Epilógus

– Ó, Bill! – kiáltottam fel boldogan. – Honnan szereztél te egy kastélyt a nászutunkra? – dobtam el meglepetten a táskámat.

– Valójában Jan is segített – vakarta meg a fejét feszengve Bill. – Ez amúgy sem egy kastély, hanem egy kúria – javított ki.

– Az tök ugyanaz – legyintettem még mindig ámuldozva.

– Nekem mindegy, hogy mi ez – rántotta meg a vállát Bill mosolyogva. – Csak az a lényeg, hogy tetszik neked.

– El tudnék itt éldegélni – mosolyogtam rá ártatlanul, mire Bill teljesen lesápadt.

Igaz, hogy nagyon gazdag volt, de talán egy ilyen kúria még őt is csődbe vitte volna.

– Ugyan már, csak vicceltem – nevettem fel, majd közelebb léptem hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára. – Nekem tökéletes a mi kis lakásunk, amiben eddig is laktunk – kacsintottam rá.

– Akkor nem fogsz túlságosan örülni Jan ajándékának – jegyezte meg sejtelmesen mosolyogva.

– Ezt hogy érted? – néztem rá értetlenül.

– Majd meglátod! Nem lövöm le a poént. Most pedig menjünk, és élvezzük a pihenést! – kapta fel a két bőröndöt.

Hirtelen megjelent egy alak vörös ruhában. Odasietett Billhez, majd kikapta a kezéből a két utazótáskát.

– Hagyja csak, Mr. Kaulitz – mosolygott rá kedvesen.

Mielőtt Bill bármit is mondhatott volna, az inas elsietett a csomagokkal.

– Hát ez nem semmi. Mi miért nem tartunk otthon ilyet? – mutattam az inas után duzzogva.

– Lia, ez nem egy állat – sóhajtotta Bill. – Különben is, nem tudnám elviselni, ha egy idegen ott mászkálna a legprivátabb szférámban. Legfőbbképp nem hagynám veled egyedül – fejezte be dacosan.

– Most nem tudom eldönteni, hogy őt félted tőlem, vagy engem tőle – vigyorodtam el, majd elindultam befelé.

Bill nem szólt inkább semmit sem. Bizonyára megunta, hogy ilyen vicces kedvemben vagyok. A ház belül még szebb volt, mint kívül. Össze-visszarohangáltam tátott szájjal, és közben mindent megtapogattam.

– Ez gyönyörű! Ó, Ez még szebb! – lelkendeztem, mint egy kisgyerek a cukorkaboltban.

– Mit szólnál, ha elvonulnánk a hálószobánkba egy kicsit? Eléggé elfáradtam. – Bólintottam, majd Bill megfogta a kezemet és maga után húzott, én közben még mindig csak ámuldoztam a sok csodától.

– Látom, jól kiismered magad itt – jegyeztem meg vigyorogva.

– Minden feleségemet idehozom az esküvő után – kacsintott rám, majd elnevette magát, mikor meglátta a döbbent arckifejezésem.

Megérkeztünk egy hatalmas szobába, amiben egy óriási, baldachinos ágy volt és mesébe illő bútorzat.

– Nagyon puhának tűnik – morfondíroztam hangosan az ágyat bámulva.

– Csak tessék, próbáld ki! – intett a fejével Bill felé.

Nem kellett kétszer mondania. Ledobtam a cipőmet és a pulcsimat, majd ráugrottam az ágyra. Pár percre rá Bill is csatlakozott hozzám.

Csendben feküdtünk egymás karjában, míg meg nem törtem:

– Sosem mentél el Londonba? – kérdeztem halkan.

– Nem, mindvégig Jannál voltam – felelte Bill, majd megcirógatta a karomat.

– Azt hittem sosem látlak többé, miután úgy elrohantál – suttogtam letörten.

– Úgy volt, hogy nem akarlak többet látni – ismerte be bűnbánóan, mire összeszorult a szívem –, de Dia megváltoztatta a véleményem.

– Hogy mi? – néztem fel rá meglepetten.

– Mikor elmentél Diához, találkoztunk. – Még döbbentebben néztem rá. – Belém botlottál kifele menet. – Próbáltam visszaemlékezni a történtekre, és tényleg. Emlékszem, hogy a bejáratnál valakinek nekimentem.

– Elmesélte, amit te mondtál el neki – folytatta Bill a történetet. – Rá kellett jönnöm, hogy egész idő alatt csak engem próbáltál védeni, és hogy olyan mindegy, mert úgyis terveztem, hogy elveszlek feleségül. Persze nem ilyen gyorsan, de hát semmi sem tökéletes – mosolygott rám szelíden.

– Miért nem szóltál? – szegeztem neki a kérdést szemrehányóan. – Miért nem jöttél haza és mondtad, hogy nincs gond, házasodjunk össze?

– Őszinte leszek: azt akartam, hogy szenvedj. Bosszút akartam állni rajtad, amiért olyan sokáig a sötétben hagytál. Meg így sokkal izgalmasabb volt – vigyorodott el pimaszul.

Fel akartam képelni abban a pillanatban. Izgalmas?!

– Neked lehet, de én majd’ meghaltam, annyira kiakadtam – feleltem sértődötten. – Jut eszembe, hogy rendezted le a jövendőbeli férjemmel?

Most talán kiderül, hogy ki lett volna.

– Blaise eleinte nagyon együttműködő volt, mert ő sem akart elvenni téged, hiszen nem is ismert, aztán, miután egyre több időt töltött veled, annál jobban húzódzkodott – húzta el Bill a száját.

– Blaise? – kiáltottam fel meglepetten.

– Igen – bólintott. – Azt hiszem így az esküvőre túlságosan is megkedvelt téged.  –Visszagondoltam a kocsiban folytatott beszélgetésünkre és a csókra, ami alátámasztotta Bill feltételezését.

– Én csak testvérként tekintek rá, még úgyis, hogy nem vérszerinti – biztosítottam felőle Billt azért, nehogy valami félreértés legyen.

– Mondd csak, milyen érzés volt, mikor megláttad, hogy én vagyok az? – pillantott rám kíváncsian.

– Hát – kezdtem eltöprengve –, nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek örömömben. Mindenesetre nagyon-nagyon szeretlek – cirógattam meg az arcát mosolyogva.

– Én is – csókolt meg mosolyogva.

Vége

A/N: Teljesen kiment a fejemből az epilógus, mert annyira koncentráltam a másik történetre. De most itt van! Ezzel pedig végleg lezártam az Apró bosszúból nagy szerelem? című történetem.

Valójában ez az epilógus azért jött létre, hogy minden félreértést, vagy homályos részletet tisztázzak. Ha valakinek még van kérdése, az bátran felteheti!