Igazság a múltból by plady

– Aaannyira sajnálom! – mondta elnyújtva a lány, miközben feltápászkodott, és összekapkodta a papírjait, mielőtt a kellemes, nyári szellő elfújta volna őket. – Bár nem szabadott volna ennyire figyelmetlennek lenned – tette hozzá Tomot korholva.

– Semmi gond – válaszolta Tom félvállról, majd leesett neki, hogy a lány mit is mondott. – Hogy én? – kérdezett vissza méltatlankodva. – Már megbocsáss, édes, de te jöttél belém – jegyezte meg lekezelően.

– Tévedsz – rázta meg a fejét a lány hevesen tiltakozva ezzel, miközben aranyszínű fürtjei is ritmusosan mozogtak. – Te nézted annak a szőkének a seggét – vetette oda Tomnak szemrehányón, majd csípőre tette a kezét.

– Az egy dolog – ismerte be Tom bosszankodva –, de te voltál elfoglalva azzal, hogy egy papírt olvasgass – vágott vissza rögvest.

– Ezért máris az én hibám lenne az ütközés? – vonta fel a szemöldökét gúnyosan.

– Természetesen – vágta rá Tom határozottan. – De, ha szeretnél, kárpótolhatsz, amiért tönkrement az új mobilom – vigyorgott rá sokatmondóan, mire a lány ciccegni kezdett.

– Haver, te aztán el vagy tájolva rendesen! – mosolygott az ismeretlen lány lenézően. – Remélem, nem azt várod, hogy most rögtön kiugrok a bugyimból és lapdance-t lejtek neked – fűzte hozzá szarkasztikusan.

– Azt csak a kávé utánra terveztem – vigyorgott rá Tom elégedetten, mire a lány elnevette magát. A hangja annyira trillázó és kellemes volt, hogy Tom teljesen beleborzongott.

–        Tessék – nyomott a kezébe a lány öt eurót –, ebből megveheted a kávédat, de a táncosnőre nem biztos, hogy futja. További szép napot, amigo! – intett neki sietve, majd tovalibbent otthagyva a döbbent gitárost, aki a zsebébe gyűrve az öt euróst, a lány nyomába eredt, és kellő távolsággal követte őt. Nem hitte el, hogy ezt teszi, hogy tényleg követ valakit, csak, mert úgy érzi, hogy valahonnan ismeri Őt. Mégis az ő lába mozog, és az ő léptei lesznek egyre halkabbak és halkabbak, ergo nem nézett túl sok sci-fit és nem történt asztrálkivetítés, hogy valami bizarr gonosz ellen harcoljon. De ez akkor is bizarr volt. Követni egy lányt, csak azért mert ismerős neki. Az istenért is, hiszen ő Tom Kaulitz, több száz lány lehet ismerős neki, plusz mínusz az a pár… aki személyesen is megfordult az ágyába. Akkor meg miért csinálja ezt? Mert viccből nem,az biztos. Gondolatmenetéből az zökkentette ki, hogy eltűnt előle a lány. Hiába kapkodta a fejét, nem látta sehol.

–        Ilyen nincs – dohogott magában, majd hátraarcot vágott és kis híján szívrohamot kapott.

–        Szervusz Tom – mosolygott rá kedvesen, régi ismerősként a lány.

–        Alisha – ejtette ki ajkán Tom a nevet, amit már oly rég óta nem. De miért most? Miért itt bukkant fel a lány, a semmiből, csak úgy, a múltból… a fájó múltból. A lány csak szélesebben elvigyorodott a neve hallatán, és végigmérte a srácot. Mikor végzett, ajkába harapott és kislányosan Tomra tekintett, igazán tetszett neki, amit látott.

– Mit keresel itt?  Már nem volt több ember Angliában, akinek széttehetted volna a lábad? Vagy túl keveset fizettek?

- Ami azt illeti nem – gondolkodott el a lány maga elé meredve-, na és te? Melyik rajongódat csináltad fel mostanában?

