38 – The land of freedom

Figyelem +18! Csak saját felelősségére olvassa mindenki!

Shy mélyet szippantott a sós illatú levegőből, és mosolyogva behunyta szemét, miközben a szél vadul játszott szőkésbarna hajtincseivel. Már látta New York város fényeit az éjszakai távolban, és egyre inkább eluralkodott rajta az érzés – a szabadság érzése.

Amerikát mindig is a szabadság földjének nevezték, és még ebben a korszakban is igaz volt a megnevezés. Itt nem volt rabszolgaság, és mindenki egyenjogú félnek számított. Senkit sem érdekelt, hogy honnan jött az illető vagy, hogy mit élt át. Csak az számított, hogy ki volt és mit akart.

– Szép, nem? – hallotta meg Tom hangját maga mellől, mire csak bólintott. – Még háromnegyed óra, és megérkezünk – tette hozzá nyugodtan.

– Bill? – kérdezte a lány feszülten.

A vámpír már két napja nem engedte közel magához sem őt, sem testvérét. Shy egyáltalán nem értette az okot, egészen addig, amíg meg nem érezte azt egyik este, amit Bill is érezhetett: éhséget. Ám vele ellentétben, Billnek nem csillapíthatta az étvágyát némi étel. Nem, neki sokkal többre volt szüksége, amit nem volt ki megadjon neki – emberi vérre.

– Lent, nem mozdul, sőt megkért, hogy kötözzem le – sóhajtotta Tom megviselten, majd rákönyökölt a hajó korlátjára.

Testvére már a második napon felküldte Shy-t, és a lelkére kötötte, hogy ne menjen a közelébe, ami pedig Tomot illette, Bill próbálta a lehető legtávolabb tartani magát tőle.

– Szerinted nem kellene… – kezdett bele Shy bizonytalanul, de nem tudta befejezni.

– Azt mondta, hogy hagyjuk – vonta meg a vállát a férfi egykedvűen. – Veszélyes lenne belemenni tekintve, hogy mióta nem evett – jegyezte meg komoran. – Jártál már New Yorkban? – vonta kérdőre Shy-t témát váltva, mire a lány csak nemlegesen megrázta a fejét. – Igaz is, buta kérdés volt tőlem – mosolyodott el Tom zavarában. – Nagyon szép hely – sóhajtotta vágyakozóan.

– Mi fog most történni? – kérdezte Shy váratlanul.

– Hát, ezt még magam sem tudom – elmélkedett Tom. – De bizonyára megszállunk valahol, és elintézzük az ügyeinket.

– Itt maradtok most már örökre? – kíváncsiskodott a lány, és Tomnak feltűnt az, hogy Shy kivonta magát a körből. Tudta, hogy Bill biztosan nem örült volna ennek hallatán, de ő nem szólhatott ezért a lánynak, elvégre nem hozzá tartozott.

– Lehetséges – felelte motyogva. – Te mit tervezel? – pillantott Shy-ra gyanakvóan, amit a lány nem vett észre, mert megbabonázva bámulta a fényeket, amik egyre jobban közeledtek.

– Szeretnék normális életet élni – válaszolta némi csend után, mire Tom szaggatottan szívta be a levegőt.

Hát igen, normális élet. Ami neki már nem igazán lesz, sem Shy-nak. Ebben az egyben nagyon hasonlítottak: kijutott nekik az élet legszarabb része. Apró különbség annyi volt, hogy Tom magának kavarta ezt, míg Shy akaratán kívül került bele.

– Tudod, Bill nem örülne, ha elhagynád – szólalt fel Tom óvatosan, mire Shy értetlenkedve nézett rá.

– Én – kezdett bele zavartan – én… nem fontoltam ilyesmit – fejezte be nem túl meggyőzően.

– A szabadság nem minden, kicsi lány – simogatta meg Shy fejét nagyot sóhajtva.

Nagyot hazudott, de nem volt más választása. Billnek szüksége volt erre a védtelen, gyenge teremtésre, és Tomnak pedig szüksége volt erős, oltalmazó testvérére. Márpedig ha Bill elveszítette volna Shy-t, akkor annak beláthatatlan következményei lettek volna.

Ezzel szemben viszont a szabadság igenis fontos volt, az emberek alapvető joga és szükséglete. Nem hiába büntették őket azzal, hogy megvonták tőlük, mikor valami törvénytelent tettek. Néha sokkal fájdalmasabb volt, mint némely kínzási módszerek.

– Nos, fél óra, és kikötünk – jelent meg mellettük Claus, mire mindketten mosolyogva pillantottak rá. – Remélem, hogy azért nem volt olyan kellemetlen ez a négy nap – tette hozzá barátságosan, mire Shy nemlegesen megrázta a fejét.

– Egyáltalán, sőt kellemes volt számomra – felelte kedvesen, mire Claus felnevetett.

– Örülök, lányom – bólintott elégedetten. – És hol van a párod? – nézett körbe értetlenkedve, mire Shy enyhén elpirult, mert tudta, hogy Billre célzott ezzel a megnevezéssel.

– Lent van egyelőre, pihen – válaszolta a lány szemlesütve.

– Nagyon féltett téged egész idő alatt, most mégis magadra hagyott? – kérdezte meglepetten az öreg, majd vetett egy gyanakvó pillantást Tomra, aki akarata ellenére is fészkelődni kezdett.

– Kapitány, nem látta Johannt? – tűnt fel közvetlen közelükben egy fiatal férfi.

Shy és Tom bizonytalan pillantást vetett egymásra, majd gyorsan elkapták a tekintetüket. Kétség sem fért hozzá, hogy egyre gondoltak.

– Nem, fiam – rázta meg a fejét Claus. – Lehet, hogy valamelyik zugban lapít, és alszik – fűzte hozzá viccelődve.

– Meglehet – sóhajtotta az alak, majd lemondóan elsétált, hogy tovább kutassa felszívódott társát.

– Kapitány, feljönne egy kicsit? – kiáltott le egy másik matróz neki, mire Claus csak intett Tomnak és Shy-nak, majd magukra hagyta őket.

– Szerinted? – szólalt meg Tom feszülten a köztük beállt több perces csendet megtörve ezzel.

– Fogalmam sincs – felelte Shy fojtottan, és érezte, hogy a szíve hevesen dobogni kezd. – Megnézzem? – pillantott Tomra kérdőn, mire a férfi ijedten összerezzent.

– Isten ments! – kiáltotta rémülten. – Külön megmondta, hogy téged tartsalak távol tőle – fűzte hozzá szemrehányóan, mire Shy bűnbánóan pislogott rá.

– De lehet, hogy valakit bántott – motyogta a lány megszeppenve.

– Tudod, ennek nagyobb a valószínűsége, minthogy mi itt beszélgetünk – sóhajtotta Tom a fejét ingatva. – Nem akarlak elkeseríteni, de Bill vámpír, és azt teszi, amit az ösztönei diktálnak neki – jegyezte meg komoran, majd tekintetét újból a városra fordította, amelyhez vészesen közeledtek.

– Ezzel tisztában vagyok – vágta rá Shy dacosan. – De akkor sem szabadna hagyni, hogy mást bántson – veszekedett Tommal tovább, bár érezte, hogy a férfinek volt igaza.

Mégsem hagyhatta annyiban, hogy teljesen ártatlan emberek haljanak meg az önzőségük miatt, mert már tudta, hogy milyen úgy élni, hogy más ember halála száradt a lelkén. Ha nem is erre gondolt minden percben és látta minden álmában, akkor is ott motoszkált benne, hogy igenis megölt egy embert, és akár mit is tett, ezt a tényt nem tudta megváltoztatni.

– Nem – zárta le a témát Tom határozottan, és Shy abbahagyta az ellenkezést látván, hogy valóban semmi értelme nem lett volna neki.

Ő is újból az egyre közeledő partra szegezte tekintetét, és újból gondolkozni kezdett. Most már nem a múltján, hanem a jövőjén. A jövőjén, amiről még elképzelése sem volt. Végre tiszta lappal indulhatott volna, de mindent mégsem hagyhatott hátra, elvégre ott volt Bill.

Bill, aki biztosan nem engedte volna neki, hogy megfeledkezzen róla. Shy-nak kétsége sem volt afelől hogy a férfi képes lett volna egész Amerikán át üldözni, ha elszökött volna tőle. Ez pedig annyira elborzasztotta, hogy enyhén beleremegett. De ha jobban belegondolt, lehet, hogy a hideg éjszakai szél volt az oka, és nem is a feltételezés.

– Kicsit hűvös van – szólalt meg halkan.

– Szeretnél bemenni? – pillantott rá Tom, majd elengedte a korlátot, és elindult befelé.

– Jó lenne – követte őt a lány. Már majdnem elérték az ajtót, mikor is az kicsapódott, és egy rémült alak tántorgott ki rajta zihálva.

– Segítség! – üvöltötte erőtlenül, majd Tom és Shy felé indult meg. – Kérem, segítsetek – nyögte, miközben alig bírta vonszolni magát.

Amikor a gyér lámpafénybe ért, tökéletesen láthatóvá vált a férfi kinézete. Ruhája és arca véres volt, kezét a nyakára szorította, ahonnan továbbra is szivárgott a vörös folyadék.

Shy halálra rémülten felsikoltott, mikor a sérült egyén tompa puffanással esett a lába elé. Tom sokkosan nézte végig a jelenetet, és már tudta, hogy semmi jó nem sülhet ki az egészből.

– Shy – kapta el a lány karját, aki döbbenten bámulta a minden bizonnyal halott férfit –, muszáj lelépnünk a hajóról! – kiáltotta elszántan. – Hallod? – rázta meg Shy-t, aki csak ekkor tudott rá fókuszálni.

– I-gen – lehelte elhalóan, és megpróbálta visszaküzdeni az eltörni készülő könnyeit a rosszullétével együtt.

Több ember is odasietett hozzájuk, és néhányan elindultak, hogy megkeressék a tett valódi helyszínét, amiről Tom jól sejtette, hogy a raktár lesz. A hajón láthatóan kitört a pánik, és mindenki megfogta az első keze ügyébe kerülő eszközt, amelyet fegyverként lehetett használni, és úgy indultak neki, hogy leszámoljanak az ismeretlen tettessel.

– Bújj el valahol, addig én a többiekkel tartok! – suttogta a lánynak Tom, majd elengedte őt, és felkapott egy fabotot, majd követte a férfiak csoportját, akik elindultak lefelé.

Shy tanácstalanul ácsorgott a fedélzeten, és fogalma sem volt, hogy mit kellene tennie. Bújjon el, bújjon el. De hová?

– Valami vadállat tehette csak ezt – jegyezte meg az egyik férfi elhűlve, miközben a vérnyomok mentén haladva próbálták megtalálni a gyilkost.

– Egy kibaszott nagy medve lehetett – jött egy másik döbbent megjegyzés.

– Ne legyél barom! – korholta meg. – Egy medvét azért észrevettünk volna – tette hozzá gúnyosan.

Az emberek készen álltak arra, hogy bármelyik percben lecsaphatott rájuk valami. Fegyvereiket folyamatosan a magasban tartották, noha kezük remegett a bizonytalanságtól és a félelemtől. Fogalmuk sem volt, hogy mivel álltak szemben, de az áldozat látványából ítélve, valami kegyetlen és veszélyes teremtménnyel.

Tomnak igaza lett, mert a raktár legalsó szintjén lyukadtak ki, pont ott, ahol ők rejtőzködtek, és ahol Billt megkötözte.

– Itt kell lennie a dögnek – suttogta valamelyik matróz határozottan, mire a többi még erősebben markolta a fegyverét.

A sötét helyiség mélyéről nem emberi morgás tört fel, ami megtorpanásra késztette a kis csapatot, majd a tagok zavarral és félelemmel vegyes pillantásokat váltottak egymással.

Tom ereiben még a vér is megfagyott, majd egy pillanatra lehunyta szemét, miközben felemelte a botot.

Hát igazat mondott testvére, mikor megkérte, hogy maradjanak távol tőle, mert veszélyben vannak.

