette újra ruháit, és határtalan boldogságot érzett. Igaz, hogy csak néhány vacak rongy volt, de neki valami olyat jelentettek, amit szóval ki sem ne tudott fejezni. Levette az Apriltől kölcsönvett darabokat, majd visszavitte őket a nő szobájába, és ha már ott volt, rendet is rakott.

Utána a saját szobájában is berendezkedett valamennyire. Sejtette, hogy az itt tartózkodása nem fog egyhamar véget érni, így megengedte magának azt az apró luxust, hogy otthonosabbá tegye a helyiséget, amiben az ideje nagy részét töltötte.

Annyi belefeledkezett mindenbe, hogy észre sem vette, hogy beesteledett. Ezért is sikoltott fel majdnem, mikor egyszer csak az ajtó felé nézett, mert valami neszt hallott, és Bill-lel találta szembe magát. Shy hátratántorodott néhány lépést, miközben mellkasára tette kezét, hogy megnyugtassa hevesen dobogó szívét.

– S-sajnálom – dadogta ijedten.

– És még te kérsz bocsánatot – mosolyodott el Bill hűvösen. – Én ijesztettelek meg – világított rá a tényre.

Shy pedig felettébb butának érezte magát, mert a férfinek igaza volt. Normális esetben Billnek kellett volna elnézést kérnie tőle, nem pedig fordítva. De az ő ügyük már a kezdetektől fogva nem volt az.

– Elnézést – csúszott ki a száján a lánynak megint önkéntelenül is, mire Bill felnevetett.

– Hát már megint itt tartasz – ingatta meg a fejét mosolyogva. – Látom, kissé berendezkedtél – nézett körbe a szobában kíváncsian.

Shy elvörösödött, és fogalma sem volt, hogy mit mondjon. Szabadkozzon megint, vagy csak maradjon csöndben inkább?

– Örülök neki – nyugtázta Bill a változást egy hatalmas mosollyal az arcán. – Nagyon csinos is vagy – tette hozzá még elégedettebben.

Úgy látszott, hogy a vitájuk ellenére Tom eleget tett a kérésének. A lányon egy szép fehér, hosszú ujjú felső volt, ami láttatni engedte kissé a lány mellkasát, és egy farmernadrág, amely kiemelte karcsú lábát. Igen, Billnek kétsége sem volt afelől, hogy Shy az ő kis mortalja.

Shy annyira zavarba jött a bóktól és a kedvességtől, hogy megszólalni sem mert, helyette szemét lesütve bámulta a padlót, és az új pólójának a szélét szorongatta.

Bill rögtön észlelte a lány zavarát, és megpróbált valami más témát keríteni, hogy ne érezze Shy kényelmetlenül magát.

– Tom – szólalt meg bizonytalanul, mire Shy ijedten kapta fel a fejét –, mondott valamit? – fejezte be a kérdését feszélyezetten.

Kicsit átgondolta a dolgokat, és rájött, hogy Tomnak talán igaza volt. Önzően azt gondolta, hogy ő a meg nem értett személy itt, akinek bonyolult a sorsa, és folyton falakba ütközik.

Aztán eszébe jutott, hogy testvérének legalább ugyanannyira szokatlan volt az új helyzet, mint neki. Sőt, ő valamilyen szinten rosszabbul viselte az egészet, elvégre egy nehéz időszakon volt túl, és most is azon ment keresztül – hála mindezt Billnek.

Shy egyik lábáról a másikra kezdett dülöngélni, és nem tudta, hogy mit is válaszoljon.

Annyi mindent mesélt volna Billnek, hogy milyen rosszul érezte magát és, hogy mennyire bánta, hogy megbántotta Tomot. De attól félt, hogy a férfinél zárt ajtókra találna ilyen ügyekben.

– Végül is, nem lényeges – legyintett Bill zavartan. Azt hitte, hogy végre sínen voltak a dolgok Shy-jal kapcsolatban, de a lány ismét bezárkózott előtte. Kezdett már ő is bizonytalanná válni vele kapcsolatban. – Látom, most nem szeretnél beszélgetni – jegyezte meg Bill eltűnődve, majd megfordult, hogy magára hagyja Shy-t. – Majd szólj, ha mégis – tette hozzá kissé barátságtalan hangnemben.