-  Undorító vagy… – húzta el a száját Tom, majd arca elfintorodott, mintha valami hirtelen nagyon büdös lett volna. Erre a lány jóízűen felnevetett, sőt több volt, mint jóízű. Eszelős kacajra fakadt, és cseppet sem zavartatta magát.

-  Mióta lettél ilyen válogatós? – vonta fel a szemöldökét – most valld be, hogy nem tetszem? – Azzal megpördült, majd égkék szemeit Tom barna íriszébe fúrta, és élvezettel nézte, ahogy a fiú nagyokat nyelve végignéz rajta.

-  Semmit nem változtál – rántotta magához Tom, és olyan közel húzta magához amennyire csak tudta, a lány feje búbja, arany fürtjei épp, csak súrolták állát, törékenynek tűnt, gyermekien ártatlannak. Illatát, édes émelyítő illatát mélyen magába szívta, majd lehajolt a lányhoz, és ajkával súrolta annak vállát – hiányoztál…

-  Oh, nem Tom –tolta el magától nevetve a lány – én nem leszek az ágyasod!

-  Hát persze, hogy nem – lépett el mellőle Tom immáron ébren – elvégre mikor az voltál, se voltam elég jó!

-  Kedvelem a változatosságot – mosolyodott el negédesen, és kihívóan nézett a srácra.

-  Mit keresel a városban?

-  Hiányzott a sör meg a virsli – rántotta meg a vállát Alisha, mire Tom, tekintetét az égre emelte. A vele szemben álló lány volt élete igazi, nagy szerelme. Legalábbis azt hitte, addig a pillanatig, amíg rá nem jött, hogy Alisha megcsalta őt. Darabokra tőrt a szíve, úgy érezte, soha többet nem fog már talpra állni, és attól a pillanattól foga elhatározta, hogy soha többet nem fog megbízni egyetlen egy nőben sem. Kihasználja majd őket, ahogy őt is kihasználták. És így is tett. Mind a mai napig, nem állapodott meg senki mellett, de nem is lett volna értelme. Hiszen mindennap megkaphatott bárkit, akit csak akart. De most, hogy itt áll vele szemben ez a nő, aki időközben igencsak megváltozott, úgy érezte, eddigi életvitelének semmi de semmi értelme.

-   Na és te? – vonta fel a szemöldökét Alisha – azt hittem most is a világot járod, és csak a mának élsz. Vagy már leváltottad a mottódat?

-  Ha azért jöttél, hogy megkeserítsd az életem, közlöm, hogy már megtettem magammal, szóval semmi dolgod itt…

-  Szegény Tom… nem tudta feldolgozni, hogy egy ilyen széplány itt hagyta? – Nyalta meg az ajkát Alisha, és Tom kezdett dühbe jönni, ez a csaj direkt szórakozik itt vele?

-   Mindenesetre örülök, hogy újra láttalak – erőltetett magára egy mosolyt – de remélem, többet nem futunk össze – azzal kezet csókolt a lánynak – ugye megérted?

Választ sem várva hátraarcot vágott és amilyen gyorsan csak tudott elindult.

-   Még úgyis összefutunk Tom – kiáltott utána a lány, és elindult utána. Tom nem válaszolt azonnal.

-   Nem hinném – állt meg egy percre a fiú, de nem nézett hátra. – Túl nagy ez a város, és mivel nem tudom, hol laksz jelenleg…

-   Tényleg? – vonta fel a szemöldökét a lány és két úja közé csippentette a Tom kezében lévő pénzt és meglengette azt Tom szeme előtt. A papíron fekete tintával írt cím volt.

-   Mintha szükségem lenne a pénzedre, vagy a címedre – azzal nekilökte a nőt a falnak, akinek a feje koppant a ház téglaberakásos oldalába, de úgy tűnt ez Tomot a legkevésbé sem érdekli – na idefigyelj cica, és jól vésd az eszedbe, mert nem mondom el még egyszer!  Nem érdekel, miért jöttél, nem érdekel a pénzed se az, hogy megint milyen mocskos kis terv állt össze a fejedbe!  De engem hagyj ki belőle, mert igazán rám jár mostanában a rúd!