Istenére, nem akarta bántani Billt, de ha választania kellett volna maga és testvére között, saját bőrét mentette volna természetesen.

– Ki megy előre? – jött a tétova kérdés, ami meghökkenést váltott ki a társaságból.

– Én biztos, hogy nem! – vágta rá az egyik szélső alak megrettenve. – Faszom se tudja, mi a szar az! – indokolta meg dohogva, majd a morgás újból hallatszott.

Mindannyian készenléti állapotra kapcsoltak várva, hogy feltűnjön a rettegett alak előttük. A velük szemben lévő sötétség azonban senkit nem adott ki. Féltette fiát, akár egy oltalmazó anya.

– Előre megyek! – indult meg Tom határozottan, de hirtelen megállította az egyik férfi.

– Veszélyes lenne – figyelmeztette őt komoran, mire Tom lefejtette magáról az alak karját.

– Jobban tudom, mint bármelyikünk – felelte sötéten. – A veszély az életem része már jó ideje – tette hozzá magyarázatképp, mikor értetlenkedő arckifejezésekkel találkozott.

– Legyen – egyezett bele végül a matróz, majd arrébb állt, hogy utat nyisson Tomnak az ismeretlen sötétségbe.

Tom nagyot nyelt, majd őrülten kalapáló szívvel elindult.

– Mi a francért nem kapcsolták fel az átkozott villanyt? – dohogta magában, de talán már tudta választ.

A cuppogó hang a lába alatt, és a sikamlós padló azt jelezte, hogy valami kifolyt, és nagyon is jól tudta, hogy mi volt az.

Az izzadság cseppek végigszántottak nyakszirtjét, ahogy egyre beljebb haladt. Átkozottul rázta a hideg, de keze sziklaszilárdan tartotta egyetlen fegyverét, ami akár az életét is menthette.

Persze, kit akart ő hülyíteni?! Teljesen tisztában volt vele, hogy úgysem nyerhetett testvérével szemben. Ha Bill úgy döntött volna, hogy megöli őt, akkor meg is tette volna. Minden kétséget kizáróan.

– Bill? – suttogta kérdőn, de csak a visszhangja válaszolt. Hirtelen megtorpant, mikor beleütközött a lába valamibe, ami meglehetősen puha volt. Egy cuppanás kísérte, mikor is visszahúzta végtagját. Gyomra felfordult, és öklendezni kezdett, mikor orrát megcsapta a szag. A felismerés még ennél is rosszabb volt számára – egy hullának ment neki.

– Édes Istenem – nyögte ki sokkos állapotban, miközben próbálta magában tartani az aznap elfogyasztott ételt, de nem sikerült neki.

A hányást néhány perces bokákolás követte, noha más már nem távozott belőle. Tom végül megtörölte a száját, majd felegyenesedett, és eltávolodott a hullától. Szerencsétlen fickó már nemcsak halott volt, de le is hányta.

– Bill, hol vagy? – szólongatta újból ikrét. – Komoly zűrben vagyunk, ugye tudod? – vonta kérdőre, hátha most már kap választ.

– Húzz innen! – jött a vészjósló felelet, mire Tom önkéntelenül is hátrált pár lépést.

– Hol vagy? Hahó! – hallotta meg a többi ember hangját, és vészesen közeledtek hozzá.

– Bill, el kell hagynunk a hajót – folytatta kétségbeesetten. – Ezek ki akarnak végezni téged – tette hozzá szinte hisztérikusan.

– Mondom, hogy menj innen! – ordította a vámpír fenyegetőn.

Képtelen volt kordában tartani magát, és kivégzett már három embert, noha a szomja mégsem csillapodott. Nem akart egy negyedik áldozatot a testvére személyében.

– Veszélyben vagy! – kiáltotta Tom frusztráltan. Nem értette, hogy Bill miért fogta fel, hogy ő csak segíteni akart neki. Esze ágában sem lett volna megfordulni itt, ha nem lett volna égetően fontos. – Könyörgöm, Bill – szólalt meg újból. – Lehet, hogy már Shy-t is elkapták, most, hogy rájöttek velünk van a gond – fűzte hozzá reménykedve, hogy ez hat majd a vámpírra.

– Shy? – kérdezett vissza Bill elmerengve.

Teljesen el is felejtkezett az egyetlen személyről, akire vigyáznia kellett. Az a törékeny emberi lény, aki bizonyára most reszketett és félt valahol, mert nem tudta megvédeni magát.

– Kérlek, érte tedd meg – szólalt meg Tom habozva.

– Kihez beszélsz, ember? – jelent meg mellette az egyik matróz, majd kezét a vállára helyezte. – Megtaláltuk Johann holttestét – jelentette be komoran. – Ezen kívül egy másik társunkét is – tette hozzá elkeseredetten.

– Én nem találtam egyelőre semmit az egyik testen kívül – jegyezte meg Tom remegő hangon. Remélte, hogy Bill vette a lapot, és megpróbál kijutni onnan.

– Így is elég bátor voltál – biztatta az alak elismerően –, ezért most én jövök – jelentette ki határozottan, majd elindult a feketeségbe, mielőtt Tom megállíthatta volna.

Nem akarta, de hallotta a halálsikolyát a férfinek. Nem akarta, de végighallgatta a haláltusáját. Hiába nem látott semmit, úgy érezte, hogy ez esetben a hangok ezerszer rosszabbak voltak, mintha képkockákként nézte volna végig az egészet.

– Mi történik itt? – rohant oda hozzá a legénység többi tagja, miközben a korom sötétségben próbáltak tájékozódni több-kevesebb sikerrel.

– Ne-nem tudom – felelte Tom zavartan. Fogalma sem volt, hogy mihez kezdjen. Csak azt tudta, hogy ki kellett juttatnia a testvérét onnan bármi áron. – Sajnálom – suttogta bűnbánóan, majd leütötte az egyik férfit, mire a másik odakapta a fejét, hogy mégis mi volt ez a puffanás. – Mi a szart csinálsz? – esett neki Tomnak a saját fegyverével, ami egy fejsze volt.

Tom elugrott a meglendült vágóeszköz elől, de megbotlott a leütött testben, így elterült a padlón ő is. Ekkor sújtott le az alak a fejszével újból, noha maga se látta, hogy pontosan hová. Tom felordított a kezébe nyilalló szinte elviselhetetlen mértékű fájdalomtól.

Könnyek csorogtak végig az arcán, de sikoltása továbbra sem maradt abba. Nem érezte a bal kézfejét, de ami még jobban megrémítette őt az a nedves érzése, ami áradt felőle, és hallható csordogálás. Erőt vett magán, és odanyúlt a sérült végtagjához. Ahogy tapogatózott páni félelemmel ismerte fel, hogy valami hiányzott – mégpedig a kézfeje.

Még jobban üvölteni kezdett, ha az már lehetséges volt, ezzel tökéletes célponttá válva a fejszésnek. Mikor újból lendült a szerszám, hogy most már végleg kioltsa Tom életét, egy árnyék hirtelen megjelent, és kitépte a férfi kezéből azt, majd egy mozdulattal eltörte a nyakát az alaknak, aki egy nyekkenéssel rogyott a padlóra élettelenül.

– A kezem, a kezem – ordította Tom szinte artikulálatlanul, és kis híján áthajlott már zokogásba is a dolog. Bill pontosan látta, hogy szinte lehetetlen volt bármit is tenni az ügy érdekében, így befogta Tom száját, hogy legalább lecsitítsa valamennyire.

– Kelj fel! – parancsolta tőle határozottan. – Ki kell jutnunk innen, hogy kórházba vihessünk, másként elvérzel – okolta meg a kérését, majd megpróbálta felráncigálni testvérét.

Tom teljesen sokkot kapott, és láthatóan nem volt beszámítható állapotban. Bill lekapta magáról fekete pulcsiját, majd rászorította Tom csonka végtagjára, és felsegítette testvérét. Egyik karját áttette a vállán, majd így indultak felfelé.

Bill kivételesen rimánkodott, hogy ne akadjanak újabb ellenfelek az útjukba, hogy Tomot biztonságban kijuttathassa a hajóról. Ahogy haladtak emeletenként, Tom egyre rosszabbul nézett ki. Arca hamuszürkévé váltott, és testét kiverte a víz, miközben remegő ajkakkal továbbra is azt hajtogatta, hogy elvesztette a kezét.

Amint felértek a fedélzetre, még több dühös és rettegő matrózzal találták szembe magukat állig felfegyverkezve és készen arra, hogy végezzenek velük.

Billt nem érdekelte, hogy mit akarnak. Örömmel adta volna magát át nekik, ha tudta volna, hogy Tom és Shy sértetlenül elmehet. Shy-t viszont sehol sem vélte felfedezni a tömegben.

– Mégis mit jelentsen ez, Bill? – lépett elő Claus sötéten. – Nagyon csúnya dolgot műveltél az embereimmel – tette hozzá borúsan.

A vámpír nem látta értelmét, hogy feleljen, helyette továbbra is a hajó különböző pontjait szuggerálta, hátha megpillantja Shy-t valahol.

– Sajnálom, Claus – szólalt meg végül, ezzel időt nyerve magának. – Én sem akartam, hogy így végződjön – sóhajtotta rezignáltan.

Shy rémülten figyelte az eseményeket, és tudta, hogy a két férfit meg fogják ölni, ha nem tesznek valamit sürgősen. Viszont mégiscsak egy hajón voltak a nyílt óceánon, és példának okáért nem tudott úszni, de mikor jobban belegondolt, rájött, hogy még mindig kellemesebb lett volna megfulladni, mint kínzások közepette, vagy ami még rosszabb, megerőszakolás után meghalni.

– Te sem gondolod komolyan, hogy ezek után élve fogtok kikötni? – tette fel a gúnyos kérdést Claus, és Shy látta rajta, hogy nem viccelt.

Perceik lehettek hátra már csak, és Shy érezte, hogy neki kell megmentenie a helyzetet. Ha nem lesz elég bátor, mindannyian meghalnak.

– Muszáj – fújta ki magát, majd elszántan felállt a rejtekéből, és belerúgott az előtte lévő hordóba, ami fémes kongással indult meg a tömeg felé, mire az emberek odakapták a fejüket, és Shy ekkor eredt futásnak a hajó széle felé.

– Bill, ugorj! – üvöltötte a vámpírnak torka szakadtából, miközben levetette saját magát a mélybe, majd hagyta, hogy elnyelje az, talán örökre.

Bill egy percig sem tétovázott ezután. Tommal karjai között odarohant a hajó korláthoz, majd mielőtt elkaphatták volna, leugrott testvérével.

Szerencsére már csak méterek választották el őket a parttól, így sikeresen kiúszott. Miután Tomot lefektette biztonságban, Shy-t kezdte keresni a kihalt parton.

– Shy? – kiáltotta kérdőn, de hangját elnyelte a szél. Az égen egy villám cikázott át, majd dörgés követte azt. – Shy! – próbálkozott még egyszer Bill, majd elindult vissza a vízbe azzal határozott szándékkal, hogy ha kell, egész éjjel keresni fogja Shy-t.

Shy nem akart semmi mást csak lélegezni, de a felszín oly messzinek tűnt számára. Kétségbeesetten kapálózni kezdett, hogy valamelyest közelebb jusson az éltető levegőhöz. Hiába imitálta, amit mások csináltak úszás közben, nem sikerült a felszínre kerülnie.

Meg fog halni.

A felismerés jeges félelemként suhant át gondolatain, és olyan erővel hatottak rá, hogy szinte lebénították végtagjait. De ő nem, ő élni akart. Mindennél jobban is vágyott az életre. Ám rádöbbent, hogy ez nem elég. Ezzel nem fog csodát tenni. Hiába próbált még elkeseredettebben harcolni az óceán ellen, az egyre csak beszippantotta mélységébe.

Mikor már azt hitte, hogy végleg elnyeli a vízrengeteg, egy kéz kapta el csuklóját, majd a felszín felé húzta. Amint felkerült, Shy eszeveszetten kezdte kapkodni a levegőt, mintha először lélegzett volna.

