38 – The land of freedom

Figyelem +18! Csak saját felelősségére olvassa mindenki!

Shy mélyet szippantott a sós illatú levegőből, és mosolyogva behunyta szemét, miközben a szél vadul játszott szőkésbarna hajtincseivel. Már látta New York város fényeit az éjszakai távolban, és egyre inkább eluralkodott rajta az érzés – a szabadság érzése.

Amerikát mindig is a szabadság földjének nevezték, és még ebben a korszakban is igaz volt a megnevezés. Itt nem volt rabszolgaság, és mindenki egyenjogú félnek számított. Senkit sem érdekelt, hogy honnan jött az illető vagy, hogy mit élt át. Csak az számított, hogy ki volt és mit akart.

– Szép, nem? – hallotta meg Tom hangját maga mellől, mire csak bólintott. – Még háromnegyed óra, és megérkezünk – tette hozzá nyugodtan.

– Bill? – kérdezte a lány feszülten.

A vámpír már két napja nem engedte közel magához sem őt, sem testvérét. Shy egyáltalán nem értette az okot, egészen addig, amíg meg nem érezte azt egyik este, amit Bill is érezhetett: éhséget. Ám vele ellentétben, Billnek nem csillapíthatta az étvágyát némi étel. Nem, neki sokkal többre volt szüksége, amit nem volt ki megadjon neki – emberi vérre.

– Lent, nem mozdul, sőt megkért, hogy kötözzem le – sóhajtotta Tom megviselten, majd rákönyökölt a hajó korlátjára.

Testvére már a második napon felküldte Shy-t, és a lelkére kötötte, hogy ne menjen a közelébe, ami pedig Tomot illette, Bill próbálta a lehető legtávolabb tartani magát tőle.

– Szerinted nem kellene… – kezdett bele Shy bizonytalanul, de nem tudta befejezni.

– Azt mondta, hogy hagyjuk – vonta meg a vállát a férfi egykedvűen. – Veszélyes lenne belemenni tekintve, hogy mióta nem evett – jegyezte meg komoran. – Jártál már New Yorkban? – vonta kérdőre Shy-t témát váltva, mire a lány csak nemlegesen megrázta a fejét. – Igaz is, buta kérdés volt tőlem – mosolyodott el Tom zavarában. – Nagyon szép hely – sóhajtotta vágyakozóan.

– Mi fog most történni? – kérdezte Shy váratlanul.

– Hát, ezt még magam sem tudom – elmélkedett Tom. – De bizonyára megszállunk valahol, és elintézzük az ügyeinket.

– Itt maradtok most már örökre? – kíváncsiskodott a lány, és Tomnak feltűnt az, hogy Shy kivonta magát a körből. Tudta, hogy Bill biztosan nem örült volna ennek hallatán, de ő nem szólhatott ezért a lánynak, elvégre nem hozzá tartozott.

– Lehetséges – felelte motyogva. – Te mit tervezel? – pillantott Shy-ra gyanakvóan, amit a lány nem vett észre, mert megbabonázva bámulta a fényeket, amik egyre jobban közeledtek.

– Szeretnék normális életet élni – válaszolta némi csend után, mire Tom szaggatottan szívta be a levegőt.

Hát igen, normális élet. Ami neki már nem igazán lesz, sem Shy-nak. Ebben az egyben nagyon hasonlítottak: kijutott nekik az élet legszarabb része. Apró különbség annyi volt, hogy Tom magának kavarta ezt, míg Shy akaratán kívül került bele.

– Tudod, Bill nem örülne, ha elhagynád – szólalt fel Tom óvatosan, mire Shy értetlenkedve nézett rá.

– Én – kezdett bele zavartan – én… nem fontoltam ilyesmit – fejezte be nem túl meggyőzően.

– A szabadság nem minden, kicsi lány – simogatta meg Shy fejét nagyot sóhajtva.

Nagyot hazudott, de nem volt más választása. Billnek szüksége volt erre a védtelen, gyenge teremtésre, és Tomnak pedig szüksége volt erős, oltalmazó testvérére. Márpedig ha Bill elveszítette volna Shy-t, akkor annak beláthatatlan következményei lettek volna.