Már majdnem elérte az ajtót, mikor a lány megszólalt.

– Bill – mondta ki, és Bill, mint akit megbéklyóztak, úgy torpant meg a neve hallatán. – Én… én… csak egy rabszolga vagyok, ugye? – jött a tétova és fájdalmas kérdés Shy-tól.

Bill először teljesen lefagyott, és nem találta a szavakat, elvégre ilyesmire nem számított egyáltalán. Hazudjon vagy mondjon inkább igazat neki?

– Igen, státuszod szerint igen – felelte végül óvatosan megfogalmazva. – De számomra ezerszer többet jelentesz annál – pördült meg tengelye körül, és nézett Shy szemébe komolyan.

Akarta, hogy a lány tudja, hogy igenis értékesnek gondolta. Sokkal értékesebbnek, mint önmagát, és talán még a saját testvérénél is fontosabbnak érezte őt. Szinte bármit megadott volna neki, amit csak kért. Ez alól kivételt egy dolog képezett: a szabadság.

Shy arcán könnyek gördültek le, és úgy tűnt, hogy mindjárt zokogásban tör ki. Bill szomorúan figyelte őt, és egy pillanat alatt megbánta minden szavát.

– Sajnálom, nem kelle… – kezdett bele a bocsánatkérésbe, de befejezni nem tudta.

A lány hirtelen hangosan felzokogott, majd odarohant hozzá, és a karjába vetette magát, szorosan átölelve Billt.

Bill döbbenten karolta át a törékeny testet, és magához préselte. Remegve szívta be az émelyítő, édes illatot, és úgy érezte, hogy vége volt. Ezt a lányt már soha sem tudja majd elengedni többé, de nem is akarta.

Shy hiába próbálta elállítani könnyeit, nem bírta abbahagyni a sírást. Az pedig, hogy így letámadta Billt, megrémítette. Teljesen elfelejtkezett magáról, és hagyta, hogy az érzelmei kihozzák belőle a legrosszabbat. Tudta, hogy a férfi biztos nagyon dühös lesz rá, amiért megérintette.

Csak azt nem értette, hogy Bill miért kapaszkodott belé annyira erősen.

– Nagyon sajnálom – bontakozott ki az ölelésből Shy néhány perc múltán, majd az arcát kezdte törölgetni, hogy eltüntesse a nyomokat.

Billnek nem nagyon akaródzott elengedni, de nem szerette volna, hogy Shy megijedjen, és erőszakosnak tartsa.

– Köszönöm – vágta rá Bill őszintén, ami Shy-ból meghökkentséget váltott ki. – Hálás vagyok neked.

– Igazán nincs mit – nyögte ki Shy értetlenül. Egyáltalán nem volt tisztában azzal, hogy Bill mire gondolt. – Szeretnék veled beszélgetni – pillantott Billre bátortalanul.

– Én is – mosolyodott el Bill kedvesen. – Menjünk le a nappaliba! – intett neki Bill, majd elindult, Shy pedig követte.

Beérvén a helyiségbe, Bill leült a kanapéra, Shy pedig félénken állt meg mellette.

Bill hirtelen elkapta Shy kezét, és elhúzta maga mellé, majd a karjába vonta. Érezte az enyhe félelmét Shy-nak, amely szorító kötélként emlékeztette arra, hogy őt nem szabadott bántania.

Shy idegesen fészkelődött, mert igazán furcsa volt a férfi közelsége. A hideg kéz, amely vállán pihent, egyszerre megnyugtatta és megfélemlítette. Tudta, hogy olyan könnyedséggel meg is ölhetné, amilyen finomsággal simogatta éppen.

– Tom… – szólalt meg hirtelen Shy, mire Bill keze megállt a vállán – valamivel megbántottam őt – vallotta be szomorkodva.

– Ezt hogy érted? – vonta kérdőre Bill óvatosan.

– Haragszik rám – felelte Shy bánatosan. – Véletlenül rácsaptam a kezére az ajtót, és utána dühös lett – magyarázta meg röstelkedve.