– Nyugodj meg, kiviszlek – suttogta Bill higgadtan, de Shy alig hallotta, annyira csengett a füle.

Miután Bill sikeresen kivonszolta Shy-t is partra, visszatért bátyjához, akinek állapota jól láthatóan romlott. Shy négykézláb a homokba kapaszkodott, miközben remegve szívta be és fújta ki az újabb és újabb korty levegőt, amit vett.

El sem hitte, hogy életben volt. Annyira hihetetlen volt az egész.

– Shy – szólította Bill, mire a lány feltápászkodott nagy nehezen, és remegő léptekkel odabotorkált hozzá. – Figyelj rám – pillantott fel a zilált lányra Bill komoran. – Tomot sürgősen kórházba kell vinni, különben meghal – jelentette be vészjóslóan, és Shy teljesen megrökönyödött. Amint rápillantott a homokban heverő, szürke arcú férfi tudta, hogy Bill igazat mondott. – Neked kell ezt megtenned – folytatta Bill határozottan. – Segítek elvinni egy padhoz, és utána mentőt hívsz hozzá – utasította a lányt, aki bólintott csak. – Bemész vele a kórházba, és holnap estig ott maradsz, amíg érted nem megyek, érted? – vonta kérdőre Shy-t komoran, aki csak hevesen bólogatott.

Bill felállt, majd vállára kapta Tomot és Shy-jal együtt elindultak, hogy keressenek egy megfelelő helyet. Végül egy buszmegállóra esett a választásuk, ahol a fedett hely megvédte őket a kitörni készülő vihartól. Shy bement egy közeli bárba, majd hívta a mentőket, mire visszaért Tomhoz, Bill már sehol sem volt.

Tomot a kerületi kórházba szállították, és azonnal megoperálták. Shy ezalatt kint várakozott, és egyre csak azon tépelődött, hogy miért történt ez. Miért pont Tommal?

– Asszonyom – jött ki az orvos a műtőből, majd egyenesen Shy-hoz ment. – A férje rendben lesz minden bizonnyal – jelentette be, mire Shy megkönnyebbülten felsóhajtott. – A rendőrök szeretnének majd beszélni önnel – tette hozzá hűvösen.

Shy-t végül kikérdezték az esetről. Kénytelen volt előállni egy történettel arról, hogy épp a parton sétáltak, mikor egy baltás őrült rájuk támadt, és menekülniük kellett. A sztori szürreális lett volna, ha nincsenek azon állapotban, amiben voltak.

Shy megtette a feljelentést az ismeretlen elkövető ellen, de tudta, hogy értelmetlen volt az egész, mert ezeket a démonokat nem lehetett csakúgy rács mögé dugni, mint az embereket.

Folyt. Köv.

A/N: Hááát, gondolom, sokkoltalak kicsit titeket! Mondjuk saját magamat is sikerült. Lehet, kicsit elvetettem a sulykot? Nem hiszem. Mindig is csúnyább volt ez a történet, mint amilyennek gondoltátok.

Ez a fejezet eléggé horrorisztikusra sikeredett érzésem szerint. Főleg a rész, mikor Tom egyedül bóklászott a sötétben. Lehet, hogy butaságnak hangzik, de engem a hideg is kirázott, miközben írtam, és szinte remegett a kezem egyes mondatoknál.

Mit gondoltok a történetről? Szerintetek tudok még meglepetést okozni nektek? Vagy most sem sikerült? Véleményeknek nagyon örülnék! ^^

Igazság a múltból by plady

– Aaannyira sajnálom! – mondta elnyújtva a lány, miközben feltápászkodott, és összekapkodta a papírjait, mielőtt a kellemes, nyári szellő elfújta volna őket. – Bár nem szabadott volna ennyire figyelmetlennek lenned – tette hozzá Tomot korholva.

– Semmi gond – válaszolta Tom félvállról, majd leesett neki, hogy a lány mit is mondott. – Hogy én? – kérdezett vissza méltatlankodva. – Már megbocsáss, édes, de te jöttél belém – jegyezte meg lekezelően.

– Tévedsz – rázta meg a fejét a lány hevesen tiltakozva ezzel, miközben aranyszínű fürtjei is ritmusosan mozogtak. – Te nézted annak a szőkének a seggét – vetette oda Tomnak szemrehányón, majd csípőre tette a kezét.

– Az egy dolog – ismerte be Tom bosszankodva –, de te voltál elfoglalva azzal, hogy egy papírt olvasgass – vágott vissza rögvest.

– Ezért máris az én hibám lenne az ütközés? – vonta fel a szemöldökét gúnyosan.

– Természetesen – vágta rá Tom határozottan. – De, ha szeretnél, kárpótolhatsz, amiért tönkrement az új mobilom – vigyorgott rá sokatmondóan, mire a lány ciccegni kezdett.

– Haver, te aztán el vagy tájolva rendesen! – mosolygott az ismeretlen lány lenézően. – Remélem, nem azt várod, hogy most rögtön kiugrok a bugyimból és lapdance-t lejtek neked – fűzte hozzá szarkasztikusan.

– Azt csak a kávé utánra terveztem – vigyorgott rá Tom elégedetten, mire a lány elnevette magát. A hangja annyira trillázó és kellemes volt, hogy Tom teljesen beleborzongott.

–        Tessék – nyomott a kezébe a lány öt eurót –, ebből megveheted a kávédat, de a táncosnőre nem biztos, hogy futja. További szép napot, amigo! – intett neki sietve, majd tovalibbent otthagyva a döbbent gitárost, aki a zsebébe gyűrve az öt euróst, a lány nyomába eredt, és kellő távolsággal követte őt. Nem hitte el, hogy ezt teszi, hogy tényleg követ valakit, csak, mert úgy érzi, hogy valahonnan ismeri Őt. Mégis az ő lába mozog, és az ő léptei lesznek egyre halkabbak és halkabbak, ergo nem nézett túl sok sci-fit és nem történt asztrálkivetítés, hogy valami bizarr gonosz ellen harcoljon. De ez akkor is bizarr volt. Követni egy lányt, csak azért mert ismerős neki. Az istenért is, hiszen ő Tom Kaulitz, több száz lány lehet ismerős neki, plusz mínusz az a pár… aki személyesen is megfordult az ágyába. Akkor meg miért csinálja ezt? Mert viccből nem,az biztos. Gondolatmenetéből az zökkentette ki, hogy eltűnt előle a lány. Hiába kapkodta a fejét, nem látta sehol.

–        Ilyen nincs – dohogott magában, majd hátraarcot vágott és kis híján szívrohamot kapott.

–        Szervusz Tom – mosolygott rá kedvesen, régi ismerősként a lány.

–        Alisha – ejtette ki ajkán Tom a nevet, amit már oly rég óta nem. De miért most? Miért itt bukkant fel a lány, a semmiből, csak úgy, a múltból… a fájó múltból. A lány csak szélesebben elvigyorodott a neve hallatán, és végigmérte a srácot. Mikor végzett, ajkába harapott és kislányosan Tomra tekintett, igazán tetszett neki, amit látott.

– Mit keresel itt?  Már nem volt több ember Angliában, akinek széttehetted volna a lábad? Vagy túl keveset fizettek?

- Ami azt illeti nem – gondolkodott el a lány maga elé meredve-, na és te? Melyik rajongódat csináltad fel mostanában?

-  Undorító vagy… – húzta el a száját Tom, majd arca elfintorodott, mintha valami hirtelen nagyon büdös lett volna. Erre a lány jóízűen felnevetett, sőt több volt, mint jóízű. Eszelős kacajra fakadt, és cseppet sem zavartatta magát.

-  Mióta lettél ilyen válogatós? – vonta fel a szemöldökét – most valld be, hogy nem tetszem? – Azzal megpördült, majd égkék szemeit Tom barna íriszébe fúrta, és élvezettel nézte, ahogy a fiú nagyokat nyelve végignéz rajta.

-  Semmit nem változtál – rántotta magához Tom, és olyan közel húzta magához amennyire csak tudta, a lány feje búbja, arany fürtjei épp, csak súrolták állát, törékenynek tűnt, gyermekien ártatlannak. Illatát, édes émelyítő illatát mélyen magába szívta, majd lehajolt a lányhoz, és ajkával súrolta annak vállát – hiányoztál…

-  Oh, nem Tom –tolta el magától nevetve a lány – én nem leszek az ágyasod!

-  Hát persze, hogy nem – lépett el mellőle Tom immáron ébren – elvégre mikor az voltál, se voltam elég jó!

-  Kedvelem a változatosságot – mosolyodott el negédesen, és kihívóan nézett a srácra.

-  Mit keresel a városban?

-  Hiányzott a sör meg a virsli – rántotta meg a vállát Alisha, mire Tom, tekintetét az égre emelte. A vele szemben álló lány volt élete igazi, nagy szerelme. Legalábbis azt hitte, addig a pillanatig, amíg rá nem jött, hogy Alisha megcsalta őt. Darabokra tőrt a szíve, úgy érezte, soha többet nem fog már talpra állni, és attól a pillanattól foga elhatározta, hogy soha többet nem fog megbízni egyetlen egy nőben sem. Kihasználja majd őket, ahogy őt is kihasználták. És így is tett. Mind a mai napig, nem állapodott meg senki mellett, de nem is lett volna értelme. Hiszen mindennap megkaphatott bárkit, akit csak akart. De most, hogy itt áll vele szemben ez a nő, aki időközben igencsak megváltozott, úgy érezte, eddigi életvitelének semmi de semmi értelme.

-   Na és te? – vonta fel a szemöldökét Alisha – azt hittem most is a világot járod, és csak a mának élsz. Vagy már leváltottad a mottódat?

-  Ha azért jöttél, hogy megkeserítsd az életem, közlöm, hogy már megtettem magammal, szóval semmi dolgod itt…

-  Szegény Tom… nem tudta feldolgozni, hogy egy ilyen széplány itt hagyta? – Nyalta meg az ajkát Alisha, és Tom kezdett dühbe jönni, ez a csaj direkt szórakozik itt vele?

-   Mindenesetre örülök, hogy újra láttalak – erőltetett magára egy mosolyt – de remélem, többet nem futunk össze – azzal kezet csókolt a lánynak – ugye megérted?

Választ sem várva hátraarcot vágott és amilyen gyorsan csak tudott elindult.

-   Még úgyis összefutunk Tom – kiáltott utána a lány, és elindult utána. Tom nem válaszolt azonnal.

-   Nem hinném – állt meg egy percre a fiú, de nem nézett hátra. – Túl nagy ez a város, és mivel nem tudom, hol laksz jelenleg…

-   Tényleg? – vonta fel a szemöldökét a lány és két úja közé csippentette a Tom kezében lévő pénzt és meglengette azt Tom szeme előtt. A papíron fekete tintával írt cím volt.

-   Mintha szükségem lenne a pénzedre, vagy a címedre – azzal nekilökte a nőt a falnak, akinek a feje koppant a ház téglaberakásos oldalába, de úgy tűnt ez Tomot a legkevésbé sem érdekli – na idefigyelj cica, és jól vésd az eszedbe, mert nem mondom el még egyszer!  Nem érdekel, miért jöttél, nem érdekel a pénzed se az, hogy megint milyen mocskos kis terv állt össze a fejedbe!  De engem hagyj ki belőle, mert igazán rám jár mostanában a rúd!

- Hát akkor teszek még egy kicsit rá, jó? – Lökte el magától a srácot. – Csak visszakapod azt, amit nekem adtál…

-  Ha az emlékezetem nem csal, akkor te voltál az, aki megcsalt Alisha!