Ezzel szemben viszont a szabadság igenis fontos volt, az emberek alapvető joga és szükséglete. Nem hiába büntették őket azzal, hogy megvonták tőlük, mikor valami törvénytelent tettek. Néha sokkal fájdalmasabb volt, mint némely kínzási módszerek.

– Nos, fél óra, és kikötünk – jelent meg mellettük Claus, mire mindketten mosolyogva pillantottak rá. – Remélem, hogy azért nem volt olyan kellemetlen ez a négy nap – tette hozzá barátságosan, mire Shy nemlegesen megrázta a fejét.

– Egyáltalán, sőt kellemes volt számomra – felelte kedvesen, mire Claus felnevetett.

– Örülök, lányom – bólintott elégedetten. – És hol van a párod? – nézett körbe értetlenkedve, mire Shy enyhén elpirult, mert tudta, hogy Billre célzott ezzel a megnevezéssel.

– Lent van egyelőre, pihen – válaszolta a lány szemlesütve.

– Nagyon féltett téged egész idő alatt, most mégis magadra hagyott? – kérdezte meglepetten az öreg, majd vetett egy gyanakvó pillantást Tomra, aki akarata ellenére is fészkelődni kezdett.

– Kapitány, nem látta Johannt? – tűnt fel közvetlen közelükben egy fiatal férfi.

Shy és Tom bizonytalan pillantást vetett egymásra, majd gyorsan elkapták a tekintetüket. Kétség sem fért hozzá, hogy egyre gondoltak.

– Nem, fiam – rázta meg a fejét Claus. – Lehet, hogy valamelyik zugban lapít, és alszik – fűzte hozzá viccelődve.

– Meglehet – sóhajtotta az alak, majd lemondóan elsétált, hogy tovább kutassa felszívódott társát.

– Kapitány, feljönne egy kicsit? – kiáltott le egy másik matróz neki, mire Claus csak intett Tomnak és Shy-nak, majd magukra hagyta őket.

– Szerinted? – szólalt meg Tom feszülten a köztük beállt több perces csendet megtörve ezzel.

– Fogalmam sincs – felelte Shy fojtottan, és érezte, hogy a szíve hevesen dobogni kezd. – Megnézzem? – pillantott Tomra kérdőn, mire a férfi ijedten összerezzent.

– Isten ments! – kiáltotta rémülten. – Külön megmondta, hogy téged tartsalak távol tőle – fűzte hozzá szemrehányóan, mire Shy bűnbánóan pislogott rá.

– De lehet, hogy valakit bántott – motyogta a lány megszeppenve.

– Tudod, ennek nagyobb a valószínűsége, minthogy mi itt beszélgetünk – sóhajtotta Tom a fejét ingatva. – Nem akarlak elkeseríteni, de Bill vámpír, és azt teszi, amit az ösztönei diktálnak neki – jegyezte meg komoran, majd tekintetét újból a városra fordította, amelyhez vészesen közeledtek.

– Ezzel tisztában vagyok – vágta rá Shy dacosan. – De akkor sem szabadna hagyni, hogy mást bántson – veszekedett Tommal tovább, bár érezte, hogy a férfinek volt igaza.

Mégsem hagyhatta annyiban, hogy teljesen ártatlan emberek haljanak meg az önzőségük miatt, mert már tudta, hogy milyen úgy élni, hogy más ember halála száradt a lelkén. Ha nem is erre gondolt minden percben és látta minden álmában, akkor is ott motoszkált benne, hogy igenis megölt egy embert, és akár mit is tett, ezt a tényt nem tudta megváltoztatni.

– Nem – zárta le a témát Tom határozottan, és Shy abbahagyta az ellenkezést látván, hogy valóban semmi értelme nem lett volna neki.