Bill beleharapott az ajkába, hogy visszatarthassa a nevetését. El nem tudta képzelni az ominózus jelenetet, így nagyon sajnálta, hogy nem láthatta saját szemével.

– Tényleg? – préselte ki magából a kérdést, mert annyira vigyorgott, hogy alig bírt megszólalni.

– Igen, és hiába kértem bocsánatot tőle. Szerinted úja meg kéne próbálnom? – kérte ki Bill tanácsát aggódóan.

Billnek eltűnt a mosoly az arcáról, és szája keskeny vonallá préselődött. Ez már kevésbé volt ínyére. Nem akarta, hogy Shy Tom bocsánatáért esedezzen. Biztos volt benne, hogy nem is igazán Shy-ra neheztelt testvére, hanem inkább őrá.

Ám vajmi kevés esélye volt Tomnak arra, hogy valóban visszavágjon neki, így egy érzékeny ponton próbált ellene támadni. Márpedig az, hogy Shy-t bántotta felért azzal, mintha legalább őt kínozta volna.

Azt is eldöntötte, hogy legközelebb, ha találkozik Tommal, letisztázza vele a szabályokat. Tervei szerint még az éjjel meglátogatja őt, és szépen megkéri, hogy hagyja ezt abba. Ha pedig nem értene a kedves szóból, akkor elmagyarázza neki másként majd.

– Bill? – pillantott fel rá Shy kíváncsian fürkészve az arcát. – Valami rosszat mondtam? – kérdezett rá ijedten Bill komorsága láttán.

– Egyáltalán nem – ingatta meg a fejét Bill. – Túl kedves vagy – jegyezte meg rosszallóan.

– Tessék? – hökkent meg a lány. – Nem egészen értem.

– Nem szabadna ennyire kimutatnod az érzéseidet – vágta rá Bill. – Ez által nagyon sebezhetővé válsz – érvelt hevesen, aminek következtében Shy elhúzódott tőle ijedten. – Ne, maradj itt! – kérlelte Bill, majd visszahúzta magához.

– De én nem vagyok erős – rázta meg a fejét Shy lemondóan.

– Pedig igenis az vagy – ellenkezett a férfi szigorúan. – Amiken keresztül mentél, azokról csak sejteni tudom, hogy mennyire szörnyűséges dolgok voltak – érezte, hogy Shy összerándul a feltételezésén, és kissé fészkelődni kezdett.

– Én… én… ez nem… – dadogta összefüggetlenül zavartan.

Nem volt még kész arra, hogy bárkivel is megossza a nyomorúságát és a becstelenségét. Egyáltalán nem volt felkészülve, hogy felidézze mindazt, amit átélt.

– Nem muszáj elmondanod – nyugtatta meg Bill sietve, látván Shy rémültségét. – Mindannyiunknak vannak olyan dolgai, amikről nem szívesen beszélünk – simogatta meg a lány óvatosan.

– Régebben – kezdett bele Shy váratlanul – sokszor álmodtam rólad. – Bill megütközött a lány kijelentésén.

– Rólam? – kérdezett vissza hitetlenkedve.

– Igen – bólintott Shy félénken.

– És miket? – kíváncsiskodott Bill rögvest.

– Hát – Shy szórakozottan babrálta a felsőjének ujját –, nem éppen kellemes álmok voltak általában – vallotta be bocsánatkérően. – Kicsit megrémítettél – tette hozzá idegesen.

Bill keserűen elmosolyodott – tehát még a lány álmaimban sem hazudtolta meg önmagát. Így nem csodálkozott már azon, hogy Shy szinte halálosan félt tőle eleinte. Ő pedig a legerőszakosabb és legijesztőbb oldalát mutatta neki rögvest.

– Sajnálom – felelte automatikusan. – Remélem, most már nem félsz tőlem annyira – jegyezte meg kényszeredetten.

– Nem igazán – rázta meg a fejét Shy. – Kicsit… heves vagy, és nem egészen élő, de törődsz velem, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok – mosolygott Billre boldogan.

– Harapd át a torkát – suhant át Bill fejében a gondolat. Izmai megfeszültek, állkapcsát összeszorította, és egész testében megremegett.