-   Hát persze Tom… hát persze – mosolyodott el fanyarul az említett és felsóhajtott, majd egész egyszerűen fogta magát és magára hagyta a kérdő tekintetű Tomot, és elsétált. Tom nem ment utána. Nem értette mit jelent ez. De jelenleg nem is akarta megtudni. Csak be akart ülni a kocsijába és haza hajtani, hogy otthon mindent szépen elmondjon Billnek… csak remélni tudta, hogy öccse meg tudja nyugtatni, mert ha nem… nos még a mai nap felkeresi Alishat, és abban nem lesz köszönet. Gépiesen mozgott, megszokásból vezetett, egymás után rótta az utcákat kocsijával és mire észbekapott, már leállította a motort és maga elé meredve süppedt bele a kocsi ülésébe. Még mindig a lány arckifejezése lebegett a szem előtt. Hiszen Alisha csalta meg őt, nem pedig Tom. Minden rendben volt. Már meg akarta kérni a kezét, aztán… valahogy minden szétcsúszott és nap-nap után él. Mikor elment a lány, végleg megszakadt valami benne, soha többet nem tudott megbízni a nőkben, és megfogadta, hogy amennyire csak tudja, kihasználja őket. És így is tett. Felsóhajtott majd az órára nézett. Későre járt, ideje lesz összekapnia magát, ha épkézláb mondatokat akar Billel közölni. Átsétált az udvaron, majd lenyomta a kilincset. A ház fényben úszott így nagyon jól tudta, hogy testvére otthon lesz. Már nagyjából összeállt a beszéde, amelyben ismerteti Billel a helyzetet, de nem volt benne biztos, hogy képes lenne még egyszer feleleveníteni mennyire rideg volt vele élete nagy szerelme. Már ha tényleg létezik szerelem ezen a világon. Aztán lenyomta a kilincset és egy hatalmas sóhaj kíséretében belépett a házba. Bill a nappaliba volt, és a tévét kapcsolgatta, előtte egy halom chips és kóla.

-  Szia – pillantott fel rá Bill a kanapéról és tovább kapcsolt – milyen napod volt?

-  Alisha a városban van… – Nem volt ereje bármit is mondani. Csupán ennyire futotta majd összeroskadva lehuppant egy fotelbe, és fejét kezébe temette.

- Úgy nézem, találkoztál is vele – szólt némi hallgatás után Bill – mondott valamit?

-  Kellett volna valamit mondania? – Nézett rá kétkedve Tom és kezdett neki nagyon furcsává válni ez a dolog.

-  Nem – vágta rá szinte azonnal Bill, majd tovább kapcsolgatott a kezében lévő távirányítóval – neki az a dolga, hogy hallgasson…

-  Hallgasson? Mégis miről beszélsz? – Hüledezett Tom. Nem értette, mi folyik itt – mégis mi ez az egész?

-  A te érdekedbe tettük Tom…

A srác nem válaszolt. Zavart arckifejezéssel merült el Bill rideg tekintetében. Testvére hangneme lekezelő volt, szinte már sértő, arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni, arca egyetlen semmitmondó maszkká vált.

- Mi ez az egész Bill? – szótagolta rövid hallgatás után Tom. Válaszokat akart, méghozzá sürgősen. – Mi közöd van neked az exemhez?

- Az a liba nem érdemelt meg téged Tom… nem hagyhattam, nem hagyhattuk, hogy elvedd feleségül, és tönkre tedd azt, ami még rád. Ránk várhat! Meg kellett akadályoznom, bármibe is kerül! – Meredt maga elé, ajkai ördögi vigyorra húzódtak, hangjából megvetés áradt.

- Mit csináltál?! – Üvöltött magán kívül Tom

- Megfenyegettem a lányt, Tom! Ha nem takarodott volna el a városból, súlyos információkat tártam volna eléd a családjáról…

- A családja halott! – Kiabált még mindig, bár kezdte úgy érezni, ennek igazán semmi értelme. Ez csakis egy vicc lehet. De még soha se látta így testvérét. Ez a Bill teljesen ismeretlen volt neki, és nem is akarta megismerni ezt az oldalát testvérének.  Bill gúnyosan felnevetett, és szánakozva nézett bátyjára.

- Te komolyan elhitted neki ezt a kis mesét? Mond te tényleg ennyire idióta vagy!? Szegény kislány megérkezik Angliából, akinek a szülei egy autóbalesetben meghaltak, és egyből egy sztár karjai között köt ki… Alisha anyja egy prosti, az apja egy alkoholista kidobó abba a klubban ahol az anyja is dolgozik. Csak azért hálózott be téged, hogy aztán a te nyakadon éljen, és elvágjon a világsikertől!  Kezdetben örültem, hogy boldog vagy, úgy gondoltam ez is csak egy kis futó kaland lesz részedről. De nem így lett. Teltek a hetek, a hónapok, sőt az évek. Te pedig még mindig mellette voltál. Próbákról késtől, nem jelentél meg időben a díjátadókon, és néha még a zenénél is fontosabbnak tartottad őt. Aztán hazajöttél csillogó kiskutya szemekkel és bejeltetted, hogy meg fogod kérni a kezét. Teljesen elvakultál. Tudtam, hogy nem tudsz leállni, mert amit a fejedbe veszel azt meg is, valósítod! Beszéltem Daviddel, aki egyet értett velem. Nyomozgatni kezdtük, és kiderült az igazság. Aztán beszéltem Alisha-val. Látnod kellett volna, mennyire megrémült mikor mondtam, hogy tudom ki is ő valójában. Szó nélkül belement, hogy eljátssza, hogy megcsalt téged. Még könyörögnöm sem kellett Tom… egy szóra belement, és elment. Először bántott a dolog, láttam, hogy szenvedsz. De tudtam, hogy nem lesz ez mindig így, és bárkit megkaphatsz majd… és lássuk be, ez így is lett – ért a mese végére Bill, majd megfogta bátyja vállát és a szemébe nézett – de ezt csak a te érdekedbe tettem Tom.

Nem hitte el, hogy ez vele történik. Nem akart hinni a fülének. Nem, nem nem! Ez lehetetlen. Nem tenne vele ilyet a testvére. Az ikertestvére! Az, akivel minden titkát megosztotta, aki úgy ismeri Őt, mint senki más. Akivel annyit gyakoroltak, akivel annyit küzdöttek, hogy sikeresek legyenek. Akiért bárkit megtett volna. Fontosabb volt neki bárminél. Bárkinél. Hiszen az ő vére csörgedezik az ereiben, és mikor ránéz, olyan mintha tükörbe nézne. Egyszerre gondolkodnak, egyre gondolnak. Egyszerre lélegeznek, és együtt fújják ki a levegőt. Most mégis, annyira idegennek és távolinak érezte magától ezt az embert. Undorodott tőle, és azt kívánta bár soha ne lett volna a testvére, bár soha ne ismerte volna meg. Már a gondolattól is kirázta a hideg, hogy ez az ember, ez a féreg, ez az álnok kígyó a testvére. Szemeibe könnyek gyűltek, arcizma megfeszült, düh árasztotta el minden porcikáját, kezei ökölbe szorultak, és nagy erőfeszítésbe tellett, hogy ne köpje szembe saját testvérét.

-  Most persze dühös vagy- folytatta cseverésző hangnemben Bill és hátat fordítva Tomnak a konyhába igyekezett.

-   Dühös? – suttogta maga elé Tom – DÜHÖS??? – Azzal a lendülettel megfogta Billt a pólójánál fogva és visszarántotta, majd az ágynak lökte, és bár próbálta türtőztetni magát ott ütötte Billt ahol csak érte, és amilyen erősen csak tudta, közben pedig válogatott szitokszó gyűjteményével kápráztatta el testvérét, aki hiába is próbálkozott volna nem tudott, volna visszatámadni. Még az sem zökkentette ki a csépelésből, amikor ajtócsapódást hallott, majd két erős kéz próbálta meg lerángatni testvéréről.

-  Állj már le Tom – nyugtatta dühösen az épp akkor érkező Georg. David és Gustav volt az, akik lefogták. Beleteltet pár percbe mire felfogta, hogy mit is tett, és cseppet sem bánta. Érezte, hogy amint úgy tett mintha lenyugodna lazult a szorítás a kezén, és ezt kihasználva, kicsavarta kezét, majd amilyen erővel csak tudta Davidnek ugrott, aki azonnal a földre terült. Pár jól irányzott ütés után, megragadta az inggallérjánál fogva és a képébe suttogott:

-   Azt hitted, hogy te megúszod? Ha? – rántotta meg, majd David feje hangos koppanással ért földet – komolyan azt gondoltad, hogy soha többet nem derül ki, hogy mit szervezkedtetek a hátam mögött Billel, hogy likvidáljátok mellőlem Alishat?

-  Tom –nyögte David fájdalmasan – meg kell értened…

-   Nem! – Kiáltott fel a srác- neked kell megértened valamit, méghozzá sürgősen. Mégpedig azt – suttogta vészjóslóan – hogy soha de soha többet nem adok rá alkalmat, hogy bele avatkozz az életembe! Megértetted?!

-  Tom –szólt szelídebben David, de Tomot semmi sem hatotta meg.

-  Nem érsz meg ennyit… – állt fel Davidről –ahogy te sem öcsikém! Most én veszem a kezembe az életem, jó? És teszek nektek egy hatalmas szívességet és kilépek! Bizony ám öcsi –nézett testvére elképedt arcára, ami több helyen feldagadt és vérzett – keresnetek kell egy új gitárost… persze csak a saját érdeketekbe! – Azzal az ajtó felé vette az irányt, de még visszanézett a még mindig földön fekvő menedzserére – hétfőre kérem a papírokat, amivel végleg kiléphetek ebből az egész idegtépő tökéletes, sztárvilágból!

-  De Tom – hülledt el Georg és Gustav egyszerre akik semmit nem értettek az egészből – mi ez az egész?

-  Majd Bill és David elmeséli… ők úgyis jobban tudják a részleteket – azzal kilépett a ház ajtaján, és a kocsija felé igyekezett, közben a zsebébe kotorászott a pénz után, amit Alisha adott oda neki, rajta a címével. Hálát adott az égnek, amiért a cím nem volt messze, kocsival mindössze öt perc, vagy még annyi, se ha figyelembe veszi a benne tomboló ideget, ami minden bizonnyal arra készteti majd, hogy igencsak a gázpedálra taposson.

Pillanatok alatt odaért. Szép, barátságos, rendezett környék volt, egy sor újonnan épített lakóparkkal körös-körül. Eszeveszett tempóba ugrott ki a kocsiból és indult el a címen megjelent épület felé, ahol épp egy lány sietett kifele, kezében bőrönddel, kisírt szemekkel.

-  Alisha, várj! – kiáltott utána Tom és odaszaladt a lányhoz, akit igencsak meglepett a fiú felbukkanása.

-  Mit keresel itt Tom? – Nézett rá szipogva.

-   Te adtad, meg a címed emlékszel? – nézett végig a lányon és megakadt a szeme a bőröndön – elutazol?

-  Az első repülővel… és kérlek, bocsásd meg a viselkedésem, azt hiszem, elragadtattam magam, semmi értelme nem volt az egésznek!

-  De igen, igen is volt! – Lépett közelebb Tom a lányhoz – én volta ma barom…

-  Te? De hiszen én voltam az, aki megcsalt…

-  Már nem kell tovább színészkedned – rázta meg a fejét Tom – mindent tudok, rólad, Billről és a mocskos kis tervéről, és azt kell, mondjam, hogy undorodom a saját testvéremtől, és mindennél jobban szeretlek, és nem érdekel a múltat, vagy az, hogy honnan jössz! Most itt vagy és ez a lényeg, semmi más, mindennél jobban szeretlek Alisha, és azt akarom, hogy még idén a feleségem légy!

Csend. A lány kétkedve méregette a srácot, de azért egy apró mosoly megjelent arcán, majd elkomorodott.

-  Tényleg nem érdekel, hogy honnan jövök?

-  Csak az, hogy most maradj itt velem! – Sóhajtott Tom és megfogta a lány kezét – csak az, hogy mindig itt légy velem! Mert többet nem engedlek el…

A lány elvigyorodott majd Tom karjaiba vette magát, aki olyan szorosan ölelte amennyire az még a lánynak nem fájt, és olyan mélyen szívta magába a lány émelyítő illatát, amennyire csak tudta.