Ő is újból az egyre közeledő partra szegezte tekintetét, és újból gondolkozni kezdett. Most már nem a múltján, hanem a jövőjén. A jövőjén, amiről még elképzelése sem volt. Végre tiszta lappal indulhatott volna, de mindent mégsem hagyhatott hátra, elvégre ott volt Bill.

Bill, aki biztosan nem engedte volna neki, hogy megfeledkezzen róla. Shy-nak kétsége sem volt afelől hogy a férfi képes lett volna egész Amerikán át üldözni, ha elszökött volna tőle. Ez pedig annyira elborzasztotta, hogy enyhén beleremegett. De ha jobban belegondolt, lehet, hogy a hideg éjszakai szél volt az oka, és nem is a feltételezés.

– Kicsit hűvös van – szólalt meg halkan.

– Szeretnél bemenni? – pillantott rá Tom, majd elengedte a korlátot, és elindult befelé.

– Jó lenne – követte őt a lány. Már majdnem elérték az ajtót, mikor is az kicsapódott, és egy rémült alak tántorgott ki rajta zihálva.

– Segítség! – üvöltötte erőtlenül, majd Tom és Shy felé indult meg. – Kérem, segítsetek – nyögte, miközben alig bírta vonszolni magát.

Amikor a gyér lámpafénybe ért, tökéletesen láthatóvá vált a férfi kinézete. Ruhája és arca véres volt, kezét a nyakára szorította, ahonnan továbbra is szivárgott a vörös folyadék.

Shy halálra rémülten felsikoltott, mikor a sérült egyén tompa puffanással esett a lába elé. Tom sokkosan nézte végig a jelenetet, és már tudta, hogy semmi jó nem sülhet ki az egészből.

– Shy – kapta el a lány karját, aki döbbenten bámulta a minden bizonnyal halott férfit –, muszáj lelépnünk a hajóról! – kiáltotta elszántan. – Hallod? – rázta meg Shy-t, aki csak ekkor tudott rá fókuszálni.

– I-gen – lehelte elhalóan, és megpróbálta visszaküzdeni az eltörni készülő könnyeit a rosszullétével együtt.

Több ember is odasietett hozzájuk, és néhányan elindultak, hogy megkeressék a tett valódi helyszínét, amiről Tom jól sejtette, hogy a raktár lesz. A hajón láthatóan kitört a pánik, és mindenki megfogta az első keze ügyébe kerülő eszközt, amelyet fegyverként lehetett használni, és úgy indultak neki, hogy leszámoljanak az ismeretlen tettessel.

– Bújj el valahol, addig én a többiekkel tartok! – suttogta a lánynak Tom, majd elengedte őt, és felkapott egy fabotot, majd követte a férfiak csoportját, akik elindultak lefelé.

Shy tanácstalanul ácsorgott a fedélzeten, és fogalma sem volt, hogy mit kellene tennie. Bújjon el, bújjon el. De hová?

– Valami vadállat tehette csak ezt – jegyezte meg az egyik férfi elhűlve, miközben a vérnyomok mentén haladva próbálták megtalálni a gyilkost.

– Egy kibaszott nagy medve lehetett – jött egy másik döbbent megjegyzés.

– Ne legyél barom! – korholta meg. – Egy medvét azért észrevettünk volna – tette hozzá gúnyosan.

Az emberek készen álltak arra, hogy bármelyik percben lecsaphatott rájuk valami. Fegyvereiket folyamatosan a magasban tartották, noha kezük remegett a bizonytalanságtól és a félelemtől. Fogalmuk sem volt, hogy mivel álltak szemben, de az áldozat látványából ítélve, valami kegyetlen és veszélyes teremtménnyel.

Tomnak igaza lett, mert a raktár legalsó szintjén lyukadtak ki, pont ott, ahol ők rejtőzködtek, és ahol Billt megkötözte.

– Itt kell lennie a dögnek – suttogta valamelyik matróz határozottan, mire a többi még erősebben markolta a fegyverét.

A sötét helyiség mélyéről nem emberi morgás tört fel, ami megtorpanásra késztette a kis csapatot, majd a tagok zavarral és félelemmel vegyes pillantásokat váltottak egymással.