Shy figyelmét sem kerülte el hirtelen változás, így kicsit arrébb araszolt a kanapén, és megszeppenve figyelte Billt.

Bill lehunyta szemét, és próbálta lenyugtatni tomboló belsőjét. Mintha a pokol tüzében égett volna az összes porcikája, és a lány vére lett volna a hűsítő víz, amely megnyugtatja és megmenti őt a teljes megsemmisüléstől. A fájdalom, amit Shy félelme okozott, elenyészőnek tűnt ahhoz képest, amilyen vágyat érzett iránta.

– Jól vagyok – fújta ki szaggatottan a levegőt, majd Shy-ra mosolygott, akit egyáltalán nem győzött meg. – Nem foglak bántani, ígérem – próbálta megnyugtatni.

Bízott abban, amit Shanna mondott, miszerint a természet érti a dolgát, és nem hagyja, hogy bármilyen kárt tegyen a törékeny emberlányban. Mert Shy számára olyan volt, mint a legszebb porcelán, nem is, inkább kristályhoz tudta volna hasonlítani jobban, amit becsülnie és védenie kellett, mert ha bántódása esett volna, akkor nem kaphatott volna másikat.

Ezt ő is nagyon jól tudta, ezért is nem akart kockáztatni. Ha ez azt is jelentette, hogy túlságosan rövid pórázon tartotta a lányt, de még az sem érdekelte.

– Hiszek neked – jelentette ki Shy határozottan.

Bill pedig egy pillanatra meghatódott a lány magabiztos tekintetétől. Pedig, ha tudta volna, hogy mekkora veszélyben volt, nem így vélekedett volna.

– Köszönöm – sóhajtotta Bill megkönnyebbülten. – Látom, hogy nagyon fáradt vagy – jegyezte meg hirtelen.

– Nem igazán – tűnődött el Shy.

– De látom rajtad – erősködött Bill tovább. – Pihenj le, majd holnap este megint beszélgetünk! – mosolygott a lányra, majd megsimogatta a fejét. – Jó éjszakát – köszönt el tőle, majd gyorsan felállt és távozott a helyiségből otthagyva az értetlenkedő Shy-t.

Annyira hirtelen változott a hangulata, hogy Shy képtelen volt hosszabb ideig eligazodni rajta. Végül úgy döntött, hogy Billnek biztosan igaza volt, elvégre nem mondta volna ok nélkül.

Felment a szobájába, és összekészülődött a lefekvéshez. Hiába próbált elaludni, miután bebújt az ágyba, az álom nem találta rá, így csak forgolódott.

Bill a hátsó ajtón keresztül távozott, hogy Shy még csak véletlenül se vegye észre, hogy elment. Azért, hogy megfelelő nyugodtsággal tudja majd kezelni Tomot, úgy döntött, előbb elmegy és keres magának valami ételt.

Rájött, hogy Berlin nem sokban különbözött New Yorktól, ugyanis mindkettőnek megvoltak a maga mocskos negyedei, ahonnan kedvére válogathatott. Azok az emberek, akik ott éltek, már nem igazán tudtak mit kezdeni magukkal, így Bill még talán el is tudta hitetni magával, hogy helyes, amit tesz, elvégre az ott lévőkre a nyomor és a halál várt, semmi több. Most is egy ilyen nőt választott ki. Éppen az egyik kukában turkált, mikor Bill meglopakodva átharapta a torkát. A mocsok és a bűz nemcsak a nő testét jellemezte, de a vérét is.

Billt magát is meglepte, hogy az emberek vérének íze mennyire különböző volt. Például Alinának, a szolgálólánynak, akit Georgnál végzett ki, olyan édes és friss vére volt, hogy Bill még most is epekedve gondolt vissza rá. Ezzel szemben April vérének volt egyfajta fűszeres, csípős mellékíze, amit nem tudott mire vélni. Ennek a nőnek pedig keserű és kellemetlen íze volt.

Miután végzett vele, a holttestnek átvágta a torkát, hogy ne legyen feltűnő a harapásnyom a nyakán, majd beledobta a kukába, és elindult Tomhoz.