- Hát akkor teszek még egy kicsit rá, jó? – Lökte el magától a srácot. – Csak visszakapod azt, amit nekem adtál…

-  Ha az emlékezetem nem csal, akkor te voltál az, aki megcsalt Alisha!

-   Hát persze Tom… hát persze – mosolyodott el fanyarul az említett és felsóhajtott, majd egész egyszerűen fogta magát és magára hagyta a kérdő tekintetű Tomot, és elsétált. Tom nem ment utána. Nem értette mit jelent ez. De jelenleg nem is akarta megtudni. Csak be akart ülni a kocsijába és haza hajtani, hogy otthon mindent szépen elmondjon Billnek… csak remélni tudta, hogy öccse meg tudja nyugtatni, mert ha nem… nos még a mai nap felkeresi Alishat, és abban nem lesz köszönet. Gépiesen mozgott, megszokásból vezetett, egymás után rótta az utcákat kocsijával és mire észbekapott, már leállította a motort és maga elé meredve süppedt bele a kocsi ülésébe. Még mindig a lány arckifejezése lebegett a szem előtt. Hiszen Alisha csalta meg őt, nem pedig Tom. Minden rendben volt. Már meg akarta kérni a kezét, aztán… valahogy minden szétcsúszott és nap-nap után él. Mikor elment a lány, végleg megszakadt valami benne, soha többet nem tudott megbízni a nőkben, és megfogadta, hogy amennyire csak tudja, kihasználja őket. És így is tett. Felsóhajtott majd az órára nézett. Későre járt, ideje lesz összekapnia magát, ha épkézláb mondatokat akar Billel közölni. Átsétált az udvaron, majd lenyomta a kilincset. A ház fényben úszott így nagyon jól tudta, hogy testvére otthon lesz. Már nagyjából összeállt a beszéde, amelyben ismerteti Billel a helyzetet, de nem volt benne biztos, hogy képes lenne még egyszer feleleveníteni mennyire rideg volt vele élete nagy szerelme. Már ha tényleg létezik szerelem ezen a világon. Aztán lenyomta a kilincset és egy hatalmas sóhaj kíséretében belépett a házba. Bill a nappaliba volt, és a tévét kapcsolgatta, előtte egy halom chips és kóla.

-  Szia – pillantott fel rá Bill a kanapéról és tovább kapcsolt – milyen napod volt?

-  Alisha a városban van… – Nem volt ereje bármit is mondani. Csupán ennyire futotta majd összeroskadva lehuppant egy fotelbe, és fejét kezébe temette.

- Úgy nézem, találkoztál is vele – szólt némi hallgatás után Bill – mondott valamit?

-  Kellett volna valamit mondania? – Nézett rá kétkedve Tom és kezdett neki nagyon furcsává válni ez a dolog.

-  Nem – vágta rá szinte azonnal Bill, majd tovább kapcsolgatott a kezében lévő távirányítóval – neki az a dolga, hogy hallgasson…

-  Hallgasson? Mégis miről beszélsz? – Hüledezett Tom. Nem értette, mi folyik itt – mégis mi ez az egész?

-  A te érdekedbe tettük Tom…

A srác nem válaszolt. Zavart arckifejezéssel merült el Bill rideg tekintetében. Testvére hangneme lekezelő volt, szinte már sértő, arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni, arca egyetlen semmitmondó maszkká vált.

- Mi ez az egész Bill? – szótagolta rövid hallgatás után Tom. Válaszokat akart, méghozzá sürgősen. – Mi közöd van neked az exemhez?

- Az a liba nem érdemelt meg téged Tom… nem hagyhattam, nem hagyhattuk, hogy elvedd feleségül, és tönkre tedd azt, ami még rád. Ránk várhat! Meg kellett akadályoznom, bármibe is kerül! – Meredt maga elé, ajkai ördögi vigyorra húzódtak, hangjából megvetés áradt.