Tom ereiben még a vér is megfagyott, majd egy pillanatra lehunyta szemét, miközben felemelte a botot.

Hát igazat mondott testvére, mikor megkérte, hogy maradjanak távol tőle, mert veszélyben vannak.

Istenére, nem akarta bántani Billt, de ha választania kellett volna maga és testvére között, saját bőrét mentette volna természetesen.

– Ki megy előre? – jött a tétova kérdés, ami meghökkenést váltott ki a társaságból.

– Én biztos, hogy nem! – vágta rá az egyik szélső alak megrettenve. – Faszom se tudja, mi a szar az! – indokolta meg dohogva, majd a morgás újból hallatszott.

Mindannyian készenléti állapotra kapcsoltak várva, hogy feltűnjön a rettegett alak előttük. A velük szemben lévő sötétség azonban senkit nem adott ki. Féltette fiát, akár egy oltalmazó anya.

– Előre megyek! – indult meg Tom határozottan, de hirtelen megállította az egyik férfi.

– Veszélyes lenne – figyelmeztette őt komoran, mire Tom lefejtette magáról az alak karját.

– Jobban tudom, mint bármelyikünk – felelte sötéten. – A veszély az életem része már jó ideje – tette hozzá magyarázatképp, mikor értetlenkedő arckifejezésekkel találkozott.

– Legyen – egyezett bele végül a matróz, majd arrébb állt, hogy utat nyisson Tomnak az ismeretlen sötétségbe.

Tom nagyot nyelt, majd őrülten kalapáló szívvel elindult.

– Mi a francért nem kapcsolták fel az átkozott villanyt? – dohogta magában, de talán már tudta választ.

A cuppogó hang a lába alatt, és a sikamlós padló azt jelezte, hogy valami kifolyt, és nagyon is jól tudta, hogy mi volt az.

Az izzadság cseppek végigszántottak nyakszirtjét, ahogy egyre beljebb haladt. Átkozottul rázta a hideg, de keze sziklaszilárdan tartotta egyetlen fegyverét, ami akár az életét is menthette.

Persze, kit akart ő hülyíteni?! Teljesen tisztában volt vele, hogy úgysem nyerhetett testvérével szemben. Ha Bill úgy döntött volna, hogy megöli őt, akkor meg is tette volna. Minden kétséget kizáróan.

– Bill? – suttogta kérdőn, de csak a visszhangja válaszolt. Hirtelen megtorpant, mikor beleütközött a lába valamibe, ami meglehetősen puha volt. Egy cuppanás kísérte, mikor is visszahúzta végtagját. Gyomra felfordult, és öklendezni kezdett, mikor orrát megcsapta a szag. A felismerés még ennél is rosszabb volt számára – egy hullának ment neki.

– Édes Istenem – nyögte ki sokkos állapotban, miközben próbálta magában tartani az aznap elfogyasztott ételt, de nem sikerült neki.

A hányást néhány perces bokákolás követte, noha más már nem távozott belőle. Tom végül megtörölte a száját, majd felegyenesedett, és eltávolodott a hullától. Szerencsétlen fickó már nemcsak halott volt, de le is hányta.

– Bill, hol vagy? – szólongatta újból ikrét. – Komoly zűrben vagyunk, ugye tudod? – vonta kérdőre, hátha most már kap választ.

– Húzz innen! – jött a vészjósló felelet, mire Tom önkéntelenül is hátrált pár lépést.

– Hol vagy? Hahó! – hallotta meg a többi ember hangját, és vészesen közeledtek hozzá.

– Bill, el kell hagynunk a hajót – folytatta kétségbeesetten. – Ezek ki akarnak végezni téged – tette hozzá szinte hisztérikusan.

– Mondom, hogy menj innen! – ordította a vámpír fenyegetőn.

Képtelen volt kordában tartani magát, és kivégzett már három embert, noha a szomja mégsem csillapodott. Nem akart egy negyedik áldozatot a testvére személyében.