- Ugye velem maradsz? – suttogta Tom a lány hajába, majd egy csókot nyomott arra.

- Szeretnéd? – Tudakolta játékosan, bár Tom kivélte hallani a lány hangjából,hogy ő sem akarja egyhamar elengedni Őt.

- Mindennél jobban… – nézett szerelme szemébe, majd lehajolt, hogy egy puha csókot leheljen annak mézédes ajkaira – szeretlek – mondta a csók után.

- Tudom – rántotta meg a lány a vállát.

- És még mindig egoista vagy – nevetett Tom, mire Alisha durcázni kezdett.

- Hékás – mosolygott incselkedően a lány és a kapu felé hátrált – ha fel akarsz jönni, nálam van a kulcs…

- Úgysem tudnál ellenállni nekem… – harapdálta az alsó ajkát Tom, de azért a lány után lépett és a derekánál fogva magához húzta – elvégre túl sokat voltunk távol egymástól…

- Ühüm – hümmögte a lány Tom ajkát szuggerálva – és, úgy érezed minden elvesztegetett pillanatot be kéne pótolnunk, igaz? – Suttogta immáron alig pár milliméterre Tom ajkaitól.

- Ahogy mondod – tűrt egy kósza hajtincset a lány füle mögé, majd gyengéden megfogta Alisha állát és közelebb húzva gyengéd csókot lehelt ajkaira. Most már nem számított semmi. Most már minden rendben volt. Nem létezhetett az a titok, ami az ő boldogságát, most tönkretenné. Mert minden a helyén volt… legalábbis majdnem minden. Tudta, hogy Billel úgyis ki fognak békülni, de a Tokio Hotelből akkor is ki fog lépni. Ha nem is örökre, de szüksége van egy kis időre, át kell gondolnia a dolgokat, legfőképp azt, hogy tud-e újra bízni a testvérében. De most nem akart ezzel foglalkozni. Mert most boldog volt, és ezt az érzést ameddig Alisha mellette van, és miért ne lenne mellette mindig? Nos, addig ezt az érzést, soha senki nem veheti el tőle, míg világ a világ…

Vége

Megjegyzés: Köszönöm plady-nak ezt az izgalmas történetet! Ha nektek is tetszett, akkor írjatok róla véleményt plady-nak, hogy örüljön!

A történet változtatás nélkül került fel az oldalra.

Szerepcsere egyetlen percre by Chidory

– Aaannyira sajnálom! – mondta elnyújtva a lány, miközben feltápászkodott, és összekapkodta a papírjait, mielőtt a kellemes, nyári szellő elfújta volna őket. – Bár nem szabadott volna ennyire figyelmetlennek lenned – tette hozzá Tomot korholva.

– Semmi gond – válaszolta Tom félvállról, majd leesett neki, hogy a lány mit is mondott. – Hogy én? – kérdezett vissza méltatlankodva. – Már megbocsáss, édes, de te jöttél belém – jegyezte meg lekezelően.

– Tévedsz – rázta meg a fejét a lány hevesen tiltakozva ezzel, miközben aranyszínű fürtjei is ritmusosan mozogtak. – Te nézted annak a szőkének a seggét – vetette oda Tomnak szemrehányón, majd csípőre tette a kezét.

– Az egy dolog – ismerte be Tom bosszankodva –, de te voltál elfoglalva azzal, hogy egy papírt olvasgass – vágott vissza rögvest.

– Ezért máris az én hibám lenne az ütközés? – vonta fel a szemöldökét gúnyosan.

– Természetesen – vágta rá Tom határozottan. – De, ha szeretnél, kárpótolhatsz, amiért tönkrement az új mobilom – vigyorgott rá sokatmondóan, mire a lány ciccegni kezdett.

– Haver, te aztán el vagy tájolva rendesen! – mosolygott az ismeretlen lány lenézően. – Remélem, nem azt várod, hogy most rögtön kiugrok a bugyimból és lapdance-t lejtek neked – fűzte hozzá szarkasztikusan.

– Azt csak a kávé utánra terveztem – vigyorgott rá Tom elégedetten, mire a lány elnevette magát. A hangja annyira trillázó és kellemes volt, hogy Tom teljesen beleborzongott.

– Tessék – nyomott a kezébe a lány öt eurót –, ebből megveheted a kávédat, de a táncosnőre nem biztos, hogy futja. További szép napot, amigo! – intett neki sietve, majd tovalibbent otthagyva a döbbent gitárost, aki a zsebébe gyűrve az öt euróst, a lány nyomába eredt, és kellő távolsággal követte őt.

- Meddig fogsz még követni? – nézett hátra

- Ameddig akarlak – gondolkodott el – Tengernyi időm van, csak a mobilom miatt nem látom – nézte a lányt

- Ne rajtam hajtsd be a pénzt, tudod, én nem vagyok multimilliomos, mint te! – vetette a szemére

- Valaki morcos kislány – hajolt hozzám közelebb – Kiengesztelhetsz egy vacsorával, hogyha gondolod, Zoe Müller – húzódott a szája gúnyos mosolyra

- Na mi az, a memóriád még a helyén van? – nevetett– Azt hittem nem fog olyan jól az agyad, hogy megnevezd a felsős osztálytársad nevét. Vagy ez csak azért van, mert Billt szerettem, és nem téged? – kérdezte gúnyosan – 1-0! – fordult vissza, és tovább indult

Tom volt a nőcsábász, Bill pedig az érzékeny. Ami az egyiknek kellett, az a másiknak is. Noha a lány mindig is Tomot szerette jobban, sosem vallotta be neki. És akkor belátta, jól tette, hogy Billt választotta akkoriban. Tom már akkor is a nőcsábász fajta volt, ami neki, mint körülbelül az összes többi lánynak, nagyon is bejött. Tomnak még ki kell élnie magát, de hogy vele nem fogja, az is biztos

Tom mosolyogva nézett a lány után. Végre egy kihívás – gondolta magában, majd tovább követte őt. Meg kell szereznie egy éjszakára, a becsülete múlik rajta. Ő volt az egyetlen lány, akire talán máshogy nézett volna akkor, de most már ő is egy hal a tengerből, akit kifog, és utána el is dobja magától.

- Megjöttem – léptett be Zoe a lakásba

Sóhajtva tette le a táskám a polcra. Egyedül él, mióta a szülei és a húga meghaltak egy autóbalesetben, amikor nyolcadikos volt. Aznap nyáron látta utoljára a fiúkat, mivel elköltözött Amerikába a nagyszüleihez. Bement a szobájába és meglepetten vett észre valamit, illetve valakit.

- Mit keresel itt? – szisszent fel

- Téged – mosolygott vissza rá gúnyosan

Mogyoróbarna szemei az ő egyszerű barna szemeimet vizslatták. Ki akart olvasni belőle valamit, csak hogy nem sikerült neki. Levette róla a szemeit. Már meg sem lepődik rajta… Igaz, hogy csak egy perce váltak el, de ő már is feltűnik a lakásában. Mindig is ilyen volt. Amit akart, azt megkapta.

- Nem tudod mióta vártam már erre – ölelt meg

- Nem fogsz megkapni, soha – dacoskodott a lány

- A régi, makacs Zoe – mosolyodott el

A következő pillanatban Tom ajkai a lányéra tapadtak. Én is már rég vártam erre – sóhajtott fel magamban. Egyből visszacsókolt, noha tudta, hogy életem legrosszabb döntését hozta meg abban a pillanatban. De az ember nem tehet semmit, ha az csókolja meg, akit ő is akar. Csak egy játék lesz neki, utána le is lép- gondolta magában De valahol ő is szeretné, hogy megtörténjen.

Tom ajkait lassan levette a lányéról, és most a nyakát vette célpontjául. Jól esett Zoe-nak a csókja. Beismerem, mindig is ezt akartam, de így, hogy csak egy játékszere legyek… Meg kellett volna fontolnom a helyzetet… – gondolta

Reggel egy kicsit fáradtan kelt. Mikor észhez tért, észrevette, hogy két kéz öleli magához. Szuszogást hallott maga mellől, majd magam mellé nézett. Tom aludt mellette, teljes nyugodtsággal. Felült az ágyban, és körülnézett. A ruháik szanaszét voltak a padlón. Ha visszagondolt az éjszakára, tényleg nagyon hevesek voltak mind a ketten.

Kimászott az ágyból, és magára kapkodott pár ruhát. Kiment a konyhába, és csinált magának egy teát. Nem szerette soha a kávét, nem is ivott annyit belőle. A tea őt kellőképpen felkeltette. Leült az asztalhoz és várt, amikor csöngettek.

- Megyek – kelt fel – Bill? – nyitotta ki az ajtót

- Szia – mosolygott rá

Megdöbbenve figyelt. Bill előtte állt, egy csokor virággal a kezében, az ikertestvére pedig bent alszik a szobájában

- Szia Bill, kerülj beljebb – engedte be mosolyogva

- Ez a tied – adta oda neki a virágokat – Tudom, hogy szereted a rózsát, ezért hát vettem neked egy csokorral – mondta kicsit zavartan

- Köszönöm, gyönyörűek – tette őket vázába – Kérsz inni valamit? – nézett rá vissza

A következő pillanatban Bill megcsókolta, ő pedig csodálkozva bámult maga elé.

- Te meg mit keresel itt? – jött ki Tom a szobából

- Ezt én is kérdezhetném – fordult felé Bill

Az ikrek gyűlölködve nézték egymást. Akkor Tom meglátta a csókot? – kérdezte magától Zoe. Gyorsan rápillantott, de arcán már egy gúnyos mosolyt látott.

- Megszereztem magamnak Zoe-t – nevetett – Még hozzá előtted drága öcsikém. – fölényeskedett

- Te barom! – indult felé Bill fenyegetően

- Ugyan már, te vagy a nyugodtság jelképe – nevetett Tom – Úgysem ütnél meg

Tom ez egyszer tévedett. Bill nekiesett, és ő sem hagyta magát. Ott ütötték a másikat, ahol érték.

- Elég! – állt be közéjük a lány remegve

A sírás határán állt. A fiúk az ellenkező irányba néztek. Mind a kettő arcán volt pár sérülés, amit egymásnak okoztak.

- Mi van veletek? – kérdezte – Ti sosem voltatok ilyenek! Veszekedtetek, de soha nem ennyire!

- Miattad van – mondták ki egyszerre

Ledermedve nézett hol Tomra, hol Billre. Miatta van az egész?

- Szeretlek téged, Zoe! Mindig is szerettelek! – tört ki Bill – Tomnak csak ennyire kellettél, hát nem érted?! – kérdezte kétségbeesetten

- Fogd be, és ha nem így van?! – förmedt fel Tom is – Olyat érzek vele, amit eddig még nem!

- Mert őt nem kaptad meg elsőnek! – mordult fel Bill

- Elég legyen! – üvöltött fel – Menjetek el!

- De Zoe – kezdett bele Bill

- Tűnés! – nézett rájuk bosszúsan

Bill és Tom szomorúan rá pillantottak, majd halkan kimentek a házból. Zoe bement a szobájába, és az ágyára dőlt. Miattam ilyenek… csak is miattam – gondolta. Könnyezni kezdett, majd sírás lett a vége. Nem kellett volna hazajönnöm, akkor most nem lenne baj velük… – morfondírozott. Álomba sírta magát, és próbált arra gondolni, hogy nem így lesz. Nem mehetnek szét miatta…

De nem így lett. A következő hétben minden főcikk az újságokban és TV show arról szólt, hogy feloszlott a Tokio Hotel. Senki sem értette a dolgot, mindenki másra tippelt. Csakhogy senki nem tudta tökéletesen eltalálni a valódi okot, hogy egy lány miatt van. Tippeltek drogügyekre is, vagy sikkasztásra, amin felháborodtak a fiúk.

Éppen a TV-t kapcsolgatta, amikor egy riporthoz tévedett. Bill Kaulitz mesélt a bandáról, a címe: Bill bandájának bukása.