Csöngetés helyett az egyik ablakon mászott be, amelyről tudta, hogy elromlott a zárja már évek óta. Reménykedett benne, hogy Tom nem éppen valahol az éjszakában mulatozott, mert semmi kedve nem volt órákig várni vagy keresgélni őt. Szerencséjére fivére éppen a dolgozószobájában ügyködött a laptopján, és annyira belemerült a munkába, hogy észre sem vette először a férfit.

– Szia, Tom – köszöntötte Bill fagyosan ikrét, mire Tom szinte kiugrott a székéből.

– A rohadt életbe! – jegyezte meg a szívéhez kapva. – Erről igazán leszokhatnál – tette hozzá egy gyilkos pillantást lövellve vigyorgó testvére felé.

– Bocsi – vonta meg a vállát Bill unottan. – Szeretném megköszönni, hogy eleget tettél a kérésemnek, és elvitted Shy-t vásárolni – fejezte ki háláját Tom legnagyobb megdöbbenésére.

– Már elnézést, de ismerlek? – vonta össze szemöldökét Tom gyanakvóan. – Hol van a vámpír öcsém, akinek szokása lekezelni a környezetét és úgy viselkedni, mint egy veszélyes vadállat? – nézett körbe a szobában színpadiasan.

– Nagyon vicces – jegyezte meg Bill morgolódva.

– Jól van, na – vigyorodott el Tom ez alkalommal. – Nem hagyhattam ki – fűzte hozzá elégedetten.

– Azt is hallottam, hogy volt egy kis nézeteltérésetek – folytatta az eredeti témát Bill óvatosan.

Tomot pedig mintha pofonként érte volna a felismerés. Nem is igazán hálálkodni jött hozzá testvére, mintsem számon kérni rajta, ami történt közte és Shy között.

– Rendben, vágom én! – pattant fel Tom dühösen a székéből. – Gyerünk, üss meg, és ijesztgess, hogy többet ilyet ne merjek! – tárta szét a karját indulatosan. – Mert te vámpír vagy, és neked mindent szabad – gúnyolódott fújtatva. – Tudd meg, Bill, hogy semmivel sem lettél több nálam csak azért, mert meghaltál és feléledtél! – vágta öccse arcába elkeseredetten. – A bátyád vagyok, és az is maradok, de te úgy látom, hogy már nem tartasz annak! – vádolta meg testvérét szemrehányóan. – Ráadásul azt a lányt is úgy véded, mintha az életed múlna rajta – folytatta a panaszkodást.

Bill döbbenten hallgatta végig Tom kirohanását. Fogalma sem volt, hogy Tom valójában így érzett.

Féltékeny volt… átkozottul féltékeny, és ezt le sem tudta volna tagadni. Billre azért, mert neki megadatott valami olyan, ami neki nem, holott világéletükben egyenlők voltak ezelőtt. Shy-ra pedig azért, mert noha ő volt Bill vérszerinti családtagja, Bill sokkal több figyelmet szentelt a lánynak, mint saját testvérének.

– Tom, felfogtad, amit mondtál? – vonta kérdőre Bill higgadtan.

– Hát hogyne! – vágta rá Tom dühösen. – És te?

– Hát hogyne! – felelte Bill ugyanazt. – Remélem, ezt nem gondolod komolyan – tette hozzá borúsan.

– Ezt én is kérdezhettem volna tőled, mikor olyan emberekből szívtál vért, akik egyáltalán nem érdemelték meg – tette karba kezét Tom dacosan.

– Csak, hogy tudd, mind a ketten önszántukból ajánlották fel – vágta rá Bill.

– El is higgyem? – vonta fel szemöldökét Tom kétkedően.

– Azt hiszel, amit akarsz – jelentette ki Bill nemtörődömön.

– És már megint ez van, hogy megfutamodsz – forgatta meg a szemét Tom bosszankodva.

– Megfutamodom? – förmedt rá Bill, majd egy hirtelen mozdulattal megragadta testvére nyakát, és erősen szorítani kezdte. Éppen annyira, hogy felmérhesse Tom a helyzetét, és fájjon neki, de kárt ne tegyen benne igazán.

– Remélem, hogy akkor már meg is ölsz – préselte ki magából a szavakat Tom dühödten.