- Mit csináltál?! – Üvöltött magán kívül Tom

- Megfenyegettem a lányt, Tom! Ha nem takarodott volna el a városból, súlyos információkat tártam volna eléd a családjáról…

- A családja halott! – Kiabált még mindig, bár kezdte úgy érezni, ennek igazán semmi értelme. Ez csakis egy vicc lehet. De még soha se látta így testvérét. Ez a Bill teljesen ismeretlen volt neki, és nem is akarta megismerni ezt az oldalát testvérének.  Bill gúnyosan felnevetett, és szánakozva nézett bátyjára.

- Te komolyan elhitted neki ezt a kis mesét? Mond te tényleg ennyire idióta vagy!? Szegény kislány megérkezik Angliából, akinek a szülei egy autóbalesetben meghaltak, és egyből egy sztár karjai között köt ki… Alisha anyja egy prosti, az apja egy alkoholista kidobó abba a klubban ahol az anyja is dolgozik. Csak azért hálózott be téged, hogy aztán a te nyakadon éljen, és elvágjon a világsikertől!  Kezdetben örültem, hogy boldog vagy, úgy gondoltam ez is csak egy kis futó kaland lesz részedről. De nem így lett. Teltek a hetek, a hónapok, sőt az évek. Te pedig még mindig mellette voltál. Próbákról késtől, nem jelentél meg időben a díjátadókon, és néha még a zenénél is fontosabbnak tartottad őt. Aztán hazajöttél csillogó kiskutya szemekkel és bejeltetted, hogy meg fogod kérni a kezét. Teljesen elvakultál. Tudtam, hogy nem tudsz leállni, mert amit a fejedbe veszel azt meg is, valósítod! Beszéltem Daviddel, aki egyet értett velem. Nyomozgatni kezdtük, és kiderült az igazság. Aztán beszéltem Alisha-val. Látnod kellett volna, mennyire megrémült mikor mondtam, hogy tudom ki is ő valójában. Szó nélkül belement, hogy eljátssza, hogy megcsalt téged. Még könyörögnöm sem kellett Tom… egy szóra belement, és elment. Először bántott a dolog, láttam, hogy szenvedsz. De tudtam, hogy nem lesz ez mindig így, és bárkit megkaphatsz majd… és lássuk be, ez így is lett – ért a mese végére Bill, majd megfogta bátyja vállát és a szemébe nézett – de ezt csak a te érdekedbe tettem Tom.

Nem hitte el, hogy ez vele történik. Nem akart hinni a fülének. Nem, nem nem! Ez lehetetlen. Nem tenne vele ilyet a testvére. Az ikertestvére! Az, akivel minden titkát megosztotta, aki úgy ismeri Őt, mint senki más. Akivel annyit gyakoroltak, akivel annyit küzdöttek, hogy sikeresek legyenek. Akiért bárkit megtett volna. Fontosabb volt neki bárminél. Bárkinél. Hiszen az ő vére csörgedezik az ereiben, és mikor ránéz, olyan mintha tükörbe nézne. Egyszerre gondolkodnak, egyre gondolnak. Egyszerre lélegeznek, és együtt fújják ki a levegőt. Most mégis, annyira idegennek és távolinak érezte magától ezt az embert. Undorodott tőle, és azt kívánta bár soha ne lett volna a testvére, bár soha ne ismerte volna meg. Már a gondolattól is kirázta a hideg, hogy ez az ember, ez a féreg, ez az álnok kígyó a testvére. Szemeibe könnyek gyűltek, arcizma megfeszült, düh árasztotta el minden porcikáját, kezei ökölbe szorultak, és nagy erőfeszítésbe tellett, hogy ne köpje szembe saját testvérét.

-  Most persze dühös vagy- folytatta cseverésző hangnemben Bill és hátat fordítva Tomnak a konyhába igyekezett.