– Veszélyben vagy! – kiáltotta Tom frusztráltan. Nem értette, hogy Bill miért fogta fel, hogy ő csak segíteni akart neki. Esze ágában sem lett volna megfordulni itt, ha nem lett volna égetően fontos. – Könyörgöm, Bill – szólalt meg újból. – Lehet, hogy már Shy-t is elkapták, most, hogy rájöttek velünk van a gond – fűzte hozzá reménykedve, hogy ez hat majd a vámpírra.

– Shy? – kérdezett vissza Bill elmerengve.

Teljesen el is felejtkezett az egyetlen személyről, akire vigyáznia kellett. Az a törékeny emberi lény, aki bizonyára most reszketett és félt valahol, mert nem tudta megvédeni magát.

– Kérlek, érte tedd meg – szólalt meg Tom habozva.

– Kihez beszélsz, ember? – jelent meg mellette az egyik matróz, majd kezét a vállára helyezte. – Megtaláltuk Johann holttestét – jelentette be komoran. – Ezen kívül egy másik társunkét is – tette hozzá elkeseredetten.

– Én nem találtam egyelőre semmit az egyik testen kívül – jegyezte meg Tom remegő hangon. Remélte, hogy Bill vette a lapot, és megpróbál kijutni onnan.

– Így is elég bátor voltál – biztatta az alak elismerően –, ezért most én jövök – jelentette ki határozottan, majd elindult a feketeségbe, mielőtt Tom megállíthatta volna.

Nem akarta, de hallotta a halálsikolyát a férfinek. Nem akarta, de végighallgatta a haláltusáját. Hiába nem látott semmit, úgy érezte, hogy ez esetben a hangok ezerszer rosszabbak voltak, mintha képkockákként nézte volna végig az egészet.

– Mi történik itt? – rohant oda hozzá a legénység többi tagja, miközben a korom sötétségben próbáltak tájékozódni több-kevesebb sikerrel.

– Ne-nem tudom – felelte Tom zavartan. Fogalma sem volt, hogy mihez kezdjen. Csak azt tudta, hogy ki kellett juttatnia a testvérét onnan bármi áron. – Sajnálom – suttogta bűnbánóan, majd leütötte az egyik férfit, mire a másik odakapta a fejét, hogy mégis mi volt ez a puffanás. – Mi a szart csinálsz? – esett neki Tomnak a saját fegyverével, ami egy fejsze volt.

Tom elugrott a meglendült vágóeszköz elől, de megbotlott a leütött testben, így elterült a padlón ő is. Ekkor sújtott le az alak a fejszével újból, noha maga se látta, hogy pontosan hová. Tom felordított a kezébe nyilalló szinte elviselhetetlen mértékű fájdalomtól.

Könnyek csorogtak végig az arcán, de sikoltása továbbra sem maradt abba. Nem érezte a bal kézfejét, de ami még jobban megrémítette őt az a nedves érzése, ami áradt felőle, és hallható csordogálás. Erőt vett magán, és odanyúlt a sérült végtagjához. Ahogy tapogatózott páni félelemmel ismerte fel, hogy valami hiányzott – mégpedig a kézfeje.

Még jobban üvölteni kezdett, ha az már lehetséges volt, ezzel tökéletes célponttá válva a fejszésnek. Mikor újból lendült a szerszám, hogy most már végleg kioltsa Tom életét, egy árnyék hirtelen megjelent, és kitépte a férfi kezéből azt, majd egy mozdulattal eltörte a nyakát az alaknak, aki egy nyekkenéssel rogyott a padlóra élettelenül.

– A kezem, a kezem – ordította Tom szinte artikulálatlanul, és kis híján áthajlott már zokogásba is a dolog. Bill pontosan látta, hogy szinte lehetetlen volt bármit is tenni az ügy érdekében, így befogta Tom száját, hogy legalább lecsitítsa valamennyire.

– Kelj fel! – parancsolta tőle határozottan. – Ki kell jutnunk innen, hogy kórházba vihessünk, másként elvérzel – okolta meg a kérését, majd megpróbálta felráncigálni testvérét.