Próbálta tartani magát, hogy ne látszódjon az arcán a szenvedése. Nem akarta megadni Billnek azt az elégtételt, hogy elismeri a fájdalmát és az alsóbbrendűségét. Lehet, hogy csak egy ember volt, de a büszkesége elhitette vele, hogy még így is győzhetett Bill felett.

Bill továbbra is szorosan fogta ikertestvére nyakát, akin látta, hogy megmakacsolta magát.

– Te megőrültél! – jegyezte meg rosszallóan, majd elengedte Tomot.

Még azt is kinézte volna belőle, hogy Tom hagyta volna, hogy megfojtsa őt. Tom elégedetten mosolyodott el, de azért megdörzsölte fájó nyakát.

– Melletted nem nehéz – felelte szenvtelenül.

Mindketten elcsendesültek és feszülten figyelték egymást. Tom izmai láthatóan megfeszültek, ahányszor a vámpír kissé megmozdult. Felkészítette magát egy lehetséges támadásra.

Billnek esze ágában sem volt újra rárontani, mert attól tartott, hogy tényleg baleset történt volna még a végén.

Billnek ötlete sem volt, hogy mit mondjon bátyjának. Az életük mindig is bonyolult volt, de túlélték, mert ott voltak egymásnak, és így megbirkóztak mindennel… együtt. Most pedig inkább már ellene voltak… egymás ellen.

– És most mi legyen? – tette fel a kérdést tanácstalanul.

– Ha én azt tudnám – sóhajtotta Bill gondterhelten. – Csak szeretnék átbeszélni veled néhány dolgot.

– Shy-jal kapcsolatban? – kérdezett rá keserűen elmosolyodva.

– Is – felelte Bill elgondolkodva. – Meg a cégről, rólad és rólam – folytatta a felsorolást, ami láthatóan meglepte Tomot. – És a többiekről is persze – tette hozzá némi szünet után.

– Rendben – sóhajtotta megadva magát. – Én leülök oda – mutatott az íróasztala mögötti székre –, te pedig velem szembe, és megpróbáljuk nem megölni egymást. Így megfelel?

– Természetesen – bólintott Bill kissé elmosolyodva. – Soha ennyi konfliktusunk nem volt még – jegyezte meg eltöprengve, miközben helyet foglalt, akárcsak Tom.

– Soha ilyen helyzetbe nem kerültünk még – vágta rá szenvtelenül.

– Ez is igaz – helyeselt színtelen hangon.

– Szóval, kezdjük a legnagyobb gonddal. Mi van a lánnyal? – vonta kérdőre hidegen, miközben összefonta a karját a mellkasa előtt. Bill figyelmen kívül hagyta a kijelentését, miszerint Shy volt a legnagyobb probléma.

– Csak szeretném, ha kedves lennél hozzá, ennyi az egész – vonta meg a vállát. – De persze a kedvességnek is vannak határai – fűzte hozzá sokatmondóan.

– Tehát ne nyúljak hozzá, csak tartsam szóval, hogy ne unatkozzon a lelkem? – fordított le magának a kérést kissé nyersen.

– Valahogy úgy – döntötte oldalra a fejét Bill szórakozottan.

– Oké, megpróbálom, de nem ígérek semmit – felelte végül. – Mi van az üzlettel? – folytatta Tom a témák sorát.

– Szeretnék újra részt venni benne – magyarázta testvére türelmesen. Tom pedig láthatóan meglepődött, és erősen elgondolkodott.

– Szerintem ez nem túl jó ötlet – rázta meg a fejét.

– Miért is? – vonta fel Bill a szemöldökét gyanakvóan.

– Sok minden megváltozott – vallotta be kelletlenül Tom. – Már nem igazán találnánk neked helyet – próbálta hárítani az egyenes válaszadást.

– Ezt mégis hogy érted? – értetlenkedett Bill továbbra is.

– Egyre kevésbé tiszta minden – közölte Tom szenvtelenül.

– Még mindig… – kezdett bele Bill bosszankodva, de a felismerés miatt döbbenten elhallgatott. – A jó rohadt életbe! – kiáltotta dühödten. – Melyik ötlete volt? – csapott a szék karfájára indulatosan. – Lefogadom, hogy Georg! – válaszolta meg saját kérdését.