-   Dühös? – suttogta maga elé Tom – DÜHÖS??? – Azzal a lendülettel megfogta Billt a pólójánál fogva és visszarántotta, majd az ágynak lökte, és bár próbálta türtőztetni magát ott ütötte Billt ahol csak érte, és amilyen erősen csak tudta, közben pedig válogatott szitokszó gyűjteményével kápráztatta el testvérét, aki hiába is próbálkozott volna nem tudott, volna visszatámadni. Még az sem zökkentette ki a csépelésből, amikor ajtócsapódást hallott, majd két erős kéz próbálta meg lerángatni testvéréről.

-  Állj már le Tom – nyugtatta dühösen az épp akkor érkező Georg. David és Gustav volt az, akik lefogták. Beleteltet pár percbe mire felfogta, hogy mit is tett, és cseppet sem bánta. Érezte, hogy amint úgy tett mintha lenyugodna lazult a szorítás a kezén, és ezt kihasználva, kicsavarta kezét, majd amilyen erővel csak tudta Davidnek ugrott, aki azonnal a földre terült. Pár jól irányzott ütés után, megragadta az inggallérjánál fogva és a képébe suttogott:

-   Azt hitted, hogy te megúszod? Ha? – rántotta meg, majd David feje hangos koppanással ért földet – komolyan azt gondoltad, hogy soha többet nem derül ki, hogy mit szervezkedtetek a hátam mögött Billel, hogy likvidáljátok mellőlem Alishat?

-  Tom –nyögte David fájdalmasan – meg kell értened…

-   Nem! – Kiáltott fel a srác- neked kell megértened valamit, méghozzá sürgősen. Mégpedig azt – suttogta vészjóslóan – hogy soha de soha többet nem adok rá alkalmat, hogy bele avatkozz az életembe! Megértetted?!

-  Tom –szólt szelídebben David, de Tomot semmi sem hatotta meg.

-  Nem érsz meg ennyit… – állt fel Davidről –ahogy te sem öcsikém! Most én veszem a kezembe az életem, jó? És teszek nektek egy hatalmas szívességet és kilépek! Bizony ám öcsi –nézett testvére elképedt arcára, ami több helyen feldagadt és vérzett – keresnetek kell egy új gitárost… persze csak a saját érdeketekbe! – Azzal az ajtó felé vette az irányt, de még visszanézett a még mindig földön fekvő menedzserére – hétfőre kérem a papírokat, amivel végleg kiléphetek ebből az egész idegtépő tökéletes, sztárvilágból!

-  De Tom – hülledt el Georg és Gustav egyszerre akik semmit nem értettek az egészből – mi ez az egész?

-  Majd Bill és David elmeséli… ők úgyis jobban tudják a részleteket – azzal kilépett a ház ajtaján, és a kocsija felé igyekezett, közben a zsebébe kotorászott a pénz után, amit Alisha adott oda neki, rajta a címével. Hálát adott az égnek, amiért a cím nem volt messze, kocsival mindössze öt perc, vagy még annyi, se ha figyelembe veszi a benne tomboló ideget, ami minden bizonnyal arra készteti majd, hogy igencsak a gázpedálra taposson.

Pillanatok alatt odaért. Szép, barátságos, rendezett környék volt, egy sor újonnan épített lakóparkkal körös-körül. Eszeveszett tempóba ugrott ki a kocsiból és indult el a címen megjelent épület felé, ahol épp egy lány sietett kifele, kezében bőrönddel, kisírt szemekkel.

-  Alisha, várj! – kiáltott utána Tom és odaszaladt a lányhoz, akit igencsak meglepett a fiú felbukkanása.

-  Mit keresel itt Tom? – Nézett rá szipogva.

-   Te adtad, meg a címed emlékszel? – nézett végig a lányon és megakadt a szeme a bőröndön – elutazol?

-  Az első repülővel… és kérlek, bocsásd meg a viselkedésem, azt hiszem, elragadtattam magam, semmi értelme nem volt az egésznek!