Tom teljesen sokkot kapott, és láthatóan nem volt beszámítható állapotban. Bill lekapta magáról fekete pulcsiját, majd rászorította Tom csonka végtagjára, és felsegítette testvérét. Egyik karját áttette a vállán, majd így indultak felfelé.

Bill kivételesen rimánkodott, hogy ne akadjanak újabb ellenfelek az útjukba, hogy Tomot biztonságban kijuttathassa a hajóról. Ahogy haladtak emeletenként, Tom egyre rosszabbul nézett ki. Arca hamuszürkévé váltott, és testét kiverte a víz, miközben remegő ajkakkal továbbra is azt hajtogatta, hogy elvesztette a kezét.

Amint felértek a fedélzetre, még több dühös és rettegő matrózzal találták szembe magukat állig felfegyverkezve és készen arra, hogy végezzenek velük.

Billt nem érdekelte, hogy mit akarnak. Örömmel adta volna magát át nekik, ha tudta volna, hogy Tom és Shy sértetlenül elmehet. Shy-t viszont sehol sem vélte felfedezni a tömegben.

– Mégis mit jelentsen ez, Bill? – lépett elő Claus sötéten. – Nagyon csúnya dolgot műveltél az embereimmel – tette hozzá borúsan.

A vámpír nem látta értelmét, hogy feleljen, helyette továbbra is a hajó különböző pontjait szuggerálta, hátha megpillantja Shy-t valahol.

– Sajnálom, Claus – szólalt meg végül, ezzel időt nyerve magának. – Én sem akartam, hogy így végződjön – sóhajtotta rezignáltan.

Shy rémülten figyelte az eseményeket, és tudta, hogy a két férfit meg fogják ölni, ha nem tesznek valamit sürgősen. Viszont mégiscsak egy hajón voltak a nyílt óceánon, és példának okáért nem tudott úszni, de mikor jobban belegondolt, rájött, hogy még mindig kellemesebb lett volna megfulladni, mint kínzások közepette, vagy ami még rosszabb, megerőszakolás után meghalni.

– Te sem gondolod komolyan, hogy ezek után élve fogtok kikötni? – tette fel a gúnyos kérdést Claus, és Shy látta rajta, hogy nem viccelt.

Perceik lehettek hátra már csak, és Shy érezte, hogy neki kell megmentenie a helyzetet. Ha nem lesz elég bátor, mindannyian meghalnak.

– Muszáj – fújta ki magát, majd elszántan felállt a rejtekéből, és belerúgott az előtte lévő hordóba, ami fémes kongással indult meg a tömeg felé, mire az emberek odakapták a fejüket, és Shy ekkor eredt futásnak a hajó széle felé.

– Bill, ugorj! – üvöltötte a vámpírnak torka szakadtából, miközben levetette saját magát a mélybe, majd hagyta, hogy elnyelje az, talán örökre.

Bill egy percig sem tétovázott ezután. Tommal karjai között odarohant a hajó korláthoz, majd mielőtt elkaphatták volna, leugrott testvérével.

Szerencsére már csak méterek választották el őket a parttól, így sikeresen kiúszott. Miután Tomot lefektette biztonságban, Shy-t kezdte keresni a kihalt parton.

– Shy? – kiáltotta kérdőn, de hangját elnyelte a szél. Az égen egy villám cikázott át, majd dörgés követte azt. – Shy! – próbálkozott még egyszer Bill, majd elindult vissza a vízbe azzal határozott szándékkal, hogy ha kell, egész éjjel keresni fogja Shy-t.

Shy nem akart semmi mást csak lélegezni, de a felszín oly messzinek tűnt számára. Kétségbeesetten kapálózni kezdett, hogy valamelyest közelebb jusson az éltető levegőhöz. Hiába imitálta, amit mások csináltak úszás közben, nem sikerült a felszínre kerülnie.

Meg fog halni.