Tom feszélyezetten fészkelődött a székében, és próbált kitalálni valami érvet. Valami indokot, amivel megmagyarázhatta volna öccsének, hogy miért szegték meg a szabályt, amelyet annyira szorgalmazott egykoron.

– Én… én… – Tom elfordította tekintetét Billről szégyenében.

Legalább annyira hibás volt az egészben, mint Georg vagy Gustav. Együtt döntötték el, noha ő eleinte ellenkezett Bill emléke miatt. Aztán rájött, hogy talán az volt az utolsó esélyük visszaküzdeni magukat a piac élére.

A bűntudatot pedig már teljesen el is felejtette, elvégre ő csak segített az embereknek hozzájutni. Az pedig, hogy mit kezdtek vele, már nem rá tartozott.

– Mondhatom szép – horkant fel Bill. – Gratulálok, tesó! – tapsolt néhányat. – Drog és pénzmosás kéz a kézben jár, úgy látszik – jegyezte meg dühösen.

Miután a cég sikeres lett, többször is felvetődött az ötlet, miszerint be kellene szállniuk a drog bizniszbe. Nos, Bill sosem állította, hogy magas erkölcsi normákkal rendelkezett, de az már neki is sok lett volna. És mivel a cég jelentős részét birtokolta, így az ő szava igen meghatározó volt, ráadásul Tomot is könnyedén rávette, hogy ellenezze a dolgot, így Georgnak sosem adatott meg a lehetőség, hogy elérje a célját.

– Most már felesleges erkölcscsőszt játszanod – jegyezte meg szárazon Tom. – Te is embereket gyilkolsz, csak más formában – világított rá a tényre kegyetlenül.

Bill nem igazán tudott mit felelni, elvégre testvérének tökéletesen igaza volt. Semmiben sem volt jobb vagy rosszabb, mint ők. Ugyanazt művelték csak más módszerrel és más indokkal – ez pedig fájt neki.

– De neked lenne választásod – közölte sötéten Tommal. – Annak idején is volt, és én a nemet választottam. Most pedig már csak két dolog van kilátásban számomra: gyilkolok vagy meghalok.

Tom elhúzta a száját csalódottságában. Azt gondolta, hogy leszerelte Billt a párhuzammal, amit vont maguk között, de rá kellett jönnie, hogy korántsem volt hasonló a két helyzet és, hogy Billnek teljes mértékben igazat adott a szíve mélyén.

– Tudod, mit? – állt fel Bill hirtelen. – Halasszuk el ezt a beszélgetést! – tanácsolta, majd intett testvérének elköszönésképpen. Bill kilépett a helyiségből, és az ajtó bezárult, Tom pedig ott maradt magában a bűnös, önvádló gondolataival.

– Dögölj meg, Bill! – sziszegte elkeseredetten, majd lecsorogtak az első könnyek az arcán. – Te sosem voltál ott, mikor kellettél volna, hát most se próbálj meg jó útra téríteni – suttogta az üres szobának lehangoltan, majd megtörölte arcát tenyerével.

Folyt. Köv.

A/N: Egy ajtó kinyílik, egy másik bezárul. Milyen vicces, hogy ahogy javul Bill és Shy kapcsolata, úgy romlik Tomé és Billé. Láttam, hogy nagyon hiányoltátok Billt az előző részből. Hát most itt van!

Mit szóltok a kis közös pillanatához Shy-jal és Shy kirohanásához? Tom végre bevallotta, hogy mi baja van. De ezt már mindannyian tudtátok.

Aminek örülök, mert ez azt jelenti, hogy sikerült úgy ábrázolnom, hogy az érzelmek valósak legyenek. Pedig sajnos, nem az erősségem az érzelemábrázolás, ez már kiderült a Csön-csön gyűrűből is. :S

Észrevételeket, véleményeket szívesen fogadom! És el sem hiszem, hogy átléptem a harmincadik fejezetet. Nem vagyok valami jó hosszútávú író.

A következő rész most lehet, hogy kicsit sokáig fog tartani. Még el kell döntenem, hogy pontosan hogyan tovább, hogy elérjünk a végkifejlethez. Mert azt már tudom, hogy mi lesz!