- Ez sohasem csak az én bandám volt. Mindig mindent Tommal kezdtem el, és fejeztem be, ahogy most is. Együtt döntöttük el, de egy eléggé heves vitánál mondtuk ki a végét

- És hol van most ő? – kérdezte a riporternő

- Valahol a repülőtéren lehet – morfondírozott el

- A repülőtéren? – kérdezte együtt csodálkozva a riporterrel

- El akarja hagyni Berlint, sőt egész Németországot. Elutazik egy időre, egy kis zugba, ahol újragondolhatja az életét.

Itt elege lett, és kikapcsolta a TV-t. Nem veszthetem el, most már nem! – határozta el. Magára kapkodtam pár ruhát. Jól tudta, hogy hova akar repülni, hiszen a legjobb barátja volt. Meg kell tudnia mindent rólam, így nem engedhetem el! Szeretem őt, és ezt meg kell tudnia! – mondta magának. Lefutott a ház elé, és azonnal taxit keresett. A nagy esőzések miatt viszont dugó lett, és ahogy egy kocsi elszáguldott mellette, lefröcskölte.

- Remek! – bosszankodott

De neki most fontosabb célja van! A szellő hideg volt, a vizes ruhát pedig rá szárította. Végül megállt neki egy taxi, az utca másik oldalán. Sietve rohant át, és ekkor viszont eszeveszett dudálást hallott. Riadtan nézett magam mellé, de már késő volt.

Tom a reptéren állt és a táblákat figyelte. Nem akarta, hogy felismerjék, és megtudják, hova ment, így normális ruhába érkezett, a tőle megszokottól eltérően. A menetrendeket nézte, mikor megszólalt a mobilja. A kijelzőn Bill neve villogott. Már pár napja nem beszéltek, de még is érezte, hogy baj lehet, ha nem veszi fel.

- Halló? – szólt bele

- Zoe kórházban van! – mondta testvére kiborulva

Bill bármennyit is beszélt hozzá, Tom nem reagált. Máshol volt.  Egy helyen, ami mindenkitől el van zárva. Még mindig ott állt a reptéren, de már közel sem a menetrendet nézte. Maga elé meredt. Zoe-t elütötték. Ez nem kéne, hogy foglalkoztassa, szíve még is ezerszer gyorsabban vert a hír hallatán.

- Melyikben van? – kérdezte gyorsan

- A körzetiben, de –

Tom letette a telefont, és rohanni kezdett. Gyorsan leintett egy taxit, és hadarva mondta el a címet. Csak arra gondolt, hogy mi lehet a lánnyal. Vajon él még? Vagy mi lesz, hogyha bemegy és már csak a lány holttestét láthatja? Egyáltalán miért fél ennyire? Ő sosem érzett így senki iránt, ez a lány még is felbolygatja az érzelmeit. És egyáltalán mi lehetett az a „de” a beszélgetés végén? Mit akarhatott neki mondani Bill?

- Megjöttünk – mondta a vezető

Tom valamennyit a kezébe adott, és berohant. Egyből a recepcióshoz szaladt.

- Hol találom Zoe Müller-t? – kérdezte hadarva

- Akit most hoztak be baleset miatt? – kérdezett vissza

- Igen, őt – bólogatott

- Most éppen műtik. Az állapota sajnos kritikus – nézett fel a férfire

Amikor a nő rájött, hogy ki is áll vele szemben, Tom már egyből a műtőknél ült, és várt. Közben Bill is megérkezett.

- Gyors voltál – jegezte meg halkan

- Ugye nem hal meg? – kérdezte remegve

Tom torkát könnyek mardosták, Bill pedig teljes ámulatba esett. Soha nem látta még ilyennek a testvérét az életben. És hogy egy lány miatt aggódjon? Ezt teljességgel kizártnak tekintette. Ekkor viszont a műtősök jöttek ki. Tom egyből felpattant az orvos láttán.

- Meghalt – mondta ki az orvos a szavakat

Tom és Bill teljesen leblokkoltak. Pár másodperc néma csend után viszont egy öregnő elkezdett sírni mellettük.

- Sajnálom, Mrs. Schwarz – mondta az orvos halkan

A fiúk felsóhajtottak, noha tudták, hogy ez nem helyes. Egy nő férje meghalt, ők pedig boldogok, hogy nem Zoe halt meg. Bill testvére láttán ideges lett.

- Miért kell neked pont ő? – förmedt fel

- Bill, ez egy kórház – csitította testvérét

- Miért pont Zoe kell neked?! Miért nem jó a világ másik ezer lánya? Miért azt kell elvenned, akit szeretek? – kérdezte gyűlölködve

Tom teljesen megrémült testvérének ezen énjét látva. Bill sosem volt ilyen, még kiskorában is engedte, hogy osztozzanak valamin, vagy ami az övé, az legyen Tomé. Ma viszont teljesen kiakadt egy lány miatt.

- Szerepet cseréltünk, tesó – mosolygott gúnyosan – Most én érzek szerelmet egy lány iránt, akit te csaltál meg kiskorotokban. Gratulálok – ment el nevetve

Bill meglepődve nézett utána, majd dühösen kiviharzott a kórházból. Amint ezt Tom meglátta, nyugodtan visszaindult és leült a műtőhöz.

- Ön Miss Müller hozzátartozója? – kérdezte az orvos

- Igen, én lennék – kelt fel Tom

- Túl van az életveszélyen, szerencsére a balesetből már csak egy törött lábra fog emlékezni – mondta – Bemehet, ha gondolja

Tom bólintott egyet, majd bement a lányhoz, aki aludt. Leült az ágya mellé, majd megfogta a kezét. A lány alvó arca nagyon tetszett neki, és megsimogatta azt, mire Zoe szemei kinyíltak.

- Jó reggelt álomszuszék – mosolygott Tom

- Mi történt? – kapta a fejéhez a kezét

- Baleseted volt, de nincs semmi bajod szerencsére – sóhajtott fel a fiú megkönnyebbülten

- És te mit keresel itt? Miért nem vagy Szardíniában? – kérdezte halkan

- Miattad, szerelmem – csókolta meg a lányt

Zoe csodálkozva nézett vissza a mosolygós Tomra, és tetszett neki a látvány.

- Remélem nem mindig leszel ilyen – nevetett fel

- Miért, talán nem tetszik? – kérdezte sértődötten Tom

- De igen, csak így Billre emlékeztetsz – gondolkodott el a lány

A következő pillanatban Tom hevesen csókolta meg Zoe-t. A lány mosolyogva csókolt vissza.

- Amint jobban leszel, elköltözünk innen, és mindent újrakezdünk. Csak mi ketten – mosolygott a fiú

- Semmi Tokio Hotel és semmi kötelesség? – kérdezte a lány halkan

- Pontosan. És vége a nagy nőcsábász Tomnak is. Mától csak a tiéd vagyok, Zoe.

Vége

Megjegyzés: Ha tetszett a történet, akkor hagyjatok kommentet Chidorynak!

A történet változtatás nélkül került fel az oldalra.

Megint együtt, de most örökké by Fru

– Aaannyira sajnálom! – mondta elnyújtva a lány, miközben feltápászkodott, és összekapkodta a papírjait, mielőtt a kellemes, nyári szellő elfújta volna őket. – Bár nem szabadott volna ennyire figyelmetlennek lenned – tette hozzá Tomot korholva.

– Semmi gond – válaszolta Tom félvállról, majd leesett neki, hogy a lány mit is mondott. – Hogy én? – kérdezett vissza méltatlankodva. – Már megbocsáss, édes, de te jöttél belém – jegyezte meg lekezelően.

– Tévedsz – rázta meg a fejét a lány hevesen tiltakozva ezzel, miközben aranyszínű fürtjei is ritmusosan mozogtak. – Te nézted annak a szőkének a seggét – vetette oda Tomnak szemrehányón, majd csípőre tette a kezét.

– Az egy dolog – ismerte be Tom bosszankodva –, de te voltál elfoglalva azzal, hogy egy papírt olvasgass – vágott vissza rögvest.

– Ezért máris az én hibám lenne az ütközés? – vonta fel a szemöldökét gúnyosan.

– Természetesen – vágta rá Tom határozottan. – De, ha szeretnél, kárpótolhatsz, amiért tönkrement az új mobilom – vigyorgott rá sokatmondóan, mire a lány ciccegni kezdett.

– Haver, te aztán el vagy tájolva rendesen! – mosolygott az ismeretlen lány lenézően. – Remélem, nem azt várod, hogy most rögtön kiugrok a bugyimból és lapdance-t lejtek neked – fűzte hozzá szarkasztikusan.

– Azt csak a kávé utánra terveztem – vigyorgott rá Tom elégedetten, mire a lány elnevette magát. A hangja annyira trillázó és kellemes volt, hogy Tom teljesen beleborzongott.

– Tessék – nyomott a kezébe a lány öt eurót –, ebből megveheted a kávédat, de a táncosnőre nem biztos, hogy futja. További szép napot, amigo! – intett neki sietve, majd tovalibbent otthagyva a döbbent gitárost, aki a zsebébe gyűrve az öteuróst, a lány nyomába eredt, és kellő távolsággal követte őt. Ismerős volt neki a lány, de nem tudta, hogy honnan. A lány érezte, hogy követi, de egyenlőre még nem érdekelte. Miután már percek után is követte őt, megfordult.

- Minek követsz engem? –kérdezte a lány.

- Tartozom egy kávéval. –mosolyodott el kajánul Tom.

- Sok mindennel tartozol te nekem Kaulitz! –mondta dühösen a lány. Sarkon fordult, és próbált minél hamarabb a buszmegállóhoz jutni, de Tom buzgósága keresztbe tett neki.

- Kérlek, Aida! Beszéljük meg. –állt Tom a lány, Aida elé.

- Nem Tom. Ezt akkor kellett volna tenned mikor két éve megtetted azt a dolgot. –nézett Tom szemeibe Aida, melyekben a megbánás fénye csillogott.

- Tudom, hogy elszúrtam, de had hozzam helyre. Kérlek. –mondta Tom miközben látta, hogy Aida busza éppen elment előttük. –A buszod már úgyis elment.

- Legyen. –sóhajtotta Aida és Tom az autójához vezette. Aida kérdőn pillantott rá, hiszen nem értette, hogy minek kell autóba ülni egy kávé miatt.

- Már így is sokan bámulnak minket, nem akarok nagy felhajtást. –magyarázta már az autóban Tom. Aida sóhajtott egyet és csak nézett kifele az ablakon, nézte az elsuhanó házakat, autókat, fákat. Mikor Tom leállította az autót egy eléggé elit helyen álltak meg.

- Kissé sznob környék. –kommentálta Aida az ajtó felé lépkedve.

- Sosem változol. –nyugtázta Tom fejcsóválva és kinyitotta az ajtót, előreengedve a lányt. Aida döbbenten állt a nappali közepén, ami megszólalásig hasonlított egykori közös lakásukra. Krémszínű falak, sötét bútorok, és egy csoki barna színű szőnyeg.

- Látom ismerős. –mondta Tom mosolyogva mikor Aida mellé lépett.

- Miért Tom? –kérdezte a lány.

- Az a lakás, mindig is tetszett nekem, így ezt is így rendeztem be. Jó, talán a fürdő nem, nincsenek benne a pipere dolgaid. –mondta nevetve Tom, és Aida is elmosolyodott egy pillanatra.

- Akkor nem zavart téged. –nézett Aida, Tomra.

- Most sem zavarna, bevallom, néha hiányzik is. Minden. –nézett Tom Aidára, aki ledermedve hallgatta a fiú vallomását. –Gyere vissza, kérlek.

- Nem lehet Tom. –fordult el tőle Aida. – Megbántottál, ami még mindig fáj nekem. Te mit csináltál volna, ha azt láttad volna, amit én?

- De had magyarázzam meg, picim. –mondta Tom és megfogta a lány vállát és maga felé fordította. Aida arcán sorra gördültek le a könnycseppek a név hallatán, hiszen két éve senki sem hívta így őt.