A felismerés jeges félelemként suhant át gondolatain, és olyan erővel hatottak rá, hogy szinte lebénították végtagjait. De ő nem, ő élni akart. Mindennél jobban is vágyott az életre. Ám rádöbbent, hogy ez nem elég. Ezzel nem fog csodát tenni. Hiába próbált még elkeseredettebben harcolni az óceán ellen, az egyre csak beszippantotta mélységébe.

Mikor már azt hitte, hogy végleg elnyeli a vízrengeteg, egy kéz kapta el csuklóját, majd a felszín felé húzta. Amint felkerült, Shy eszeveszetten kezdte kapkodni a levegőt, mintha először lélegzett volna.

– Nyugodj meg, kiviszlek – suttogta Bill higgadtan, de Shy alig hallotta, annyira csengett a füle.

Miután Bill sikeresen kivonszolta Shy-t is partra, visszatért bátyjához, akinek állapota jól láthatóan romlott. Shy négykézláb a homokba kapaszkodott, miközben remegve szívta be és fújta ki az újabb és újabb korty levegőt, amit vett.

El sem hitte, hogy életben volt. Annyira hihetetlen volt az egész.

– Shy – szólította Bill, mire a lány feltápászkodott nagy nehezen, és remegő léptekkel odabotorkált hozzá. – Figyelj rám – pillantott fel a zilált lányra Bill komoran. – Tomot sürgősen kórházba kell vinni, különben meghal – jelentette be vészjóslóan, és Shy teljesen megrökönyödött. Amint rápillantott a homokban heverő, szürke arcú férfi tudta, hogy Bill igazat mondott. – Neked kell ezt megtenned – folytatta Bill határozottan. – Segítek elvinni egy padhoz, és utána mentőt hívsz hozzá – utasította a lányt, aki bólintott csak. – Bemész vele a kórházba, és holnap estig ott maradsz, amíg érted nem megyek, érted? – vonta kérdőre Shy-t komoran, aki csak hevesen bólogatott.

Bill felállt, majd vállára kapta Tomot és Shy-jal együtt elindultak, hogy keressenek egy megfelelő helyet. Végül egy buszmegállóra esett a választásuk, ahol a fedett hely megvédte őket a kitörni készülő vihartól. Shy bement egy közeli bárba, majd hívta a mentőket, mire visszaért Tomhoz, Bill már sehol sem volt.

Tomot a kerületi kórházba szállították, és azonnal megoperálták. Shy ezalatt kint várakozott, és egyre csak azon tépelődött, hogy miért történt ez. Miért pont Tommal?

– Asszonyom – jött ki az orvos a műtőből, majd egyenesen Shy-hoz ment. – A férje rendben lesz minden bizonnyal – jelentette be, mire Shy megkönnyebbülten felsóhajtott. – A rendőrök szeretnének majd beszélni önnel – tette hozzá hűvösen.

Shy-t végül kikérdezték az esetről. Kénytelen volt előállni egy történettel arról, hogy épp a parton sétáltak, mikor egy baltás őrült rájuk támadt, és menekülniük kellett. A sztori szürreális lett volna, ha nincsenek azon állapotban, amiben voltak.

Shy megtette a feljelentést az ismeretlen elkövető ellen, de tudta, hogy értelmetlen volt az egész, mert ezeket a démonokat nem lehetett csakúgy rács mögé dugni, mint az embereket.

Folyt. Köv.

A/N: Hááát, gondolom, sokkoltalak kicsit titeket! Mondjuk saját magamat is sikerült. Lehet, kicsit elvetettem a sulykot? Nem hiszem. Mindig is csúnyább volt ez a történet, mint amilyennek gondoltátok.

Ez a fejezet eléggé horrorisztikusra sikeredett érzésem szerint. Főleg a rész, mikor Tom egyedül bóklászott a sötétben. Lehet, hogy butaságnak hangzik, de engem a hideg is kirázott, miközben írtam, és szinte remegett a kezem egyes mondatoknál.

Mit gondoltok a történetről? Szerintetek tudok még meglepetést okozni nektek? Vagy most sem sikerült? Véleményeknek nagyon örülnék! ^^