-  De igen, igen is volt! – Lépett közelebb Tom a lányhoz – én volta ma barom…

-  Te? De hiszen én voltam az, aki megcsalt…

-  Már nem kell tovább színészkedned – rázta meg a fejét Tom – mindent tudok, rólad, Billről és a mocskos kis tervéről, és azt kell, mondjam, hogy undorodom a saját testvéremtől, és mindennél jobban szeretlek, és nem érdekel a múltat, vagy az, hogy honnan jössz! Most itt vagy és ez a lényeg, semmi más, mindennél jobban szeretlek Alisha, és azt akarom, hogy még idén a feleségem légy!

Csend. A lány kétkedve méregette a srácot, de azért egy apró mosoly megjelent arcán, majd elkomorodott.

-  Tényleg nem érdekel, hogy honnan jövök?

-  Csak az, hogy most maradj itt velem! – Sóhajtott Tom és megfogta a lány kezét – csak az, hogy mindig itt légy velem! Mert többet nem engedlek el…

A lány elvigyorodott majd Tom karjaiba vette magát, aki olyan szorosan ölelte amennyire az még a lánynak nem fájt, és olyan mélyen szívta magába a lány émelyítő illatát, amennyire csak tudta.

- Ugye velem maradsz? – suttogta Tom a lány hajába, majd egy csókot nyomott arra.

- Szeretnéd? – Tudakolta játékosan, bár Tom kivélte hallani a lány hangjából,hogy ő sem akarja egyhamar elengedni Őt.

- Mindennél jobban… – nézett szerelme szemébe, majd lehajolt, hogy egy puha csókot leheljen annak mézédes ajkaira – szeretlek – mondta a csók után.

- Tudom – rántotta meg a lány a vállát.

- És még mindig egoista vagy – nevetett Tom, mire Alisha durcázni kezdett.

- Hékás – mosolygott incselkedően a lány és a kapu felé hátrált – ha fel akarsz jönni, nálam van a kulcs…

- Úgysem tudnál ellenállni nekem… – harapdálta az alsó ajkát Tom, de azért a lány után lépett és a derekánál fogva magához húzta – elvégre túl sokat voltunk távol egymástól…

- Ühüm – hümmögte a lány Tom ajkát szuggerálva – és, úgy érezed minden elvesztegetett pillanatot be kéne pótolnunk, igaz? – Suttogta immáron alig pár milliméterre Tom ajkaitól.

- Ahogy mondod – tűrt egy kósza hajtincset a lány füle mögé, majd gyengéden megfogta Alisha állát és közelebb húzva gyengéd csókot lehelt ajkaira. Most már nem számított semmi. Most már minden rendben volt. Nem létezhetett az a titok, ami az ő boldogságát, most tönkretenné. Mert minden a helyén volt… legalábbis majdnem minden. Tudta, hogy Billel úgyis ki fognak békülni, de a Tokio Hotelből akkor is ki fog lépni. Ha nem is örökre, de szüksége van egy kis időre, át kell gondolnia a dolgokat, legfőképp azt, hogy tud-e újra bízni a testvérében. De most nem akart ezzel foglalkozni. Mert most boldog volt, és ezt az érzést ameddig Alisha mellette van, és miért ne lenne mellette mindig? Nos, addig ezt az érzést, soha senki nem veheti el tőle, míg világ a világ…

Vége

Megjegyzés: Köszönöm plady-nak ezt az izgalmas történetet! :) Ha nektek is tetszett, akkor írjatok róla véleményt plady-nak, hogy örüljön! ;)

A történet változtatás nélkül került fel az oldalra.

Posted on 2011. június 24., in Igazság a múltból by plady and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink. 2 hozzászólás.

  1. Nagyon izgalmas és tartalmas novella lett. Nagyon tetszik. Gratulálok hozzá! :)

  2. Eddig elolvastam az összeset és őszintén mondom, hogy ez tetszett a legjobban. Izgalmas volt, élettel teli és ötletes. A többi is nagyon tetszett, de ebben valami megfogott. Nem tudom, hogy a sajnálat Tom, Bill vagy a lány után, de valaminek lennie kellett, mert nem bírtam abba hagyni az olvasást. Gratulálok! :)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.