- Már késő Tom. Megtörtént és nem tudod visszacsinálni. –fordította el a fejét Aida. –És most ha nem haragszol nekem mennem kell.

- De…–kezdte el Tom.

- Viszlát, Tom. –mondta Aida papírjait felkapva és kiviharzott a lakásból. Szerencsére közel volt a buszmegálló így elég volt csak odáig futni, de így is nekiment valakinek. Mikor a buszmegállóba ért, éppen jött a busz és gyorsan felszállt rá. Miután az ajtó becsukódott látta, hogy Tom épp akkor ér oda, és csak nézi az elhaladó buszt. Aida a busz leghátsó részébe ment és leült oda. Tom hazafelé baktatott és azon gondolkodott, hogy hogyan fogja megtalálni Aidát. Mikor hazaért az öccse már otthon volt.

- Szia. –köszönt neki.

- Szia. –köszönt vissza.

- Képzeld el, jövök haza és egy hülye nő úgy futott a buszig, hogy majdnem fellökött engem, de még annyit sem mondott, hogy: bocs. –mondta felháborodva Bill.

- Ne merd hülyének nevezni Őt. –mondta Tom mutató ujját felmutatva öccse előtt.

- De hát csak egy lány, semmi több. –pislogott értetlenül Bill.

- Aida volt. –mondta Tom és leroskadt a fotelbe. –Itt volt, de nem tudtam elmagyarázni neki, hogy amit két éve látott az nem az ami. Az nem én voltam.

- Szóval nem tudja, hogy akkor engem látott meg és Dinát? –kérdezte ledöbbenten Bill.

- Nem. És nem is tudtam neki elmondani, mert elment. Másnap csak a gyűrűt találtam otthon, de az ő cuccai már eltűntek, elment. –mondta Tom lehajtott fejjel. Bill nem tudott mit mondani, csak kezét bátyja vállára tette és kicsit megszorította. Tom testvérére pillantott és talán valami testvéri megérzéstől vezényelve egyszerre csillant fel a szemük és kiáltottak fel.

- Megvan! –mondták egyszerre. Tom a telefonjáért nyúlt és reménykedett, hogy még megvan benne Aida száma. Sikeresen megtalálta és Billnek adta oda, aki tárcsázta az ő telefonjáról. Egy kicsit mélyebb hangon szólt bele, hogy ne ismerje fel őt a lány. Megbeszéltek egy találkozót még ma estére, mondván hogy fontos munkaügyben keresi őt egy ’Arnold’ nevű férfi, azaz Bill.  Mind a ketten az autójukba ültek, Bill a megbeszélt helyre, a közeli parkba, Tom pedig a virágárushoz ment, ahol vett egy szál hófehér rózsát, mivel az volt Aida kedvenc virága. Visszaült az autójába és ő is elment a parkba. Bill már ott volt, de Aida még nem. Szokásához híven késik pár percet. Bill egy terebélyes fa előtti padra ült le, a fa mögé pedig Tom állt úgy, hogy teljesen takarásban legyen, és ne látszódjon. Pár perc múlva megjelent Aida. Leült Bill mellé, de még nem ismerte fel.

- Köszönöm, hogy eljöttél. –mondta Bill, immár a saját hangján szólva.

- Én köszönöm, hogy felhívott, de nem ismerem önt? Olyan ismerős a hangja. –kérdezte Aida és alaposan szemügyre vette Billt.

- De, ismersz. –mondta Bill és levette a kapucniját és a napszemüvegét.

- Bill? Mit keresel itt? –kérdezte Aida. –És miért hívtál te engem fel?

- Nézd, el kell mondanom neked valamit. –kezdte el mondani Bill.

- Nem kell a bátyád miatt neked magyarázkodnod. –rázta meg a fejét Aida.

- Nem Aida. Hibásnak érzem magam, azért ami veletek történt. Akkor amit, vagyis akit láttál az nem Tom volt. –rázta meg a fejét Bill és egy kis hatásszünetet tartott. –Én voltam az, Dinával. –mondta pironkodva Bill és lesütötte a szemét. Aida értetlenül és zavartan pislogott Billre.  – Nem Tom volt, Tom nem csalt meg téged. –mondta ki röviden és tömören Bill.

- Akkor én,…én,…én nagyon elrontottam. –zokogott fel Aida és arcát a kezeibe temette. Válla rázkódott a sírástól. Bill nem is igazán tudta, hogy mit mondjon vagy tegyen.

- Aida, szereted Tomot? –tette fel a kérdést Bill, melyen nemcsak Aida, de Tom is meglepődött.

- Mindennél jobban. –mondta sírva Aida. –De ő már biztos nem szeret. –ekkor Bill Aida háta mögött intett Tomnak, hogy jöjjön.

- Honnan gondolod, hogy nem szeretlek? –kérdezte Tom a fa mögül előlépve. Aida felpattant a padról és csak bámulta Tomot.

- Én,…Tom, nagyon sajnálom, amiket mondtam neked anno és most. –mondta Aida szemlesütve. Bill felállt a padról és elment onnan, ő már megtette amit neki meg kellett tennie.

- Semmi baj. –mondta Tom és felemelte Aida fejét, hogy a szemébe tudjon nézni, melyben a megbánás és a türelmetlenség csillogott.

- De van, hiszen még időt sem adtam neked, hogy el tudd magyarázni és…-mondta Aida, de Tom mutató ujját az ajkaira tette és elcsitította őt.

- Csss…most már tudod az igazságot. –mondta Tom és elővette a rózsát. –Ezt neked hoztam.

- Köszönöm szépen. –vette át Aida a virágot.

- Akkor visszajössz hozzám? –kérdezte Tom reménykedve és Aidára pillantott.

-Hát…ha nagyon akarod, akkor igen. –mondta mosolyogva Aida.

- Akkor ez téged illet picim. –mondta Tom, majd fél térdre ereszkedett és a zsebébe nyúlva elővett egy apró kis gyűrűt. –Aida, hozzám jössz feleségül?

- Igen! –vágta rá gyorsan Aida és ismét sírásba tört ki, de most az örömtől. Tom felhúzta az örök kapcsot jelentő gyűrűt. Majd felállt és lassan közelíteni kezdett Aida arca felé. Mikor összeért az ajkuk mintha kiszíneződött volna bennük a világ, és mérhetetlenül boldogok voltak, immár együtt. Hazamentek és Tom a szobájába vezette őt. Ahogy Tom becsukta az ajtót Aida ajkainak esett, melyet ő nem bánt, hiszen erre várt már két éve. Tom az ágya felé vezette őt és óvatosan ledöntötte rá. Mellé feküdt és úgy nézte őt.

- Szép vagy. –mondta Tom és eltűrt egy hajtincset Aida szeme elől. – Szeretlek!

- Én is szeretlek Tom. –mondta Aida mosolyogva és megcsókolta Tomot. A hosszú csók után Aida fejét Tom mellkasára tette és pihentek.

- Örökké az enyém, örökké a tiéd, örökké a miénk. –suttogta Tom Aida fülébe, és ha lehetett még jobban magához húzta őt, és így aludtak el együtt. Fél év múlva Aida nagy örömmel közölte Tommal, hogy 8 hónap múlva apa lesz. A szüléskor Tom vele volt és megszületett a kicsi Thomas Kaulitz. Mégsem szabadul meg ettől a névtől a világ, ami talán nem is baj. A kicsi Thomas pedig kiköpött apja lett, gitározik és már az oviban minden kislány őt szereti. Egy félre értett pillanatból majdnem két össze illő embert választott el a sors. De amit a sors elrontott azt ki is javítja előbb vagy utóbb és a vége mindig édes lesz.

Vége

Megjegyzés: Köszönöm Frunak ezt a remek történetet! Ha nektek is tetszett, akkor hagyjatok véleményt róla!

A történet változtatás nélkül került fel az oldalra.

Újrakezdés by Melly

– Aaannyira sajnálom! – mondta elnyújtva a lány, miközben feltápászkodott, és összekapkodta a papírjait, mielőtt a kellemes, nyári szellő elfújta volna őket. – Bár nem szabadott volna ennyire figyelmetlennek lenned – tette hozzá Tomot korholva.

– Semmi gond – válaszolta Tom félvállról, majd leesett neki, hogy a lány mit is mondott. – Hogy én? – kérdezett vissza méltatlankodva. – Már megbocsáss, édes, de te jöttél belém – jegyezte meg lekezelően.

– Tévedsz – rázta meg a fejét a lány hevesen tiltakozva ezzel, miközben aranyszínű fürtjei is ritmusosan mozogtak. – Te nézted annak a szőkének a seggét – vetette oda Tomnak szemrehányón, majd csípőre tette a kezét.

– Az egy dolog – ismerte be Tom bosszankodva –, de te voltál elfoglalva azzal, hogy egy papírt olvasgass – vágott vissza rögvest.

– Ezért máris az én hibám lenne az ütközés? – vonta fel a szemöldökét gúnyosan.

– Természetesen – vágta rá Tom határozottan. – De, ha szeretnél, kárpótolhatsz, amiért tönkrement az új mobilom – vigyorgott rá sokatmondóan, mire a lány ciccegni kezdett.

– Haver, te aztán el vagy tájolva rendesen! – mosolygott az ismeretlen lány lenézően. – Remélem, nem azt várod, hogy most rögtön kiugrok a bugyimból és lapdance-t lejtek neked – fűzte hozzá szarkasztikusan.

– Azt csak a kávé utánra terveztem – vigyorgott rá Tom elégedetten, mire a lány elnevette magát. A hangja annyira trillázó és kellemes volt, hogy Tom teljesen beleborzongott.

– Tessék – nyomott a kezébe a lány öt eurót –, ebből megveheted a kávédat, de a táncosnőre nem biztos, hogy futja. További szép napot, amigo! – intett neki sietve, majd tovalibbent otthagyva a döbbent gitárost, aki a zsebébe gyűrve az öteuróst, a lány nyomába eredt, és kellő távolsággal követte őt.

A lány egy közeli iskola elé ment és leült egy közeli padhoz. Pár perc múlva az általános gyerekek zsivaja öntötte el az iskolát és az iskola előtti parkot. Egy piros sapkás srác a lányhoz rohant. Tom 5 méterre állt a lánytól és a kisfiútól.

–  Szia Andreai – kapta fel a kisfiút a lány.

–  Szia Amy! – kiáltozta a kisfiú, Andreai. Tom nem értette, miért jött ide a lány… vagyis Amy. Egy cselhez folyamodott, hogy újra beszéljen a lánnyal.

– Bocsi, nem tudod mennyi az idő? – ment oda Amyhez. A lány meglepődött és lerakta a kisfiút.

–  Minek érdekel téged, hogy mennyi az idő? – kérdezte cinikusan Amy.

–  Mert tönkretetted a telefonomat, emlékszel? – kacsintott a lányra.

–  Igen, és kárpótlásként azt akartad, hogy…- kezdett bele Amy, de Tom a mutató ujját gyengéden a lány telt ajkaira helyezte.

–  Bocsánatot kérek azért, és remélem kárpótolhatlak valamivel mondjuk egy… vacsorával? – kérdezte kölyökkutya szemekkel. Igazából Tom csak az ujja közé akarta csavarni a lányt, hogy megkaphassa. Az idősebb Kaulitzot soha sem érdekelte az, hogyha egy lány szívét tönkreteszi a játszadozásaival, éppen ellenkezőleg, imádta ha valaki miatta szenved.

–  Még csak nem is ismerlek, a nevedet sem tudom. – mondta elutasítóan Amy. Tom kicsit meglepődött, hogy nem is tudja kiszemeltje, hogy ő ki.

–  Tom… Tom Kaulitz. – nyújtott kezet a lány felé, aki csak felvont szemöldökkel és karba tett kezekkel nézett fel a srácra.

–  Tom Kaulitz. Miért ilyen ismerős a neved? – kérdezte töprengve.

–  A Tokio Hotel nevű banda gitárosa vagyok. – húzta ki magát büszkén

–  Jaj, tényleg. Az egyik barátnőm teljesen oda volt a bandátokért, főleg érted. Az egyik koncertetek után felvitted a szobádba. Gondolom, nem kell elmondanom a részleteket, a lényeg az, hogy teljesen magába roskadt. – kiabált Tommal.

–  És? Nem tehetek arról, hogy összetört. – kiabált már Tom is.

–  És? És? Mi az, hogy és? – üvöltözött a lány. A közelben lévő szülők, nagymamák kicsit elhúzták onnan a gyerekeket és rossz pillantásokat küldtek a két fiatalhoz, akik észre sem vették őket.

–  Csak egy éjszaka volt, mindenki tudja, hogy nekem arra kellenek a lányok! – kiáltozott Tom, de hatalmas pofon érte.

– A barátnőm öngyilkos lett, mert nem volt elég jó hozzád. Idézem: „ Azt mondta én voltam életében a legrosszabb”. Hagy békén Thomas Kaulitz, te egoista szemét állat. – kiáltott fel sírva a lány. Karon ragadta a kisfiút és gyors léptekkel otthagyta a döbbent, vörösen lüktető arcú sztárt.

– Tom… csak Tom Kaulitz. – suttogta magában Tom. Lassan elhagyta az iskola körzetét és lassan haza ballagott. Egy hét telt el azóta, amikor a lánnyal beszélt. Tom fejében újra és újra lejátszódott a beszélgetés az iskola előtt. Tudta, hogy pár lánynak csalódást okoz. De azt soha sem gondolta volna, hogy egyikőjük öngyilkos lesz. Bill a testvére nem nézte jó szemmel azt, hogy báty csöndesen ül a kanapé előtt és babul a semmibe. Mikor már nem bírta tovább oda szólt bátyának.

– Tom gyere el velem vásárolni. – mondta kedvesen.

– Ha? Mi… nem. Kösz. Nézem a TV-t. – bambult tovább az idősebbik.

– Be sincsen kapcsolva a TV. – forgatta meg a szemeit Bill. Tom felpattant a kanapéról és felrohant a szobájába

– Bambulós rontó!- kiáltozta. Dühös volt magára, mindenkinek. Nem értette, hogy valaki miért képes ezt tenni magával…miatta. Egy szemét mocskos ember miatt, ki képes megölnie magát? Bill felkapta a fekete bőrkabátját és elindult, de nem vásárolni, mint amire előbb kérte bátyát, hanem az iskola felé ahol a lány is szokott lenni. Bement az igazgatóhoz egy titokzatos aranyszínű hajú Amy nevezetes lányt keresve aki az iskola előtt szokott lenni.

– Amy Helsing a neve, a kisfiát szokta várni. – mondta a 80 év feletti igazgatónő. –  Elég fiatal lány 15 évesen lett terhes valamilyen együttes gitárosától, de bármennyire is mondtuk neki, hogy kérje meg a srácot, hogy adjon gyerektartást, azt mondta, hogy őt nem érdekli a gitáros, így nem szólt neki és egyedül nevelte fel a gyereket, Andreait.

– Köszönöm szépen, és nem tudja mikor jön ide Amy?

– Ha jól tudom mindjárt vége a tanításnak és bizonyára már az iskola előtt várja a fiát.

– Köszönöm!- pattant fel Bill és kirohant az igazgatói irodából és kirohant az épületből. Nem volt nehéz megtalálnia Amyt, hiszen egyedül neki volt aranyhaja. A lány egy padon ült és egy papírt szorongatott a kezében. Lassan Bill leült a lány mellé.

– Ne haragudj, Amy Helsing vagy ugye? – kérdezte a lánytól. Kicsit meglepődve nézett Billre, de végül is válaszolt.

– Igen… mit akarsz?

– Azt szeretném megkérdezni, hogy a barátnőd tényleg meghalt-e a bátyám miatt, szegény teljesen ki van bukva e miatt. – próbált gyengéd lenni a lányhoz, aki elnevette magát.

– A nagy Tom Kaulitz ki van bukva, mi? – nevetett tovább. – Ezt nem veszem be. És igen a barátnőm tényleg meghalt miatta.

– Akkor bizonyára a barátnődé a gyerek is, igaz? – emelte fel az egyik szemöldökét Bill, a lány elsápadt és nyelt egy nagyot. -  Tudom, hogy 15 évesen az egyik koncert után Tom bevitt a szobájába ahol teherbe estél. Nem akartad, hogy balhé legyen miattad, és persze a kicsi Andreai miatt. Csak nem értem miért kellett azt mondanod, hogy meghalt a „barátnőd” – a lány sírva fakadt.

– Meghaltam lelkileg szétestem. Nem is azért, mert ami ott a szobában történt, hanem az, hogy megbélyegzett egy életen át. – zokogott a lány. Bill segítség képen átkarolta a zokogó lány vállát. – Mikor megszültem Andreait megdöbbentem, hogy milyen csodálatos kis teremtmény. Megfogadtam, hogy soha többé nem fogok Tokio Hoteles cuccokba járni, és azt hallgatni, főképpen nem fog érdekelni, hogy mi van velük. És amikor egy héttel ezelőtt…

– Mikor megláttad Tomot nem ismerted meg, és amikor elmondta a nevét kitört belőled minden. – fejezte be Bill. – szerintem beszélned kéne vele, tényleg ki van bukva.

– De nem akarom őt látni, mert a fiunk nem tudja, hogy ki az apja és mit szólna, ha…

– Anyu!!!- szaladt oda hozzájuk egy basketball sapkás kisfiú. Bill kicsit meglepődött, hogy mennyire hasonlít rá a fiú mikor ő volt ebben a korba. Vállig érő szőkésbarna haja, focilabda a kezében… kiköpött Tom raszta nélkül. – Mi a baj Amy?- kérdezte a fiú. Bill most vette észre, hogy a kicsi Tom hasonmásnak is barna szeme van. Teljesen összezavarodott ettől az egésztő.

– Semmi, baj, csak Bill bácsi mondott egy viccet és a nevetés miatt sírni kezdtem – mosolygott Amy.

– Akkor beszélsz vele? Elmondasz neki mindent? – kérdezte Bill.

– Nem, ha már 8 évig titokban maradt ez az egész nem szeretném, ha most minden kiderülne.

– De…

– Örültem a találkozásnak Bill. – ment el Amy és a kis Tom hasonmás. Bill hazament, lefürdött és a nappaliban feküdve gondolkozott a történteken. Megnézte a Szívek Szállodájának utolsó évadját végig, miközben egy doboz fagyit majszolgatott el.

– Csá öcsi, kérsz kólát? – csoszogott be a nappaliba Tom.

– Igen… köszi. – fél perc múlva már a kezében volt egy doboz kóla. – Ma beszéltem Amyvel. – Tom a név hallatán felkapta a fejét.

– Mi van?

– Elmondom, hogy mi is történt igazából…- Bill minden egyes részletet elmondott fivérének, aki egyre rosszabbul érezte magát. Bill közel egy órán át beszélt. – És azt mondta, hogy ha már 8 évig titokban maradt ez az egész, akkor most felesleges lenne feltárni. – fejezte be.

– Te közben levegőt is vettél? – szólt be Tom. – Hát akkor ideje lenne összeszednem a családomat. – mosolygott fájdalmasan. Felrohant a szobájába ahol elkezdett gitározni és énekelni. Egész éjjel gyakorolt és a végén kiskutya módjára a szőnyeg közepén a gitárját magához szorítva elnyomta őt az álom. Reggel, vagyis inkább délben felkelt. Két órán át készülődött, hajat mosott, fogatmosott, lefürdött. Mikor már mindenét megmosta útja a gardróbhoz vezette. Egy fekete bő nadrág mellett döntött, hozzá egy fekete fehér kockás inget vett fel, és hogy még macsósabb legyen befújta magát a Playboy parfümjével. Mivel nem volt ideje reggelizni bekapott egy csokis kekszet. A gitárját megragadva beült a fekete kocsijába és elindult a közeli virágárushoz.

– Jó napot! – köszönt az eladónak aki a reggeli újságja mögé bújt és fel sem nézett

– Viszont, miben segíthetek? – kérdezte az eladó még mindig az újság mögül.

– Egy csokor vörös és fekete rózsát szeretnék. – mondta sietve a gitáros. Az eladó valamit morgott, de végül is letette az újságot. Ám amikor meglátta ki is a vevő kis híján szívrohamot kapott.

– Maga…Tom…Kaulitz! Úristen adjon egy autógrammot. – visított a fiatal eladó lány. Mielőtt Tom válaszolhatott volna már az orra előtt volt a papír és a toll. Amíg ő az aláírást intézte az eladó megcsinálta a csokrot.

– Tessék. Mennyi lesz?  – adta oda a lánynak a papírt mire e szavak voltak írva „Sok szeretettel a kedves lánynak Tom Kaulitz”

– Ingyen odaadom. – pirult el a lány

– Ezt nem várhatom el tőled, hogy ingyen kiszolgálj. – nevetett a híresség. – Hamarosan lesz egy koncertünk itt a városba, a virágért cserébe elhívlak a koncertre ingyen V.I.P. részlegbe, de akkor adj egy nevet és akkor felkerülsz a listára. Hozhatsz egy barátot is.

– Istenem!!! Köszönöm, köszönöm. – ugrott Tom nyakába a lány. Végül is megmondta a lány nevét és mindent elintéztek. Tom sietve ugrott be a kocsijába és elindult a közeli iskolához. Látta amikor Amy a kis Andreai gyalog elindulnak a járdán. Tisztes távolságból kövezze őket a kocsival, míg végül egy kis kertes házhoz nem értek. Onnan a kis Andreai nevetve beszaladt a házba, utána Amy is nevetve utána ment. Tom felírta magának a címet és egy közeli kávézóba ment ahol egy órán keresztül egy kávét ivott. Már besötétedett mikor vissza ment a házhoz. A ház előtti pázsiton négy működőképes zseblámpát állított fel. Elővette a gitárját, ami eddig a kocsi hátsó ülésén volt. Az volt a mázlija, hogy nyitva voltak az alakok így szerelmes hamar kifog tekinteni a dal hallatán. Még egyszer a fejében eljátszotta a dalt és remegve elkezdte Sonata Arcticiától a Shy című számot. Alig játszott fél percig már is megpillantotta Amyt amint az egyik ablaknál állt könnybe lábadt szemekkel. Tom egy huncut mosolyt küldött a lány felé, aki pirulva nevetett fel. A dal vége felé Amy kiment a ház előtti pázsitra és onnan nézte szerelme próbálkozását.

–  Sajnálom, én nem tudtam, hogy… – kezdett bele Tom, de Amy a pillanat hevében megcsókolta azt, aki 8 évvel ezelőtt a szívét széttörte és most itt áll gitárral a kezében. – Ezt neked hoztam. – vette elő a háta mögül a rózsa csokrot.

–  Köszönöm. – vette át a csokrot a lány. Azon az estén Tom Kaulitz megszerezte azt a lányt akibe beleszeretett és a mai napig boldogan élnek együtt… Billel egyházban. Andreai és a Kaulitz ikrek nagyon jóba lettek és hatalmas barátság alakult ki közöttük, bár Tomot soha nem hívta apunak, de még is úgy nézett, gondolt rá. Amy a helyi kisközértbe dolgozott, mivel nem volt hajlandó az ikrek pénzén élni. A sajtó folyamatosan a nyakukon volt, de nem zavarta őket. Amy és Tom minden nap újra beleszeretnek a másikba és minden nap egy ajándék számukra.

Vége

Megjegyzéseim: Íme, az első beérkezett versenymű! Kérlek, hogy írjatok róla véleményt Mellynek! Bizonyára szívesen veszi, ha megdobjátok pár sorral arról, hogy mit gondoltatok a művéről! Végezetül gondoltam, mellékelem nektek a fent említett számot.

A történet változtatás nélkül került fel az oldalra.